Szerettem volna előrelépni, ehelyett inkább eltávolítottak, hogyan dolgoznátok fel?
Én úgy dolgozom fel, hogy egyik oldalon vagyok én, a magam szakmai végzettségével meg képességeivel, meg van az én vagyonkám.
A másik oldalon meg van az a sok irigy, nulla tehetségű ember, aki valakinek a valakije, és ezért fölöttem van. Ezek természetesen mindent megtesznek azért, hogy én ne növelhessem a vagyonkámat és ne juthassak azokra a helyekre ahol ők vannak, mert akkor ki fog dolgozni? Ez viszont engem nem érdekel, mert a játék végső célja az, hogy az én vagyonkám nőjön, az jó az emberiségnek.
Mint látod, az én világképem eléggé egyszerű, de tapasztalatokon alapszik.
Egy-két olyan főnököm volt csak eddig, akiben azt láttam, hogy na igen, ez vagy ért hozzá, vagy egyébként megvan hozzá a habitusa.
A többieket csak oda pakolták.
Így aztán bennem nem okoz lelki törést, hogy nem ismerik el a képességeimet megfelelő szinten. Az nem azt jelenti, hogy én voltam a béna, vagy ne lennék alkalmas ugyanúgy arra amit ők csinálnak.
Csak annyit jelent, hogy náluk van a hatalom.
Nekem is volt ilyen.
A felettem lévő poziciót kaptam volna, de az ő fölötte lévő embert kirakták, így kútba esett minden.
Ezért egy jólfizető állást hagytam ott, és egy másik életet.
Nehéz volt feldolgozni 2 évig is eltartott.
Én is ilyen vagyok. De basszus, hány nulla senkit mindenféle kamu végzettséggel láttam előrébb jutni emiatt!
Akár azért, mert addig áskálódtak a normális emberek előtt, amíg ki nem fúrták őket, vagy mert teszi magát a főnökök előtt. És általában a főnökök úgy vannak vele, hogy na, ez itt jön-megy, produkálja magát, hát akkor léptessük már elő.
Nyilván, mert azok is ugyanilyen semmirekellők, akik ugyanígy jutottak a pozíciójukba. Erről beszélek.
Saját tapasztalatból mondom: lépj túl, és ne nézz vissza. Ne rágódj rajta, hogy mi miért történt. Ha egy tehetséges, ügyes munkavállaló vagy, hamar találsz másik állást, és ott talán sikeresebb leszel. Elvesztegetett idő, amit azzal töltesz, hogy a múlton keseregsz. Én is ezt csináltam, és felőröltem magam, megbetegítettem magam. Szóval nem érte meg.
Előre nézz, soha ne hátra.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!