Interjúra hívás előtt próbafeladat?
Figyelt kérdés
Nem első alkalom, amikor felhívnak azzal, hogy próbafeladatot sózzanak rám, interjú előtt. Még azt sem tudni mennyit fizetne, milyen a céges kultúra, a tervei, de még a munkaidőt sem. Szimplán "túljutottam az első körön". Ezek amúgy nem ötperces feladatok, legutóbb majdnem két hetet szórakoztam vele, persze azóta vissza sem hívtak. Nem az hogy nem fair, de egy hirdetésből semmi sem derül ki, és így még én fáradjak azon, hogy netán megtudjak alap információkat. Persze az sem biztos, nekem tetszene.most is lenne egy, a hirdetést leszámítva semmi konkrétumot nem tudok, interjúra sem hívtak még, de már feladat, persze hétvégére. Mit gondoltok, fair dolog, vagy csak én gondolom így?2016. aug. 19. 17:26
1/11 anonim válasza:
Ekkora egy hülyeséget, eleve ha nem tudod hogy mennyit fogsz keresni hány órában akkor mire mész el egyáltalán? :D Ami még gusztustalan itthon, hogy még megkérdezik, hogy mennyit akarok keresni, a pofám leszakad. Mikor beszélgetek egy osztrák munkáltatóval telefonon, akkor egyből megkérdezem, hogy mennyit tudok keresni hány órában. Az osztrákok ebből nem csinálnak gondot. Meg még járkáljak körös interjúkra, mikor fél Magyarország már külföldön van, meg még tesztet töltsek, körbe röhögném őket ha ilyet mondanának nekem.
2/11 anonim válasza:
Hát ha olyan, hogy minden random ember képes megcsinálni, akkor valószínűleg ingyen munka.
3/11 A kérdező kommentje:
Nem nem olyan, de nem is agysebeszet.
Elso. Nem mentem el, nem hivtak be. Jelentkeztem (nem egy kismiska bt, az egyik pl nemzetkozi ceg volt), es elso visszahivasnal mar feladatot ad. Utana ha az jo, akkor hivnak elso interjura
2016. aug. 19. 18:10
5/11 anonim válasza:
Ha semmit nem tudsz az adott cégtől, hogy egyáltalán milyen bérért, mennyit kéne dolgozni, bármi, akkor bocs, de hülye vagy, hogy 2 hetet ilyenre rászánsz...
6/11 anonim válasza:
Én sosem csinálnék próbafeladatot. Ha nem elég nekik az eddigi referenciám, akkor nem egymást keressük. Annyi a lehetőség, hogy nem fogom elégetni az időmet hülyeségekkel.
7/11 anonim válasza:
Én csináltam már próbafeladatot, de:
- Az sosem az első, hanem a 3-4 körös interjún volt
- MINDIG teljesen egyértelmű volt, hogy ez nem egy éles projectfeladat a cégnél (hanem legutóbb pl. egy 3 éves, már kifutott projecthez kellett kidolgozni bizonyos részelemeket, de első google találat után tudtam, hogy 2012-ben landolt már a project)
Ha csak úgy interjú nélkül próbafeladattal nyitna nekem bárki elküldeném a francba.
8/11 anonim válasza:
Előző munkahelyemre úgy kerültem be, hogy telefonon dumáltak velem, majd próbafeladat, utána meg értesítettek, hogy felvettek. Személyesen már munkaszerződést aláírni mentem. Igaz, ez távmunka volt.
9/11 anonim válasza:
Itt van a gatyában a teszt. El sem tudnám képzelni, hogy négyszer menjek interjúra egy céghez.
10/11 anonim válasza:
Mert, hogy el mész kétszer az még oké, de csak akkor ha tudod mire mész mennyit keresel majd illetve hány órában. Biztos van olyan munkakör ahol tesztelik a tudásodat, hogy megfelelsz e, de azért a kétszeri találkozónak elégnek kell lennie, hogy eldöntsed, hogy megfelelő e a hely illetve a körülmények a számodra, illetve a munkáltató is feltudja mérni, hogy megfelelő e vagy az állásra, de ne nézzenek már madárnak, hogy 3-4 szer megyek majd egy céghez, nekem az idő és pénz, ha nem tisztelik ezt akkor nem az a hely amit én keresek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!