Felétek is fordul a világ?
Sziasztok!
Kis magyar cég vagyunk (70 gyártás 30 % kereskedelem) jelenleg 45 fővel, Kecskeméten (tehát nem Győr, vagy a főváros, a fizetéseket tekintve), ahol az elmúlt 9 évben jó pár multi települt. (Mercedes + klientura etc.)
Tavaly januárban (2018) az addigi 38 főt szerettük volna növelni 2 kétkezi (betanított) férfi és egy szellemi (férfi vagy női) munkatárssal.
Kétkezi:
Egész évben érkezett 20! önéletrajz, amiből 17 fő vette fel a telefont, abból 10 bejött, megjelent megegyezés után 6 az első munkanapon, 2 a rákövetkező héten, és maradt egy 1 fő, aki a mai napig itt dolgozik. Pénzügyi oldalról nem volt gond az állásinterjún, de akik "leléptek" a telefont se voltak hajlandók felvenni, úgy kellett kipostázni a papírjaikat.
Szellemi: itt jóval többen jelentkeztek (mondjuk 60) de az a 4-5 fő, aki szóba jöhetett (30-45 éves illetőben gondolkoztunk, kereskedelmi múlttal), az nettó 350-400 bruttó ezres fizetésben gondolkozott kezdésképp, de zéró tudással a szakterületünkhöz. Az, hogy 3 hónapig mondjuk legyen 270 bruttó, utána meglátjuk jutunk-e egymással valamire (ha van a duma mögött valami) és megadjuk a kért bért, szóba se jöhetett, máshol majd megadják rögtön.
November közepén felhagytunk a hirdetéssel, úgy voltunk vele, hogy bár a piacnak lenne igénye, nem fogunk tudni növekedni.
December-január országosan 15-25 % béremelésektől hangos a sajtó. Mi tudtunk adni 12%-ot, kezdő fizetéseket is ehhez igazítottuk.
Februárban újra elkezdtünk hirdetni nem sok reménnyel, de kénytelenek voltunk belevágni, mert egyrészt féltünk, a fluktuációtól, másrészt tényleg dőltek a megrendelések, munkákat kellett már visszamondanunk.
Február hónapban szó szerint rohamoztak, négy kétkezi, 2 szellemi ember már több mint egy hónapja itt vannak, dolgoznak. Le kellett venni a hirdetést, mert utána is dőltek az önéletrajzok, és mind a multiknál dolgoztak korábban, vagy onnan váltottak volna.
Mikor 2-3 hete már nálunk voltak, megkérdeztem, hogy keveredtek hozzánk, mert jellemzően 10-15 ezerre kevesebb nálunk a kezdőbér (szellemieknél talán 50-70 ezerrel)
Okok (kétkezi)
- utálják a 3 műszakot (nálunk 2 van a gyártóknál)
- utálják a hétvégi munkát (mi hétköznap dolgozunk, aki akar hétvégén is túlórapótlék fizetve)
- utálják a vendégmunkásokat (nálunk nincs külföldi, de nem vagyunk árják, sose foglalkoztunk ezzel, aki dolgozni akar az kap esélyt)
Okok (szellemi)
- irreális elvárások az árbevétel növelésével
- irreális elvárások árrésekkel
- hozzá nem értő felső menedzsment termelékenységi elvárásai
- külföldi menedzsment magyar idegen hozzáállása
- előrelépés nem szakmai okok alapján történik
Tehát a kérdésem a következő: semmi olyat nem mondtak, ami ne így lett volna 1 éve, 5 éve a "nagyoknál" mégis más hozzánk hasonló "kicsi" arról számol be, hogy multiktól mennek hozzájuk elegen ahhoz, hogy tudjanak válogatni
Felétek is ez van?
Főleg 20-100 fős alapvetően magyar cégeknél lévők véleménye érdekelne, persze cáfolat is jöhet a másik oldalról, lehet csak az első negyedév volt ilyen idén.
8: Az ilyen parasztvakítások, hogy szauna, úszómedence, babzsákfotel, stb baromságok marhára lényegtelenek, mert az emberek a munkahelyükre nem uszikálni meg edzegetni járnak, hanem pénzért, dolgozni.
Ezek ugyanolyan bullshitek, mint a csapatépítő tréningek, meg karácsonyi partik.
