Előfordult már veletek, hogy csalódtatok magatokban, mert rájöttetek, hogy eddig rosszul bántatok az állatokkal?

Velem igen. Kiskoromtól kezdve, mindig is természetmániás voltam, imádtam, imádom az állatokat és a természetet. Háziállatok között nőttem fel, kertes házban, nem volt egy olyan év amikor nem lett volna a háznál állat.

Egyszer, kb 10 évesen kaptam egy tengerimalacot. Ő 3 év alatt elpusztult. Akkor senki se tudta miért... Most már tudom, telenyomtuk zöldséggel. Pluszban magányos volt, nem volt társa. Persze, 10 éves voltam, senki nem tudott semmit a tengermimalac tartásról... Hát, nem jól tartotuk.

A másik állat, amit sajnálok a macskám. Ő az én cicám, a saját cicám volt. Gondoztam, szerettem, de azt nagyon sajnálom, hogy főleg a halála előtti pár évben úgy érzem, nem figyeltem oda rá eléggé. Amikor elpusztult én nem voltam jelen. És amikor megkaptam a rossz hírt, akkor elsírtam magam, de a részletekre nem voltam kíváncsi. Egyszerűen nem akartam tudomásul venni. Na hát már ezt is bánom. Nekem azt mondták, hogy "csakúgy" elpusztult, egyszer csak eldőlt és annyi lett neki. Azóta eltelt 2 év, és rémtörténeteket gyárt az agyam arról, hogy talán nem is halt meg, csak eszméletét vesztette. :S

A többi állatot is sajnálom, mert utólag úgy érzem odafigyelhettem volna rájuk jobban.

Jelenleg két macska lakik a házban, és "szerelmes" vagyok beléjük. :) Szeretnék egy tengerimalac-párt, mert jóvá akarom tenni a múltban történteket...