Közös megegyezés vagy rendes felmondás? (részletek lent)
Sziasztok!
Egy hete mondtam fel az első munkahelyemen majdnem 1,5 évig voltam ott), sajnos elég tapasztalan vagyok ebben a témában.
A főnököm felé jeleztem (szóban és írásban), hogy közös megegyezéssel szeretném megszüntetni a munkaviszonyt. Megkérdeztem, hogy van-e lehetőség arra,hogy lerövidítsük a felmondási időt, erre ő azt válaszolta, hogy akkor nem írja alá a közös megegyezést (akkor miért közös megegyezés, de mindegy..), végülis az új munkahelyemen, ahová ezután menni fogok nem problémáztak ezen (az állásinterjún is mondtam, h ennyi a felmondási időm), így maradt a szerződés szerinti 30 napos felmondási idő, ebben állapodtunk meg. Semmilyen papírt nem írtunk alá még (már kellett volna?).
De: a héten az egyik nap 3-4 órával hamarabb el kell mennem a munkahelyemről hivatalos ügyben (nincs más időpont, és nagyon fontos, h megjelenjek, az új munkával kapcsolatos), de a főnök egy egyértelműen mondvacsinált oknál fogva nem enged el. Ezen a napon nem leszek bent a cégnél, hanem egy partnernél leszek. Úgy döntöttem, hogy reggel jelzem a partner felé, hogy azon a napon 2-ig leszek, és elmegyek elintézni az ügyemet, 2-ig el tudom végezni a napi feladataimat. Mindig rendesen elvégeztem a munkámat ott, reggel fél 8-kor indultam otthonról, és ált. este 7-re értem haza. Számomra fontos, h jól végezzem a munkám, és szeretném normálisan átadni azt a következő munkavállalónak, de nem engedem, h szándékosan kitoljanak velem. Így változott az én hozzáállásom is.
Nyilván fennáll a veszélye annak, hogy ezt a főnököm is megtudja.
A kérdésem: miben más, ha esetleg nem közös megegyezéssel, hanem munkavállalói felmondással szűnik meg a munkaviszonyom? Akkor hogyan alakul a felmondási idő, mennyire lenne hátrányos általánosságban rám nézve? Ha a munkáltató részéről történik ez a felmondás, akkor mi a helyzet?
Előre is nagyon köszönöm a segítséget!
Amennyiben a közös megegyezésben egyik fél sem egyezik bele a másik kérésébe akkor az a gyakorlatban egy rendes felmondás.
Semmi hátrány vagy egyéb gond nem ér attól, hogy rendes felmondással mondasz fel.
Ha a felmondásod írásban jelezted akkor onnantól él a felmondási időd.
Köszönöm a választ :)
Írásba is adtam, mondjuk abba beleírtam, hogy közös megegyezéssel kérem a munkaviszony megszüntetését... ebből lehet gondom, ha mégis rendes felmondással mondok fel?És ha a munkaadó mond fel nekem, annak milyen hátrányai lehetnek?
A Munka Törvénykönyvét mikor tetszettek utoljára olvasgatni?
Nincs már rendes felmondás. Felmondás van, amely egy egyoldalú jognyilatkozat.
Olyan sincs már, hogy nem kapsz munkanélkülit (vagy minek nevezik most...), ha te mondasz fel.
Egyébként meg, ha felmondtál, mit tud csinálni veled? Kirúg?
Köszönöm a válaszokat :)
Csak szeretnék felkészült lenni, és nem szeretném, ha a leírásban részletezett történet miatt kitolna velem, ezért fontos odafigyelnem minden részletre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!