Engem, ha alkalmazott lennék, teljesen hidegen hagynának ezek a dolgok.
A multi meg azért tud több pénzt adni, mert megkap olyan adókedvezményeket, amikről egy magyar kkv álmodni sem mer.
"November közepén felhagytunk a hirdetéssel, úgy voltunk vele, hogy bár a piacnak lenne igénye, nem fogunk tudni növekedni."
Bocs, de rádférne egy kis közgazdaság képzés.
Extrém esetben ha valamit ingyen adsz a piacnak szinte mindig lesz rá igénye.
Ha a növekedéssel csak a piacon beállt ár felett tudod adni az adott szolgáltatást, akkor a piacnak nincs igénye a szolgáltatásodra.
Ilyen egyszerű.
13:
Nyilván egy közmunkásnak/annak a szintjén lévőnek sokat számítanak az ilyen apróságok, hisz az ilyen emberek nem túl okosak, könnyen megvezethetőek, és amúgy is jobb mint amihez szoktak.
De egy szint felett rendelkezik annyi agyi kapacitással az illető, hogy kitudja számolni, hogy a napi 2 ingyen kávé ér neki kb. 200ft-ot naponta, majd abból kiszámolja, hogy ha máshol ingyen kávé nélkül 5k-val többet fizetnek, akkor itt szó szerint ezzel akarnak spórolni rajta.
Fel kéne nőni... A munkának egy azaz egy célja van: pénzt szerezni. Az összes többi csak bemagyarázás.
És minden "juttatás" átváltható pénzé közvetetten, így egyértelműen megállapítható, hogy melyik állás mennyit ér.
Nyilván ha közel ugyan az a fizetés, akkor az efféle apróságok elvihetik a munkavállalót az egyik cég felé, de magas szintről nézve irreleváns dolgokról van szó.
1. Köszönöm a választ.Ebben egyetértek. Ahol 1-2 millió elég az elinduláshoz, vagy nagyrészt szolgáltatás van ( villanyszerelő, rendszergazda
stb.) ott sokan belevágnak, és olcsóbbak. Sokszor olcsóbbak is, csak akik sikeresek azok 200-250 órát dolgoznak alsó
hangon, természetesen minél kevesebb járulékbefizetéssel.
2, Szóval nem tapasztaljátok, hogy hozzátok jönnek az emberek, ha kerestek. Akkor nálatok mi a baj? Ki is fejthetnéd, mert
érvet nem mondtál, de érdekelne, azért írtam ide, mert érdekelnek olyanok véleménye akik más térben vannak.
350 ezer nettó kezdőért milyen szellemire gondolsz pontosan? IT, mérnők stb. nyílván ennél többet ajánlok (de mi nem ez a
témakör vagyunk, írtam is ha el tudtad olvasni). Kereskedelemben 200-300 alapfizetés + jutalék működik a tájékunkon.
Harmadik bekezdésedet magyarázd el légyszíves. Mert a kérdésemhez nincs köze. Nem arra kérdeztem rá a "fordult" a világ
kapcsán. Biztos intelligensebb vagy mint én, van meghatározott világnézeted, de 15 mondatból nem tudsz 1 mondatot a
lényegre ráfordítani, na ez az amit én sajnálok.
3, Van 7 55 év feletti munkavállaló, akiket már nem lehet új dolgokra megtanítani (semmilyen modernebb gépre mondjuk) mert
nem képes rá. Az ő termelékenységük fele- kétharmada a 20-50 korosztálynak. Ha elküldenénk, lecserélnénk fiatalabbakra,
akik képesek az új dolgokat megtanulni, nyílván csökkennének a munkaerő költsége a termelékenységre nézve, és mi is
tudnánk a 16-18 százalékot megadni. Ebben igazat adok. Csak én nem tudnék aludni.
Koplárovics Béci nevű felhasználó válasza:
4, Köszönöm a választ. Ebben egyetértek, nálunk is van ilyen bőven. A vicces, hogy nálunk folyamatosan ajánlva van a fejlődés lehetősége (nem
több, más jellegű munka nálunk) de nincs hozzá ambíció.
