Lehet a főnöknek ellenvetése ha az új módosított munkaszerződést nem írom alá egyből hanem elviszem jogásszal átnézetem és majd aláírom-vagy épp nem írom alá?
Kaptunk egy új módosított szerződést ami sok pontban (tehát az összes lényeges pontban) kedvezőtlenebb mint az előző. Kevesebb a fizu, már nem jár pénz az ügyeletre stb.
A vezetés úgy képzelte hogy odadugják a dolgozók orra alá munka közben és kapják is vissza aláírva úgy hogy a dolgozónak elolvasni se volt ideje.
És parázs vita alakult ki, ugyanis én elvettem és eltettem. Mondták kérik vissza aláírva. Mondom mi az hogy aláírva? Még el se olvastam. Akkor olvassam el. Mondom erre jó, ez egy több oldalas jogi szöveg, abbahagyom a melót leülök egy nyugodt helyen és elolvasom. Majd egy óra múlva jövök ha elolvastam.
Azt nem lehet. Hát akkor? Elolvasás nélkül írjam alá? Hümmögtek.
Mondom eleve nem szándékozom aláírni addig míg jogász nem látta a szöveget.
Na itt borult el a főnök agya. Jogász? Minek? Mondom mert én nem vagyok az ez meg jogi szöveg, majd egy jogász átnézi.
Hát azt nem lehet. Mi az hogy nem? Mert nincs köze másnak hozzá. Mondom sorry ha én megbízok egy jogászt hogy nézze át az ÉN szerződésem, akkor van köze hozzá, mert én bízom meg vele.
Kikapták a kezemből a szerződést, így most én vagyok a cégnél az egyetlen aki új szerződés nélkül van a többi birka aláfirkantotta úgy hogy el se olvasta. Csak legyintenek mondván úgyis azt csinál a cég amit akar.
És tkp igazuk van, mert ők állásban maradnak kevesebb pénzzel ugyan de maradnak, míg én egy darabig a régi szerződés szerint kapom a nagyobb pénzt de napok kérdése hogy valami „hatalmas” bűn miatt kapom a fegyelmit és az azonnali felmondást.
Hazudni? Annak mi értelme? mennyi idő mire kiderül? Az első betegsége a gyereknek az első szülői értekezlet stb amire menni kell-egy hónap se és lebukik az ember.
jelentsem fel persze-és hogy bizonyítom hogy ilyen kérdés egyáltalán elhangzott? Diktafonnal megyek amit persze csak rejtve használok? de ez esetben én követek el jogsértést.
Igen pl diktafon de manapság bármelyik okostelefon is fel tudja venni.
De miért kéne elmondani ezt még mindig nem értem. Semmi közük nincs hozzá.
Persze te mindenre tudod, hogy miért nem lehet, nagyon negatív ember képe sugárzik belőled sajnos, így én inkább ezt látom problémának amiért nem kellesz. Kicsit változtass a dolgokhoz való hozzáállásodon. A "miért nem lehet" helyett tedd fel így a kérdést magadban: hogyan lehet megoldani az adott problémát?
"de ez esetben én követek el
jogsértést."
Konzultálj ügyvéddel erről, mert én nem vagyok az. És te sem, úgyhogy ne gyárts elméleteket. De amúgy a lényeg: legyen meg a felvétel titokban aztán ha tényleg perre akarod vinni az ügyet akkor úgyis kell ügyvéd aki mérlegelni tudja, hogy mit kezdjetek a felvétellel, mivel jár ha felhasználjátok a bíróságon. Amíg itt nem tartasz, addig felesleges erről beszélni.
De egyenes út ott nincs ahol megkérdezik van-e gyereked holott semmi közük hozzá!
Korrekt dolog viszont felvételt készíteni és bemutatni a bíróságon, hiszen leginkább csak így tudna védekezni. Nem korrekt dolog felvételt készíteni és YouTubeon megosztani, hogy xy cég interjú így néz ki.
Na azt a pert megnézem ahol bemutatom hangfelvételt és kiderül rákérdeztek a gyerekre noha semmi joguk. Vajon mit tesznek a kérdezővel? 50 év fegyház?
Hagyjuk már. Röhej.
"De miért kéne elmondani ezt még mindig nem értem. "
Madárkám. AZért kéne elmondani mert valakiről kép és hangfelvételelt készíteni az előzetes tájékoztatás és beleegyezés nélkül (nem közszereplőről) JOGSÉRTÉS!!!
Csak ezért kéne elmondani. Csupán.
"így én inkább ezt látom problémának amiért nem kellesz"
Aztán honnan veszed hogy nem kellek? Állásban vaygok (még) és a 40-50 ki tudja mennyi dolgozóból per pillanat az egyetlen akinek volt annyi töke hogy nem írta alá az új szerződést. Az egyetlen! Az összes beszari senkiházi remegve nyüszítve írta alá.
És lám még élek.
"50 év fegyhaz? Hagyjuk már!"
Nem. Ld Juhász pere épp most. 100.000 kp egy rövidke videóért amit nem is ő készített nem tudni ki csinálta de ő mutatta be.
100.000 perkálni. Na hogy tetszik? és ez bíróságtól függően 4-5x ennyi is lehet ám!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!