Jól tettem, hogy felmondtam, ha multi cégnél dolgoztok, szeretitek a munkátokat?
Multi cégnél dolgoztam, rendkívül rosszul szervezettnek tartottam a munkát. Pár perces határidőim voltam. Utáltam az egészet. Szívem, lelkem beletettem mégis úgy éreztem nem vagyok elég jó, ha hibáztam arra felfigyeltek és leszúrtak, ha jól csináltam az természetesnek számított. Mások pár milliárdjaival játszani nem vicces, tisztában vagyok vele, de a munkatempó, a feszültség, hogy nincsenek napi 9 órában társas kapcsolataim, mert mikor mindenki elmegy ebédelni én még mindig dolgozom, hiszen időpontok szerint kell tennem a dolgom. Sokan voltunk, de másodmagammal voltam a pozícióban, így valakinek mindig ott kellett lennie, nekem legalább délig biztosan ott kellett ülnöm, ha hiányzott a másik akkor rám még nagyobb teher hárult (és fordítva - azért ez se jó érzés, hogy miattad szív a másik) és nem mondhattam senkinek, hogy bocsi egyedül vagyok, mert "az ügyfelet nem érdekli, oldd meg". Azt se mondhatod, hogy van még rajtad kívül pár cég, akinek ugyanabban az időpontban kell feldolgozni a munkát. Én ebbe belekattantam, nem tudtam kimenni egy teát nyugodtan meginni, enni, wc-re menni, beszélgetni a munkatársakkal. És állandóan úgy éreztem, ha végre volt időm pihenni, akkor egyedül voltam a konyhában, ahol mindenkit láttam és engem is látott mindenki, úgy éreztem mintha lopnám a napot, pedig nekem akkor jutott volna ki az ebédszünet, rosszul éreztem magam, mert egyedül ültem míg mások dolgoztak... Én úgy tartom néha többet ér pár perc lazítás mint egy végiggürizett nap. Mindenki csak a gépét püfölte mint a megszállott. Semmi magánszféra, minden üvegből van és mindenki mindent állandóan lát. Más osztályokon, ahol mondjuk 40-en dolgoztak ugyanazon ott volt társas élet, együtt volt idejük eljárni kávézni napi többször is. Szóval rossz helyre kerültem az fix.
Ez a bánatom, hogy nem szerettem ilyen helyen dolgozni, viszont félek rosszul döntöttem, hogy eljöttem. De ezt a fajta melót én egyszerűen utáltam. Változtatásra pedig nem volt lehetőségem, csak hónapok múlva, amennyiben felvesznek egy másik osztályra.
Ráadásul elveszítettem a motivációmat, ami eddig volt, megcsappant az önbizalmam és nem tudom mit mondjak állásinterjún. Mert nem hiszem túl jó fényt vetne, ha panaszkodnék... Egyszerűen ki vagyok fordulva magamból és totál belefásultam, pedig nem dolgoztam ott egy évet sem! Volt más jellegű munkám és azt élveztem, pedig minimálbért kerestem.
Minden multis meló ilyen???
Tudom, hogy a pénzkeresés nem sétagalopp és az ember nem szórakozni jár a munkahelyére az és köszönöm, hogy idáig eljutottatok az olvasásban és még válaszoltok is!
"Szóval rossz helyre kerültem az fix.
(...) Változtatásra pedig nem volt lehetőségem, csak hónapok múlva, amennyiben felvesznek egy másik osztályra. "
És nem bírtál ki pár rohadt hónapot?
Én 1 évig dolgoztam az első poziban, aztán váltottam, sajnos az se volt sokkal jobb, úgyhogy 11 hónapot lehúztam ott, mire tudtam váltani, a mostanim tetszik, de már erősen a feljebb lépést várom.. Talán szívásnak hangzik, de az a helyzet, hogy ez így 4 évnyi kifejezetten jól fizető munka volt, 3 tök különböző feladatkör, változatos, presztizses, és istenien mutat az önéletrajzban. Meg hát minél több embert/osztályt/munkakört ismersz, annál jobban ki tudod találni, hogy hova is szeretnél hosszútávon bekerülni.
Szóval szerintem nagy marhaságot csináltál, óriási ballépés.
Soha semmilyen munka nem lesz, amit rögtön nagyon szeretsz és úgy is marad évekig.. VAgy ha lesz is, az nem ölbe hullós, hanem olyan, amiért kőkeményen megküzdöttél előtte.
Kiváncsi lettem volna mi volt konkrétan ez a munkakör.
Egyébként ha ennyire durván rosszul érzi magát egy munkahelyen, akkor váltani kell. Bár én biztos nem mentem volna addig, amig nincs másik munkahelyem. Talán ezt neked is meg kellett volna fontolni. Mert sokkal könnyebb lett volna úgy az életed. Nincs kieső jövedelem, hosszas interjúkra járogatás, megaláztatás mert nem jeleznek vissza stb...
Dolgoztam multinál, több pozícióban is. Volt amit szerettem, volt mit kevésbé, úgyhogy nem minden multinál munka ilyen pocsék. Neked nem jött az be, ennyi. De most van másik, vagy csak gy felmondtál?
Tökéletes munkahelyet, ahol a csapat is jó, a munka is érdekes, olyat elég nehéz találni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!