Folyamatos vita van itthon a kutyám miatt, mit tegyek?
Budapesten tanulok, ott is élek, de most hazajöttem a szüleim kérésére még márciusban. Ezzel nincs is gond.
Van egy kutyám, egy 3 éves németjuhász-farkaskutya keverék. Eddig leginkább 2-3 napokat volt itt, most ugye többet. Szeretik apuék az állatokat, van is egy kis pomerániaijuk, amit gondolom mondanom sem kell, hogy teljesen más, mint az én kutyám... Ő bent alszik, az udvarra egyedül ki sem mer menni, ha megyünk valahová, le sem teszik a kezükből, mert fél. Sétálni sem nagyon hordják.
Ezzel szemben az én kutyám nem szeret bent lenni, mert 15 perc után melege lesz és áll a bejáratnál, hogy kimenne (télen is). Aludni sem tud bent. Tudom, mert már próbáltam többször, hogy de jó lesz majd összebújni az ágyban, de nem viseli. El van, ha nagyon akarom, de látom rajta, hogy nem szereti. Ezért ő Budapesten is szinte csak a kertben van. Mellé persze viszem sétálni reggel és este is, napi 15 km-t biztos megyek vele, de néha többet is.
Ezeken megy a vita, hogy én miért zárom ki a kutyát, meg hogy kínzom a sétákkal, mert elég lenne neki itt a ház körül menni, szegénynek már lóg a bele, mire visszaérünk... Persze, mert közben szaladgál is, játszunk, de ha annyira fáradt lenne, akkor azt látnám rajta... Én is szeretem, nem azért tartom, hogy rossz legyen neki. A másik, hogyha nem emberek között vagyunk, akkor póráz nélkül megyünk. Ismerem, szinte végig mellettem sétál, vagy ha hívom, visszajön egy szóra. Ez is baj, mert hogy "el fog tőlem szaladni és sose találom meg". Hiába mondom, hogy minden nap így megyünk, és láthat ő más macskát, kutyát, egeret bármit, nem szalad el.
A kajáját is mondtam, hogy egy hónapra előre szoktam megvenni, úgy is küldik, hogy ki van porciózva és nem kell neki adni sós péksütit, sushit, pizzát és társait, mert nem tesz jót a kutyáknak. Erre tegnap látom, hogy anyám tejszínhabbal és somlóival eteti, mert "úgy kívánta szegény". Meg hogy a másik kutya is kap ilyeneket, de soha nem volt semmi baja. Én éheztetem, mert nem kap napi 3-szor/4-szer enni, szegény kutya sovány (nem az, a termetének megfelelő).
Ha játszok vele kint, és mondjuk a kutya húzza a játék egyik végét, én a másikat, anya rohan ki visítva, hogy ki fogom rántani a fogát a kutyának, azonnal engedjem el. Meg ilyen hülyeségek, de naponta van minimum 3-4 ilyen...
Ezt a fajta kutyát igenis úgy kell tartani, ahogy te csinálod. Nekünk is volt németjuhászunk; kiképzett munkakutya volt, minden nap gyakorlatozni kellett vele, és sok-sok kilométert sétálni. Szeretett úszni, feladatozni (amiket az iskolában is tanultak, egész rendőrkutya-szintig jutott), és a lakásban megőrült hosszútávon, mert melege volt. Mivel egy ideig lakásban laktak vele a szüleim, akkor persze hozzá volt szokva, de megvolt a saját helye az ajtó előtt, ott kicsit hűvösebb is volt, meg őrizte a bejáratot (saját döntéséből, de sosem ugatott, csak ott volt). Ágyba sosem ment volna be. Ők nem "plüsskutyik" akikkel az ágyban össze kell bújni, hanem komoly állatok saját véleménnyel és preferenciákkal.
