Ha kb. kétévente váltok munkát, az soknak számít manapság?
A felmondási okaim eddig:
-kezdő fizetés senior munkákért
-kétszer azért jöttem el, mert a férfi főnökeim "ajánlatot tettek" és miután nem fogadtam el, ellenem hangolták a kollégákat és szakmailag is megpróbáltak minden lehetséges módon lejáratni szakmailag+emberileg
-egyszer engem küldtek el próbaidő alatt, mert a kollégám a saját ismerősét akarta a helyemre tenni, ezért bepanaszolt a csoportvezetőnél, hogy nem értek semmihez, próbaidő alatt elküldtek.
- egy helyen pedig a nő vezetőm fúrt ki, szerintem nem bírta elviselni a létezésem, egy megkeseredett, rosszindulatú nő volt.
Főleg manapság annyira nem nagy dolog, mert nagyon kell a munkaerő. A legtöbb munka manaság annyira szellemi pusztaság, hogy 2 év alatt bőven bele lehet unni, a űnrossz vezetőkről nem beszélve.
De, azon túl hogy megértelek, mivel mindannyiunknak mindig van valami hasonló konkrét oka amiért vált, egyrészt ne úgy állítsd be az állásinterjún, hog te mindig áldozat voltál (még ha az is voltál, mert a HReseket sokszor nem érdekli a szubjektív igazságod), másrészről gondold el, mi alapján választasz munkát.
Manapság ezeregy pozíció van, nem kell az elsőt elfogadni. De ha ugyanazon elvek, viselkedési formák mentén élsz, ugyanazokba a problémákba botlasz (tahó főnökök).
Érdemes elgondolkodni, mi vezetett ide, te mit tehetsz azért hogy egy másik helyzetbe kerülj. A tudatosság, hidd el, segíteni fog.
Off: A második valami csodásan él!😊 Gratulálok!😊
Egyébként nem sok miért lenne az és mihez képest. Mindenki éljen úgy ahogy Neki a legjobb és büszkén vállald aki vagy a döntéseiddel (pl.munkahelyváltás) együtt.😊
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!