Munkahely váltás miatt rosszul kéne éreznem magam?
6.5 hónapja vagyok egy cégnél, életem első munkahelye (diákmunkákat leszámítva). a fizetés nem kiemelkedő, illetve versenyképes (nettó 98 ezer), de otthon élve nekem elég - haza adom, amennyit kell, a többit magamra költöm. viszont jött egy lehetőség számunkra (párom és én), hogy március körül mehetünk Angliába. én ugyan takarítanék, de átszámítva ~250 ezer Ft körül kapnék. A párom vendéglátásban dolgozna ennél is többért, illetve a jattok.
szóval kihagyhatatlan, mondhatni.
a munkahelyemen még nem szóltam erről, hiszen egyenlőre messze is van, illetve elég sok dolgot kell elintéznünk még, és elkiabálni nem akarom.
viszont a főnökömtől többször is hallottam, hogy volt olyan, aki 1 év után eljött a cégtől, és a főnök "átverve" érezte magát, meg hogy tehetik ezt vele, csomó pénzt kidobott az ablakon, illetve volt, akire vulgáris jelzőket is mondott a felmondás miatt.
és hát persze nem mondok le Angliáról emiatt, csak magamban kicsit zavar, hogy rosszul kéne éreznem magam amiatt, ha eljövök egy munkahelyről? ezzel én átverem, megbántom a főnököt, mert nem nála fogok hosszútávon dolgozni?
Szerinted a cégek rosszul érzik magukat, amikor kirúgnak valakit? Vagy egy csoportos leépítés alkalmával?
Látszik, hogy fiatal vagy... lehet mondanak majd mindenfélét, hogy lelkiismeret furdalásod legyen, de le kell sz...i. Azért nem lépnél az életedben egyről a kettőre, hogy a főnököd kicsiny lelkét ne sértsd meg? Na ne nevettess már, mindenki a saját érdekeit nézi.
azért az a 250k nettó igen karcsú. én ennyit keresek itthon, itt jó pénz, de angliában nem annyi az élet mint pesten.
amugy meg eleg lesz 15 nappal az indulas elott felmondanod rendes felmondassal.
Kit érdekel, mit mond a főnök? Őt minősíti. Szar fizetés mellett még nehogy te érezd rosszul magad.
Az meg pláne nagy szar duma, hogy "mennyi pénzt kidobott". Azért a szar apróért ő egy ember munkáját kapta cserébe...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!