Mikor megszülettem, állítólag az ajtó őrzéséből az én kiságyam őrzése lett, mert akkor az előtt feküdt keresztbe. :D
Egyébként meg, nem tudom, hogy a te kutyád is kiképzett-e, de egy kiképzett kutya sosem szaladna el gazdája mellől; ez teljességgel kizárt dolog. Kivéve persze, ha támadást kell kivédeni, mert akkor akcióba lendül, minden egyéb esetben olyan, mintha a gazdájához lenne ragasztva.
Én kereken közölném, hogyha nem fogadják el, amit mondok, akkor megyek haza pestre. Lassan úgyis kezdik feloldani a korlátokat.
Hogy folyton beszól, az csak idegesítő, de a kis somlóival simán ki is nyírhatta volna a kutyádat, élen ugye a csokiöntettel...
(Jó, nagy testű kutya vszeg nem pusztulna bele, de tutira ezt vágtam volna hozzá, kapjon már kicsit észbe...)
Amúgy szerintem ezzel nem lehet mit kezdeni, legalábbis nekem nem sikerült megnevelni anyámat. Most macskáink vannak, de képtelen felfogni, hogy nem nyúzhatja őket úgy, mint egy ölebet, azért menekülnek tőle, nem azért, mert hisztisek; vagy hogy nem tesz nekik jót, hogy minden alkalommal hányásig eteti őket, ha nyaralás miatt ő jár àt pl. Már nem is szoktam ezek miatt megkérni inkább.
mindenben igazad van, kivéve pár dologban:
igenis egy kutyának is napi 3X étkezés kell mérettől függetlenül
és a sétáltatás akkor is póráz köteles, ha te nagyon ismered a kutyádat. Simán kaphatnál ezért bírságot ha meglátna egy rendőr és a kutya is túléli, hogy csak a mezőn vagy a kutyasétáltatóban engeded el a pórázt (nekem németjuhász-ordasom volt).
Ja az én kutyám simán szeretett bent lenni éjszaka, szerintem te is annyira látsz a kutyádba dolgokat, ahogyan a szüleid látnak bele mindenbe valami mást. Igen az elején hisztizett,de ha ember türelmesen betanítja megérti, hogy éjszaka bent vagyunk (nálunk az ugatás miatt tartottuk éjszaka bent).
minden másban a szüleid túloznak egy kicsit,de örülj, hogy nálad nem az van mint más kérdezőknél, ahol meg rühellik a kutyát.
Uccsó kettőnek, maradjunk annyiban, hogy kis és közepes testűnek elég a nap 1x, az óriás testűeknek javasolják a napi 2x a gyomorcsavar elkerülése érdekében.
Amúgy meg kérdező jól csinálsz mindent, anyukádéknak pedig azt üzenném, hogy épp ők azok akik kvázi 'kínozzák' a kiskutyát, mind a szar etetéssel, mind az ingerszegény elkényeztetett tartási körülményekkel.
5-ös, te aztán butaságokat beszélsz.
Egy nagytestű, felnőtt németjuhász EGYSZER eszik egy nap, és hetente egyszer még ki is kell elvileg hagyni egy napot.
Arra pedig miért kellene rászoktatni, hogy bent legyen? Nem jó neki, akkor minek? Arra kell megtanítani, hogy ne ugasson. Egy normális németjuhász (mondjuk, mint említettem, a mienk kiképzett volt) nem ugat. Még akkor sem ugatott, amikor csibészt üldözött, nemhogy csak úgy "jókedvében" a semmire. Az a kis görcsökre jellemző.
A sétáltatáshoz viszont most már tényleg póráz kell, mivel ez előírás. Anno, mikor a mienk volt ('80-as évek) nem volt ilyen még, simán szabadon lehetett engedni. De akkor is csak akkor volt futkározás, amikor a gazda azt mondta, hogy most lehet. Egyébként meg menetelés fegyelmezetten. Ezt nem kellett külön kérni, a kutya magától is így csinálta.
Szerintem, akinek kis görcse van, el sem tudja képzelni, milyen egy gyakorlatilag rendőrkutyával együtt élni. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!