Ez már a második munkahelyem ahol nem fizetnek ki. Mitévő legyek?
Eleve tárgyhót követő hó 10-ig kell legkésőbb a béreket kifizetni (a szerződésben szereplő 14-ei, 17-ei dátum "semmis").
Ha csak később tudja a munkáltató ezt megtenni, akkor késedelmi kamatot köteles felszámítani rá.
Ez még nem is lenne gond, de a baj ott van, hogy általában nem is tudnak máskor sem fizetni, és hónapokig "ingyen" dolgozik a melós. Te ilyenkor "hitelező" vagy nekik. Egy hitelező pedig az adóssal szemben felszámolási eljárást kezdeményezhet, mivel a cég (láthatóan) fizetésképtelen. Ezt általában egy beszállító szokta megtenni a cég ellen (egy másik cég). Ekkor lép a képbe a felszámoló biztos, akinek az igényeket be kell jelenteni. A munkabérigény a sorrend tetején van, tehát legelől. Aztán vagy lesz miből kifizetni, vagy nem.
Kb. ennyi.
Hogy mit tehetsz?
1.) Ha úgy látod, hogy továbbra is fizetésképtelen lesz a cég, csak hitegetnek, akkor lépj le, mert rossz esetben csak ingyen munkád lesz benne hónapokig. Majd kövesd szemmel a céget, felszámolása esetén nyújtsd be az elmaradt béred után a felszámolóbiztosnak az igényedet mielőbb.
2.) Nem kell felszámolásra várnod. Egy közjegyző segítségével hajtsd be rajtuk az elmaradásukat. A közjegyző ügyintézését sajnos meg kell előlegezned, de ennek a költségednek a megtérítését is követelheted rajtuk + természetesen a késedelmi kamatokat. Ebben egy közjegyző tud segíteni, és nem kell feltétlenül pereskedni miatta.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!