Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Karrier, fizetés » Mi a véleményetek olyan...

Mi a véleményetek olyan munkahelyről ami tavaly márciusban eldöntötte kinek mikoer mond fel de nem közli csak a tényleges felmondáskor pedig már több mint egy éve tudja?

Figyelt kérdés

A cégnél egy kirúgott és bosszús dolgozó utolsó cselekedetként gondoskodott róla hogy egy céges dokumentum az összes dolgozóhoz eljusson.

Ebben a dokumentumban az van, hogy a cég 2014- márciusban eldöntötte hogy több hullámban embereket küld el, ott a lista nevekkel és a felmondás hónapjával.

De ezt a dolgozóval nem közli csak a tényleges felmondáskor. Vagyis Lacika pl. csak most dec-ben tudja meg hogy felmondanak neki, miközben a cég ezt már 14 márciusban eldöntötte. És ugye Lacikának meg a többieknek marha jó lett volna hogy ha már úgyis elküldik őket még jóval előre megtudják mert elhelyezkedni nem könnyű, erre semmiképp nem elég a felmondási idő 30 napja, de hónapok alatt az már más tészta.


Mi a véleményetek erről a cégről? Erről a viselkedésről?

Miért nem közölte a cég előre? Hiszen mi történhetett volna? Hogy az amúgy is kirúgásra ítélt dolgozó magától megy el? De az csak jó a cégnek hiszen nem ő mond fel, nincs végkielégítés nem támadható meg a felmondás a bíróságon stb.

Így viszont ha jár végkielégítés perkálhat a cég és még a dolgozó úgy távozik hogy de egy mocsok hely ez.


2015. dec. 9. 11:00
1 2
 11/12 anonim ***** válasza:
100%
Tragédia a tésztagyárban. Nem tudom miért okoz ekkora lelkitörést, betanított munka van bőven.
2015. dec. 9. 19:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/12 anonim ***** válasza:
Nálunk októberben volt leépítés, és áprilisban szólt a cég róla. Az összes nő terhes lett, így nem lehetett őket kirúgni. Nem járt jól a cég. :)
2016. febr. 28. 12:05
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!