Mit tanácsoljak a férjemnek?
A jelenlegi munkahelyén közel 400-at keres. Viszont minden más szempontból pokol a munkahelye, már régóta szeretné otthagyni.
Egy közös ismerősünk most szólt, hogy üresedés van náluk, gyakorlatilag az ő beosztottja lenne majd. Néhány nap múlva megy hozzá, leülnek megbeszélni.
Kérdezte, hogy mennyi legyen az a minimum fizetés, amiért még elvállalja. Fix+jutalékos jellegű munka lenne, illetve hosszútávon van előrelépési lehetőség a cégnél.
Az én fizetésemből is kijönnénk, de az elmegy az utolsó fillérig, az övét tudnánk félretenni.
Szempont még, hogy gyereket tervezünk, a biológiára van bízva, hogy mikor sikerül. Eddig úgy volt, hogy amint vége a szoptatásnak, cserélünk és ő marad otthon. Aránylag friss munkahelyen nem tudom, hogy ezt mennyire lehetne megtenni...
Kedves kérdező!
Megvolt a beszélgetés, foglaljuk össze.
A férjed a jelenlegi munkájában nem boldog.
Komoly fizikai tüneteket produkál, amely a munkahelye nélkül nyomtalanul elmúlnak.
A férjed nulláról kapaszkodott fel a jelenlegi munkahelyén.
Most pedig elölről kéne kezdenie egy másikban.
Kevesebb fizetéssel, céges autóval+mobillal és jutalékkal indulna. +Mindez totálisan bejelentve legálisan.
Figyelj mondjuk ki, a férjed jól keres. Ezt a hozószállásokból is látod, nem ilyen munkahelyek a jellemzőek. Az itt kommentelők 95%-a vidáman és fütyörészve fogadná el akár a jelenlegi munkahelyét, akár az újonnan felajánlottat. Akár diplomás nyelvtudással, akár nem. Mert az ilyen állások ritkák. Még válság nélkül is. -Főleg diploma és nyelvtudás nélkül. Mert mindezt a férjed magának köszönheti. Ő az aki elérte, hogy különösebb papírok nélkül ma ennyit ér a munkája és ő az aki elérte, hogy egy ilyen állást felajánlottak neki. -Tehát ő képes minderre.
Ezek után szerintem simán megállja a helyét egy jutalékos állásban. Ha a jutalék nem egy vicces összeg, hanem valódi motivációs tényező és ráadásul a férjed meglévő ügyfélkört is kap, akkor a mostani fizetése többszörösét is képes lehet megkeresni. Ha mást nem idővel.
Az ilyen jellegű munka ráadásul egy óriási tapasztalat és hatalmas lépés egy saját vállalkozás felé. Én sok embert ismerek akik ilyen jellegű munka után lettek sikeres vállalkozók. -Nektek nem muszáj ezt az utat járni, de ez jelentős lépés lehet afelé. Mert megtanul ügyfeleket szerezni és megtanulja, hogy ettől függ a jövedelme. Egy teljesen más világ. Mintha attól függne a jövedelme, hogy hányszor üríti ki a kukát az irodájában, mert ez a főnök mániája.
Amikor az egyik munkahelyemen bevezették a jutalékot az első napra eső jutalékom a fizetésem negyedét tette ki.
Míg a kollégák csak morogtak miatta, főleg azok akik az általam előidézett rendeléseket készítették össze. Mert én lubickoltam egy ilyen állásban, mert nekem találták ki. Amíg ki nem találtam magamnak ennél is jobbat. Persze lehet, hogy a férjednek az ilyen nem való. de ezt csak ti tudjátok.
Ha valaki jutalékos rendszerben dolgozik az picit olyan mintha vállalkozó lenne. Főleg ha nincs jutalék limit. Egyszerűen az alkalmazott érdekelt a cég boldogulásában ilyenkor és teljesítményét honorálják. A meglévő elégedett ügyfelek bizony, meg ajánlgatják a céget. Ezért jó dolog, hogy meglévő ügyfélkörrel kezd. -Ha a férjednek vannak ilyen motivációi akkor csinálja, ha nem akkor nem.
Nulla ügyféllel az ilyen nulla jutalék, sőt sok üzletkötőnek kezdetben nulla fizetés. -Főleg akik beszámláznak és nem bejelentett alkalmazottak.
