Milyen àllatvédelmi cselekedetet csinàltàl eddig életedben?

Befogadtam egy kóbor cicát. Rábeszéltem a szomszédot hogy ivartalanítsa a kandúr macskáját. Ha lézengő kutyát látok valahol, szemmel tartom hogy kóbor-e vagy csak kirándul, ha kóbor, akkor értesítem a kutyamentőket. Egy elveszett kutyának segítettem hazakerülni. Vegetáriánus vagyok 8 éve.

A természetben/kertben odafigyelek az állatokra, ha találok siklót, gyíkot stb akkor olyan helyre viszem ahol biztonságosan élhet. A vakondokat nem űzöm el. A madarakat etetem és odúkat rakok ki. Növényekkel kedvezek a rovaroknak, nem permetezek, nem mérgezek.

Négy éves koromban fogtam be az első kóbor kutyát, ő lett életem első kutyája. Építették a házunk előtt a parkolót, én meg lent játszottam, és arra lettem figyelmes hogy amikor a munkások ebédszüneteltek, hessegettek és rugdostak egy kiskutyát, mert kunyizott a kajájukból. Megfogtam és felvittem hozzánk, majd addig könyörögtem a szüleimnek, míg megengedték hogy megtartsuk. Vele nőttem fel.

Onnantól kezdve rengeteg kutyát-macskát összeszedtem életemben, már gyerekként is. Volt hogy éjjel egykor még mindig nem találtam helyet az aktuális talált kutyának, ott ültem vele lent a padon és nem voltam hajlandó hazamenni amíg nem oldódik meg a dolog. Akkor kb 10 éves lehettem.

Volt hogy a helyi rádió stúdiójába vittem be egy doboznyi kismacskát hogy mondják be félóránként hogy gazdit keresnek. Mindnek lett gazdája.

Még ellopni is képes voltam egy kutyát. Volt egy roma család a szomszédban, egyébként jóban voltunk, de tudtam hogy ők mindog rosszul bántak az állatokkal. Együtt találtunk egy kutyát, és nem engedték a gyerekek hogy gazdit keressek neki. Kérdeztem hogy meg fogják-e tartani, azt mondták hogy a szüleik úgysem engednék, de játszani akarnak vele... Rákötöttek a nyakára egy sima kötelet és egész nap húzták-vonták, nekem meg megszkadt a szívem. Folyamatosan a közelben voltam, figyeltem őket. Végighurcolták mindenhol, de eszükbe nem jutott megetetni vagy vizet adni neki. Csontsovány volt, amúgy is éhezett. Végül késő délután elmentek az alkohol-lerakathoz ahol az apjuk az egész napját töltötte, ilyenkor bementek hozzá hogy vetessenek maguknak valami üdítőt. Akkor is így volt, a kutyát kikötötték kint a lerakat előtt, és bementek. Én meg elloptam, ha ciki, ha nem. És jó gazdához juttattam. Jól gondoltam, egyáltalán nem volt nekik fontos, mert abszolút nem lepődtek meg hogy eltűnt, nem keresték, és utána sem tettek róla többé említést.

Később, mikor tizenéves voltam, találtam egy nőt aki állateledeles boltban dolgozott, de mellette hobbiból mentett. Akkoriban nem voltak még a városunkban állatvédő szervezetek, ez a nő egyedülálló tevékenységet végzett. Utána mindig neki adtam le a talált állatokat, ami nekem nagy könnyebbség volt, hogy van hová vinnem őket. Az volt a szokásos menet, hogy mindig a bolt zárásakor kellett odamennem az állattal, és akkor tudta átvenni. Kertes házban lakott a közeli faluban, ott helyezte el őket magánál, amíg gazdit talált nekik. Vezetett róluk egy jó vastag füzetet, mindegyiknek le volt írva a megtalálási helye, körülményei, és mikor gazdisodott, akkor bekerült a füzetbe az örökbefogadó neve, címe, telefonszáma. Mindig elkértem az új gazda adatait, utána tartottuk a kapcsolatot. Sokszor más városokba kerültek az állatok, az új gazdák szoktak hívni hogy menjek meglátogatni a kis mentvényeimet, de gyerekként sajnos nem utazhattam egyedül, úgyhogy csak telefonáltunk, de megnyugtatott a tudat hogy jó helyre kerültek.

Közben életem második kutyája (az első akit négyéves koromban szedtem össze, 14 éves koromban halt meg) sintértelepről került hozzám, a jelenlegi szintén, csak ő egy másik sintértelepről. Van két macskám is, az egyiket az utcán találtam. Pici volt, beteg, és alig élt. Két hónapig küzdöttem mire biztos lehettem benne hogy megmarad. Most hat éves, a szemén valami szétszakadt hártyaszerűség megmaradt a betegségéből, de nem gyulladt, nem fáj neki, csak esztétikai probléma.

A másik macskát a temetőben találtam, követett a sírok között. Ő is pici volt, de egészséges. Ő most lesz három éves.

Van még két tengerimalacom, ők egyszerűen nem kellettek senkinek. Nemkívánt szaporulatként születtek, én meg megsajnáltam és bevállaltam őket.

Emelett szoktam adakozni állatvédő szervezeteknek. Pici szervezetkenek, akiknek nincs csilivili felmatricázott autója meg egyenruhája. Olyanoknak akik tuti nem költik az adományok egy részét felesleges flancolásra.

Ezek kis semmiségek, a fentiekhez viszonyítva főleg, de azért leírom, ha már ezt kérte a kérdező.

Szoktam adományozni menhelyeknek és állatvédő szervezeteknek. Nem vagyok az állatvásárlás híve, inkább rosszabb sorból szerzem a kutyáimat (tanya, itt-ott született keverékkutyák, menhely). A tenyésztőnél levő kiskutyának úgyis lesz gazdája, egy tanyán született, vadtartásban lévő apróságnak már nem biztos, vidéken meg nem ritka, hogy agyonverik lapáttal a felesleges kutyákat.

A vadászatnak nagyon ellene vagyok, mélységesen elítélem, éppen ezért elvből nem fogyasztok vadhúst.

A fenti válaszolóknak minden tiszteletem, rendes,tisztességes emberek vagytok.

Vegetariánus vagyok, és egy "senki".

A senkit aki érti érti, aki nem, az nem.

Összeszedtem 4 kutyát (3-ban volt chip, egyik feszt kijárós, egyet pedig menhelyre vittem, mert idiztetni nem tudtam 3 kan mellett egy ivaros negyediket)

Számos madarat szedtem össze, út mellől, balesetezett madarat, de szedtem ki rozsdafarkú fiókát sparheltcsőből.

Illetve kihűlés szélén álló denevért is.

Dikk!!!

Első ízben vagyok 100%-on, pedig máskor mindig jön az anyázás, és a töröltetés. 17. vagyok, a "Egy...senki". :)