Elegem volt az alacsony fizetésekből, nektek?
"#6: Nyugaton sem azért magasabb az alacsony képzettségűek fizetése(ami ott is csak épphogy elég a megélhetéshez), mert együttéreznek velük"
Azért szerintem hamarabb dolgoznál egy nyugati átlagfőnöknek, mint egy magyarnak.
"Hihetetlen nagy az adó,"
Ha 68000 helyett 105000-et keresnél, az se lenne elég. De ha a munkáltatói költség kb 14000-ét kapnád meg, abból sem tudnál megélni. Nem az adó magas, te vagy kevés.
Magyarországon belenyugodtak az emberek abba hogy a munkáltató és az állam egyoldalúan, az ő kárukra nyerészkedik. Gyakran hallottam olyan célzásokat a dolgozóktól hogy mindezt azért teszik mert tiltakozni akarnak az egykori szocialista létbiztonság és minden olyan ellen, ami a szocializmusban volt. A szocializmus a maga kötelező kényszermunkájával és vasfüggönyeivel valóban egy nagy gulág volt. De talán nem úgy kellene eltemetnünk azt a gyalázatot hogy még a nyugati jóléti módszereknek is ellentmondunk és egy ókori római rabszolgatartó társadalmat hozunk létre.
Az ember néha érezheti úgy hogy szélsőségekhez kell folyamodnia. Például egy kemény egyetem után Frédi és Béni féle kőkorszaki életmódra vágyik valaki, kompenzáció végett. Magyarországon a szélsőségekkel van a baj. Például nem véletlen az hogy a világon egyedülálló a magyar erős fűszerpaprika. A legerősebb a világon. Mert kevés olyan nemzet van a Földön amelyik ennyire szereti a szélsőségeket mindenben. A kapitalizmusban is. Ahogy valamikor a szocializmusban is. Egy arany középút kellene mindenben.
Sokak egyszerűen nem tudnak kitörni ebből a helyzetből.
Tegyük fel a szüleik is csóróak voltak,nem volt rá a gyereknek lehetősége,hogy egyetemre menjen.
A TV-be is csak azt látod,hogy például a Nemzeti Bank több száz milliárd Ft-ot költ hülyeségekre,más meg dolgozik 3 műszakban 80ezerért.
Azzal riogatják az embereket,hogy alig lesz nyugdíj,ha egyáltalán lesz,emiatt tegyünk félre havonta pénzt a nyugdíjra. 80 ezerből,mit?
Egyébként az orvosi ügyeleteken sokszor rezidensek dolgoznak,akik sokszor telefonon kérnek tanácsot ha valami baj van. Jó mit? A többi orvos meg már lelépett külföldre,ahol megfizetik őket.
Rájuk sem lehet azt mondani,hogy nem dolgoztak és ezért kevés a fizetésük.
Sajnos sok diplomásnak kevés a fizetése hazánkban. Hol az igazság?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!