Viszont egy ilyen állásban is ki lehet égni, főleg ha idővel maguk a kollégák és a vezetőség áll az előrehaladás utjába és főleg akkor ha az embernek kezelhetetlen mennyiségű ügyfele lesz. -Én is kiégtem benne, mert a pénzen kívül mást nem hozott az életembe ami pozitívum és egy idő után már nem is volt benne kihívás. -Ehhez viszont 9 év kellett. Amikor pedig eljött az ideje én is váltottam. Az üzleti partnereim üzletkötőin is látom, hogy azért idővel az ilyen állásban is ki lehet égni. -Ám a férjednek mostantól ez még jó pár év. Egyenlőre kihívást és sikerélményt nyújthat az új munka.
Ettől függetlenül és a pénztől függetlenül a férjedet a mostani munkahelye beteggé teszi. Attól bizony rövid távon meg kell szabadulni. Mert ami ma egy kis emésztési panasz, az holnap egy súlyos gyomor fekély vagy még súlyosabb.
Viszont ilyen állásokat manapság, nem lehet leakasztani a szögről. Diplomával és nyelvtudással sem, rengeteg diplomás fizikai munkát végez, vagy zöldséges, olyat is láttam aki takarít, mert egyszerűen nincs megfelelő munka a számukra. Tehát pénzügyi szempontból és munkahely szempontjából a férjed szerencsés. Ám egészségügyi szempontból nem. Lehet, hogy sokan elviselnék 400-ért, amit azért tenni kell, de most a te férjedről van szó, aki viszont nehezen viseli. Persze lehet szakemberhez járni, meg gyógyszerekkel aludni, de ezek nem oldják meg a problémát. A probléma hatékony megoldását ti is tapasztaltátok. A munkahelye nélkül megszűnnek. Ezek után nektek kell dönteni, mi a fontosabb, a pénz és a gyors költözés, vagy a férjed egészsége ?
Ám miért van az az érzésem, hogy te vagy az aki igazán vacillál ezen ? Aki igazán fél a váltástól, az mintha te lennél. Igaz az ő véleményét még nem ismerjük. -Remélem nem sértelek meg, de én tényleg ezt érzem a hozószállásaidból. Persze ugye minden sikeres férfi mögött egy nő áll. Ám te vagy az aki a kérdést feltette, te vagy az akitől tanácsot vár a férje. Te pedig mintha még mindig nem tudnád a választ a kérdésre.
Kábé én leszek az egyetlen itt aki azt mondja fogadja el az állást.
A pénz és az egészség, boldogság van most mérlegen.
Viszont tudod mit, mondok mást. Ha titeket mint házaspárt boldoggá tesz, az a havi 400 és az abból adódó gyors költözés. Akkor válasszátok azt. Ha nem, akkor válasszátok azt ami boldoggá tesz.
Nem én vacillálok. Szerintem jobban járna az új állással. Ő nem egy határozott típus, illetve a közös kasszát is befolyásolja - ő pedig engem kérdezget. Nekem annyiból kényelmetlen ez a helyzet, hogy ebben nem hiszem, hogy nekem kellene A-t vagy B-t mondani, nem akarom az ő f...val verni a csalánt.
Ez a bizonytalankodás személyiségvonása, néha engem is zavar, hogy minden döntési helyzetben áttolja rám a döntés felelősségét. Mindegy, így szeretjük, nagyjából ebben ki is merült az összes rossz tulajdonsága :)
Egyébként régebben dolgoztam én is sales-es munkakörben, én szerettem. Viszont ott 100%-osan jutalékos (vállalkozóként) rendszer volt és erősen lehetett érezni a gazdasági válságot. Ott magából a "megfeszülök és mégis tizedannyit keresek, mint egy éve feleennyi munkával" helyzetből lett elegem. Most fix bérezésű, alkalmazotti jogviszonyú munkám van. Mondjuk a tervezett gyerek miatt ez most jobb is így - de hosszútávon szóba jöhet akár vállalkozás is, illetve komoly előrelépési lehetőségek vannak a jelenlegi munkahelyemen is. De jelen helyzetben hülye lennék gyerekszülés előtt vállalkozóként, bizonytalan jövedelmet választani.
Arra rátapintottál látatlanban, hogy neki nagyon viszket, hogy vállalkozzunk, tehát félig-meddig ezt megkapná. Saját vállalkozásra egyelőre nekem se kapacitásom, se kedvem (este 7 körül érek haza, a halál áll neki akkor még üzleti tervet írni, szeptemberben egy elég kemény továbbképzést is elkezdek). A jövőben viszont én sem zárkózom el előle.
Nem, nem értem. Ő két opciónak a jelenlegi munkahelyet vagy egy gyártósort tudott javasolni.
Azért, mert vannak rosszul kereső emberek, szolidaritásból neki is legyen rossz?
Akkor már mérheti magát a sikeres, jól kereső emberekhez is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!