Kutyaszakértők tanácstalan vagyok mit tegyek?
Én azzal a kollégával értekl egyet, aki szerint ez nem olyan reakció amivel az új helyen, bizalmatlanságot, vagy szorongást fejezné ki.És nem is vidám játék.
Teljesen kutyaidegen, és rendellenes.
Egy másik dokinak szerintem meg kellene mutatni.Olyan ez mint a gyereknél az első orvos ritkán jó inkább csak a 10. orvos válik be.
Ahol ilyet csinálnak, az nem menhely, hanem sintértelep. Legalábbis a jobb menhelyeken olyan szigorú feltételek vannak, hogy én pl. nem kaptam kutyát, pedig egy idős kutyust szerettem volna elhozni. Épp az albérlet miatt amúgy...
Így végül vettem, már 5 éve kutyázok, úgyhogy én tudom, hogy megbízható vagyok, de a menhelyesek nem bíztak bennem.
Egyébként szerintem ez pont olyan dolog, mint a farokkergetés, semmiben sem különbözik. Azt pedig jellemzően szereptévesztésből adódó szorongás, vagy a foglalkozás hiánya szokta okozni.
Azért a menhelyen kérdezzétek meg, hogy csinált-e már ilyet, és hogy ők mit gondolnak mitől van, biztos fognak tudni segíteni.
Először is hívd fel a menhelyet, hogy ott volt-e vele ilyen probléma, bár én nem ijednék meg ennyire.
Menhelyi kutyusom van. Az első két napban azt hittem ki fog purcanni, olyan furcsán viselkedett. Rám se bagózott, csak feküdt és zihált két napon át. Utána kezdett érdeklődni. Azt hogy játék, meg kellett neki tanítanom, azt sem tudta mi az a labda..Szerintem kicsit hagyjátok békén, a saját tempójában fedezze fel a terepet.
Ha 1-2 nap után sem változik a helyzet, akkor lehet tényleg orvosi segítséget kell kérni.
Az egyik válaszolónak, aki már pár hét után kutyasuliba küldené, még nem ajánlom. Először tanuljon meg bízni a gazdiban kicsit, majd utána. Mikor én elhoztam, rá 4-5 hónapra mentünk iskolába és elég kemény kötődési problémáink voltak még. Bár ezt ott az iskolában lerendeztük, de még csak 1 napja van nála a kutyus, még pár hónap minimum mire kezdenek egyáltalán összebarátkozni igazából.
Mi egyszer akartunk menhelyről ill.ideiglenes örökbefogadótól elhozni kutyát.
Hosszesan kerestünk kutyát aztán találtunk egy kis cuki kutyát.Kicsit félénk, de teljesen normálsi kutya volt,de már akkor is gyanus volt a nő aki ideiglenesen befogadta.
Szerinte ez a félénk kutya antiszociális(nem volt az)nehezen ismerkedik(persze 1 perc mulva odabujt hozzám)
Utána aját ötletből elvittük a mi kölyökkutyánkat hogy összeismerkdjenek(kb 80km-t utaztattuk).Ők mint két kölyök egymésnak estek nem bunyóztak, semmit, csak két kölyökkutya játéka,ennek láttán ez a nő teli torokból üvöltött hogy ÚRISTEN VIGYE INNEN A KUTYÁKJÁT de vagy 10 percig.
Ismétlen nem volt semmi aggresszió.
Aztán otthagytuk a szerencsétlen kutyát meg az idegbeteg nőt.
Úgyhogy akkor megfogadtuk, hogy egy vadidegen menhelyes senki, soha többet nem fog engem mérlegelni, meg megítélni, hogy alkalmas vagyok e kutyát nevelni.
Főleg,hogy egy 10 éves gyerek is jobban értett a kutyákhoz mint az a nő.Utánna még legalább egy évig hirdették azt a szegény kutyust.
A "körözés " tipikusan az a mozgás amit szűk helyen , ingerszegény környezetben tartott kutya tesz még akkor is ha már bőségesen van területe. Mindenképpen várnék vele és nem rohannék állatorvoshoz, Kutyasuli is ráér..
Ha egyensúly zavar lenne akkor a kutya egyenes mozgás közben is rendellenesen mozogna.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!