Ti hány évesen jöttetek rá, hogy mi érdekel titeket, hogy mivel szeretnétek foglalkozni? Én 16 vagyok és gőzőm sincs. Aggódjak vagy még ráérek? És ha igen, akkor meddig? 16/l
Én még mindig nem jöttem rá igazán...
27/N
Én 27 vagyok, és amikor egyetemet választottam, akkor sem tudtam, mi leszek. Olyan sok minden érdekelt, de igazából egyről se tudtam elképzelni, hogy életem végéig azt csináljam. Úgyhogy választottam egy olyan irányt, amiben tudtam, hogy érdekel, és el is lehet vele helyezkedni, úgyhogy míg rá nem jövök, miben valósítom meg magamat, addig legalább jól keresek.
Azóta a mostani munkámban (elég speciális) megtaláltam a jót, élvezem szinte minden percét, és meg is fizetik. Közben meg tudom, hogy pár év múlva egy teljesen másik irányba szeretnék elmenni, csak hogy kipróbáljam magamat. És ki tudja, hol kötök ki a végén? :)
Amúgy a családomban is kb. ezt láttam: édesanyám két diplomával rendelkezik, de ő sem ezekben találta meg élete munkáját - viszont amit most csinál, szintén élvezi. Édesapám és rengeteg területen dolgozott.
Szóval ne csüggedj el, ha nem tudod, mi akarsz lenni, mert az élet nagyon hosszú, és sok minden jöhet még :) De ez nem azt jelenti, hogy ne legyen célod: ha döntesz, akkor menj afelé, és ne gondold meg magadat félúton!
Nyugi, én sem tudtam még 18 évesen sem. Anyukám terelt a közgáz irányába, amihez affinitásom sem volt, de nagy nehezen elvégeztem a fősulit, aztán az egyetemet is, és el tudtam helyezkedni. Kicsit sok időbe telt, mire megtaláltam a helyem, vagyis azt a területet, ami igazán nekem való, de most már tudom, hogy jó választás volt.
Sokszor érdemes mások tanácsait meghallgatni.
Én általános iskolában 6.-7. környékén jöttem rá, hogy engem a programozás érdekel és azóta is ezen a pályán vagyok töretlenül. Ennek ellenére nem vagy elkésve, az emberek többsége elég nehezen ébred rá arra, mit is szeretne az életben. Még az egyetemen is rengetegen vannak, akik azt se tudják mit keresnek ott (mondjuk ez már ciki). Azért azt javaslom még érettségi előtt próbáld meg kitalálni, mi az amit egész életedben örömmel végeznél.
24/F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!