Úgy nagyjából az itteni Balázshoz tudnám hasonlítani az emberek nagy részét, ő tökéletesen leírja azt, amikor valakinek
kevés a fizetése, de LUSTA váltani. Pedig itt kb mindenkinek lenne lehetősége. A rugalmasság az alap, elvárt.
5, Szépen leírtad a magyar emberek jó részét. De a kérdést nem tudtad vagy akartad értelmezni?
6, Kedves Salamon, ugyanaz.
7, Bevallom, tanulatlan vagyok ehhez a szinthez.
8, Köszönöm a választ. Nálunk 100% hivatalos a fizetés, de hatalmas az adóelkerülő réteg, ez tény. Ilyen szintű luxusra
sajnos nincs, nem is lesz lehetőség se nálunk, se a magyar cégek 95%-nál (medence, kondi stb.) A zsákutcával egyetértek,
mi meg is mondjuk, hogy ne karrierista jöjjön, de olyan édesanyáknak-apáknak megfelel, akik heti 40-50 óra munkával
tisztességesen meg szeretnének élni hatalmas nyomás nélkül.
9, Köszönöm a választ. A minimálbértől természetesen mi messze vagyunk.
Idén 3 interjún jártam, ebből kettőnél a fizetés a sima minimálbér lett volna, az egyik helyen br 200-ra már húzta a
száját az interjúztató, nem kis felelősségű munka lett volna. A harmadik helyen fizettek volna garantált minimálbérnél 5-6
ezer forinttal többet, ennél konkrétan tudom, hogy több napon keresztül hallgattak meg embereket, amúgy egész szimpatikus
hely volt, vállaltam volna ennyiért is. Ez mind irodai munka lett volna.
10, Köszönöm a választ. Milyen területen dolgozol milyen pozícióban?
11, Köszönöm a választ. Engem ezek a céges extrák a Gulyáskommunizmusra emlékeztetnek. Az adókedvezményeket multiknak
nagyon-nagyon-nagyon jól látod
12, Most egy alap elméleti közgazdasági határ érték grafikon deffiníciója hogy jön ide? Tudsz a kérdésre választ adni?
"November közepén felhagytunk a hirdetéssel, úgy voltunk vele, hogy bár a piacnak lenne igénye, nem fogunk tudni
növekedni."
13, Köszönöm a választ.Nekem és az itt dolgozóknak is fontosak az emberi dolgok.
14, Igen, ennek is van törvényszerűsége. Kérdésemre van tapasztalatod?
Köszönöm az eddigi válaszokat. Sajnálom, hogy a reagálások többségében nagyon komoly utálatot érzek mindennel szemben, illetve mindenki hülye aki másképp gondolkodik.
13: Azt kéne megérteni végre, hogy nincsen ingyen ebéd.
Meg nincs olyan, hogy csak nagy, jóságos multi, meg csak kis, aljas kkv.
Tehát jópofa dolog az ingyen üdítő, de az valahonnan fizetve van. És egybe biztos lehetsz, hogy nem a tulajdonos profitjából...
Úszómedence, edzőterem meg szauna? Ekkroa baromságot... és vanna kolyan idióták akik ezeknek a szaroknak bedőlnek. A munkahely azért van, hogy az ember dolgozzon, megcsinálja a feladatát, majd hazamenjen. Nem ott kel ledzegetni meg úszkálni... Ki az a barom aki 8 óra munka után még ott akar maradni?
Inkább hazamegyek a családomhoz és töltöm velük az időt, vagy megyünk el akkor közösen szaunázni.
@14 Nemtom, egy elég nagy nemzetközi pénzügyi cégnél vagyok osztályvezető, nem érzem ostoba, megvezethető embernek magam. A munkahely messze nem kell, hogy csak a pénzszerzésről szóljon, de aztán kinek mi. Éves szinten 3 millió felett van a megtakarításom folyamatos utazás mellett, tárgyakra meg nem tartok különösképp igényt. A fizetésem a piacon elérhető bérsáv teteje fele van, így nekem igenis juttatás a reggeli meg a kávé. Amúgy automatából lehet, hogy 100Ft egy presszó, de mondjuk ha rendes helyen veszed Budapesten akkor 500-600 lesz az inkább, az ilyesmire bőven elmegy jó pár Szent István.
No mindegy, nyilván én megyek szemben az autópályán.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!