Miért van az hogy a közszférában bagóért dolgoznak mégis szinte csak protekciósokat vesznek fel?
És ezek után az emberek a stadionok miatt pampognak, véletlenül sem amiatt, hogy állami pénzből tartjuk el ezt a rakás léhűtőt.
Az egész közszférát drasztikus le kéne építeni, szerintem annyira nem állunk jól, hogy napi 1-2 óra munkáért 100 ezreket fizessünk egy halom embernek.
# 6
Meséld már el, hogy miért jó az, hogy a nem túl hatékonyan működő közszférát elkezded leépíteni. Mert szerintem ennek az lesz az eredménye, hogy még kevésbé fog működni, márpedig a közigazgatás működése az egész társadalom érdeke.
Nem tisztem megvédeni a közszférában dolgozókat, de azért a közvélemény kissé eltorzult képet fest róluk. Valóban igaz, hogy nem dolgoznak túl hatékonyan. De ennek azért vannak okai.
Egyrészt, milyen munkaminőséget vár az állam, amikor ilyenek a bérek? A minimálbér már a közalkalmazotti és a köztisztviselői bértábla felénél magasabb. Nem sajnáltatni akarom a keveset kereső embereket, de ez a munkaerőpiac, ne csodálkozzunk, hogy bagóért nem azok az emberek fognak dolgozni, akikkel csodát lehet csinálni.
Másrészt, aki már volt a közelében a közszférának, az tudja, hogy a felső szinteken mennyire ellehetetlenítik a munka előrehaladását. Egy átlagos dolgozónak kb. semmilyen jogköre nincs, de még a főosztályvezetők is mindenféle henyélő államtitkár meg helyettes államtitkár meg miniszter jóváhagyására várnak bagatell ügyekben. (Van szerencsém megtapasztalni az állapotokat, mert a cégünk egy minisztériumnak dolgozik.)
Na már most ezekre a hülyeségekre lehet válaszreakció az, hogy "túl sok pénz megy a közszférára, rúgjunk ki egy csomó embert", csak ez a tipikus favágó módszer. Nagyon sok "reform" ennyiben merül ki az állam részéről, mert valódi változást senki nem akar, a dolgot meg nagyon egyszerű onnan megfogni, hogy megmutatjuk a keményen dolgozó kisembereknek, hogy "itt bizony nem lesz henyélő közszolga". Csak eredmény sem lesz. Több összehasonlítás azt mutatja, hogy nem eltúlzottan nagy a közszférában dolgozók aránya, és amekkora elbocsátásokat Lázárék vetítenek előre, azzal gyakorlatilag leáll majd a közigazgatás.
Akkor szervezzék át hatékonyabbra!
A felesleget küldjék el, az így befolyó pénzekből pedig növeljék a béreket.
Azért, mert rengetegen egyszerűen alkalmatlanok a versenyszféra létre, mert ott teljesíteni kell különben repülsz, mint a kismadár.
Tehát vagy marad neki 100e-ért a közszféra vagy a segély 22e... Nyilván előbbit szerenék.
A 8. jól irja.
A 7. meg hülyeséget.
A közszférát ha elkezdenék leépiteni, a többi aki ott maradna úgy dolgozna mint Sztahanov. Féltené a munkahelyét és hatékonyabban dolgozna. A versenyszférába is ez van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!