Ki szereti a munkáját és miért?
Én. Sima irodakukac aktatologatás (pénzügy), de jól elvagyok. Mivel pontosan és gyorsan dolgozom így a főnököm megbecsül, a kollégák ezen a munkahelyen normálisak, minimális a stressz.
Szeretem ezt a munkát, szeretem a kis táblázataimat, bambizok a gép mögött és végzem a dolgom.
3as vagyok.
Az egyest én felpontoztam, mert szerintem marha érdekes lehet.
Multinál dolgozok, hogy mitől jó, nem tudom megmondani. Az elismerés mindenképp, sose ismerték el még így a munkámat, mint most, és nem is szerettem soha a korábbi munkahelyeimet. Azt nem mondanám, hogy a bambizás miatt szeretem, tehát a nyugi miatt, mert ez nem éppen jellemző, volt a közelmúltban, hogy a fizetésem 30%át még megkaptam túlórapénzként, szóval eltöltöttem pár órát pluszban a munkahelyemen. Ezen kívül fontosnak és hasznosnak érzem magam, mert rendszeresen kikérik a véleményemet. És ahogy írtam, a főnököm korrekt, bármikor le lehet vele ülni beszélni, ha vmi van, és nem azt mondja, hogy el lehet menni, ha nem tetszik, hanem tesz érte, hogy úgy érezd, jó helyen vagy.
2-es vagyok, én se pontoztam senkit semerre.
Mind mások vagyunk, az a munka ami nekem tetszik, attól más két nap után idegrohamot kapna. Én meg az ő munkájától. Egyszer kipróbáltam hasonlót amit az első csinál, 3 hónap után úgy mondtam fel mint a szél, és kerestem egy aktatologatósat.
Szerintem ebben nincs semmi rossz, mindenki csinálja azt, amihez tehetsége van és szereti.
Na hát ez az...
Nekem ha valaki 20 éves koromban azt mondja, hogy később pénzügyi osztályon dolgozok, szeretem majd a munkámat és jó is leszek benne, akkor körberöhögöm.
Csak menet közben derült ki, mert helyettesítenem kellett valakit a pénzügyön, amikor meg pár hétre rá felmondott, az akkori pénzügyi igazgató azt mondta, hogy velem akar dolgozni és nem érdekli, hogy nincs végzettségem. Nekem mázlim volt azzal ahogy bekerültem és utána képeztem magam, de sajnos a legtöbb helyre elvárnak előtte egy szakirányú végzettséget és utána vesznek fel. De honnan tudhatnád, hogy szereted, van hozzá érzéked, ha nem tudod egy kicsit kipróbálni????
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!