Ha úgy hangoztatják hogy munkaerőhiány van, akkor miért nem vesznek fel sehova? Már teljesen elvagyok kenődve.
Én nem vagyok közgazdász, tehát nyilván nem az "én bajom", hogy nem találnak munkát. Anno az "átkozsban" iszonyú hiány volt belőlük, az egyetemek elkezdték ontani magukból a frissen végzett közgazdászokat. 20-30 ezernek valóban jutott is munka. Aztán a kilencvenes évek közepe táján ki is durrant ez a lufi. A beltölthető álláshelyek elfogytak, viszont azóta is úgy termelődnek a közgazdászok, mintha ugyanakkora kereslet lenne rájuk, mint anno. Ezért lett már többszörösen túltelített a szakma.
A barátaim, akiket említettem, nem 3 hónapig keresgéltek állást, hanem 2,5 évig. A munkaügyibe is hiába jártak be. Jobpilot-Jobline oldalakat is naponta nézték, de mindenhova szakmunkás vagy mérnök, IT-s szakember kellett. Onnan tudom, hogy még én is segítettem nekik, ahol tudtam.
A másik meg az, hogy idehaza nemhogy több lenne a munkahely, hanem még a meglévők is egymás után szűnnek meg. A Viktátornak volt egy ilyen ígérete, hogy ő majd 1 millió új munkahelyet fog teremteni. Azt hiszed, lett belőle bármi is? Nagy túróst. Lett egy rakás közmunkásunk, és ennyi. A rendszer szidása tehát teljesen jogos.
Valóban van mérnökből, IT-s ből is rossz szakember, viszont rájuk elképesztő hiány van, a HR-esek nem tehetik meg, hogy csak úgy kivágják az életrajzukat a kukába, mert szükségük van a szakemberre.
Persze ha szorul a hurok, az ember jelentkezik olyan szakmára is, ami nem kapcsolódik a diplomájához, csak akkor igazából kidobott pénz & idő volt, amit az egyetemen eltöltött.
"Ennyit ér az érettségi: elmehetek vele a híd alá éhenhalni!"
Vagy esetleg önsajnáltatás helyett elmehetnél dolgozni is. Valami eldugott faluban laksz, hogy nincs munka? Akkor költözz oda ahol van munka.
#15 mert szerinted a munkásszálló, albérlet az be van oltva az ingatlanlufi ellen? Ott szaréhugyé' kapsz szállást? Te komolyan ezt hiszed?
Jézusatyaúristen...vannak bajok...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!