Az komoly, hogy Magyarországon, az állásinterjúkon elvárnak mindenféle handabandázást hivatástudatról, kihívásról, miközben csak gombokkal fizetnek?

No annyit még és pont ezért tartom segfejnek a legtöbb hr-est, hogy én is álltam a másik oldalon is. Én is felvételizettem embereket, de SOHA nem szívattam őket olyan idióta kérdésekkel, amiktől kellemetlenül kellene érezniük magukat. Kértem önéletrajzot, részletes, szakmait, de nekem ilyen mesterkélt rizsa, mint ez a hülye motivációs kísérőlevél nem kellett. Tisztában voltam azzal, hogy ha egy szakmunkás jellegű munkaerőt veszek fel, akkor tőle mit várok. Nekem nem kellett az, hogy handabandázzanak kihívásokról, meg kötelességtudatról. Engemet az érdekelt, hogy azt a munkafolyamatot, amit rá akartam bízni, meg tudja-e csinálni jól, hatékonyan és hosszú távon megbízható munkatárs lesz-e avagy sem. A gyakorlatiasság, a szaktudás érdekelt. Azokban a pozíciókban. Oda mégcsak az öltözködés sem számított. És nem vártam senkitől, hogy hazudjon.

És? Tessék! Sosem nyúltam mellé azzal, ahogy ment nálunk a munkatársválogatás. Ja és olyan fasságokat sem kérdeztem, hogy miért őt vegyem fel? Ugyanis az az én döntésem volt, nem az övé. Sokkal többet nyomott a latba a szakismerete, szoftvertudása stb. Tehát a kompetens alkalmasság.