Kivándorolt magyarok, mennyire jött be külföldön az élet?

Én őszinte leszek. Nincs kint kolbászból a kerítés,és nem könnyű kint sem,mert meg kell birkóznod a honvággyal(már akinek van) és azzal hogy nem vagy más csak a kelet európai vendégmunkás.

Angliában élünk hárman. Én a párom és a fiam. Nem vagyunk doktorok, sem mérnökök. Mégis kijöttünk,mert otthon már a számlákat sem tudtuk fizetni. Mi nagy adóssággal indultunk útnak. Nagyon sok tartozásunk volt,és ez volt a legjobb megoldás,hogy külföldre menjünk. A párom könnyen talált melót egy autósgyárban hiszen jól beszél angolul. A fiam iskolás lett. Viszonylag ő illeszkedett be a legkönnyebben. De iskolásként ő nem kenyér keresőképes így

egy kicsit nehezebb az élet. Én nem tudtam egy szót sem angolul ezért sokáig én sem dolgoztam. Így a párom eltartott minket. Akkor nagyon nehéz volt. Akkor egy angol ismerősünknél béreltünk szobát,és ott éltünk. Akkor az otthoni adósságunk gyűlt még,mert nem tudtunk fizetni, és örültünk hogy hó végére vajas kenyeret tudtunk enni. Csak azért nem adtuk fel,mert tudtuk otthon sem lett volna jobb, sőt otthon egyikünknek sem lett volna állása. itt legalább a párom dolgozott. Később kaptam én is munkát. Akkor annyival lett jobb,hogy elkezdtük az otthoni tartozásokat visszafizetni. Amíg az adósság tartott egy fillért sem tudtunk félretenni. Mindent elvitt az otthoni adósság,és a kinti megélhetés. Nem éltünk nagy lábon, számolgattuk itt is a kosztpénzt, de legalább otthon apad a tartozásunk. Eljött az az idő is hogy otthon minden tartozásunk megszűnt. Végre tudtunk bérelni egy kis lakást ahol csak hárman élünk. Most írhatnám,hogy végre spórolhatunk,jól élünk,de nem ilyen egyszerű.. Valamiért minket büntet a sors,mert ha úgy adódik az élet,hogy végre fellélegezhetnénk,félretehetnénk, mindig bejön valami.

Pl: Végre elkezdtünk spórolni. Végre lett félretett pénzünk,de nem örülhettünk sokáig. Meghalt az anyám,így a temetést ki kellett fizetni. Majd amikor újra elkezdtünk spórolni,kiderült, hogy a fiam betöltötte a 19 évét,és onnantól kezdve az iskolája pénzbe kerül. Két lehetőség maradt. Vagy abbahagyja a szakmai sulit amiből még 2 év van, vagy kifizetjük. Kifizetjük. Évi 1200 fontunkba kerül. Amikor megoldjuk valahogy akkor beüt a válság. A párom bekerült az 1500 ember közé akit egyik napról a másikra kirúgtak. Szerencsére kapott másik melót..Amikor újra fellélegezhetnénk, a válságra hivatkozva nekem csökkentett munkaidőm lett. Szóval baj mindig van. DE!

Lakásban élünk édes hármasban. Ennivaló mindig van,így sosem tartok attól hogy hó végén nincs mit enni. Van egy autónk aminek a tartása elég drága,de nem okoz gondot fenntartani. Mindketten dolgozunk. Apránként de teszünk félre,hogy évente egyszer haza tudjunk menni nyaralni, egy kis kitérővel.. Gazdagok nem lettünk. Nincs félretett több ezer fontunk, de békésen elvagyunk,és végre nincs adósságunk..

Voltaképpen ha végig gondolom akkor mégiscsak tudtunk spórolni,hiszen nem kevés pénz volt az adósságunk,és az iskola sem olcsó.. Mi már lassan 6 éve élünk kint. Talán 1-2 éve mondjuk azt hogy végre nem csak gürcölünk,hanem tudunk élni a szórakozásunknak a hobbinknak is..Talán most kezdünk azon agyalni,hogy végleg maradjunk ,és adjuk fel az otthoni lakásunkat. Vagy ha a fiam végre befejezi az iskolát és dolgozni kezd akkor hazamenjünk..

Kedves kérdező..Minden kezdet nehéz. Első pár évben az ember csak dolgozik és gürcöl hogy előrébb jusson. Ha kitart,ha türelmes akkor eljön a jó ideje is..

Sokan egyből gazdagok akarnak lenni,és mivel nem jött össze egyből így feladják.

Sztem érdemes kimenni külföldre de tényleg nem egyszerű. Ha belegondolsz, már itt Magyarországon belül is, ha mozdulni kell munka miatt, milyen nehéz, hiszen az új helyen lehet nem ismersz senkit, nincs hová menned, kereshetsz albérletet, legyen pénzed kifizetni a több havi kauciót, be kell rendezkedni, és fizut csak a ledolgozott hónap után kapsz stb...szóval tartalék nélkül elindulni szinte nem is lehet. Ha biztosra mész csak ki, akkor még egész könnyű, én is így jutottam ki Spo-ba. Még szállást is biztosítottak az elején, így tudtam spórolni az albérletre. Nekem amúgy is könnyebb volt, otthon biztos hátterem volt, ha megszorultam volna, szüleim ki tudtak volna segíteni. Mivel akkoriban még nem voltak fapadosok, és nagyon hirtelen jött össze a munka, még a kiutamat is ők állták, kivittek kocsival. Nekik megvolt a nyaralás, én meg kijutottam....Nehéz volt a beilleszkedés, nem ment jól a nyelv, de szerencsére nagyon kedvesek voltak az emberek. Én tudtam félretenni is, folyamatosan, habár munkám nem volt mindig, de miután elértem az első egyévnyi munkaviszonyt, már tudtam jelentkezni munkanélkülire így nem volt gond, ha kimaradt 2-3 hónap munka is akár. Közben megismerkedtem kinn a magyar barátommal, ő is biztos munkára jött, de az nem jött össze neki, az volt az ő szerencséje, hogy megismerkedett magyarokkal, akik segítettek neki lakásban és munkában; és szintén volt tartaléka, mert a szülei őt is úgy indították el. Neki folyamatosan volt munkája, de ő nem tudott félretenni az évek alatt...sőt általában pénzhiányban volt/van, amit én kompenzálok; de azt kell mondjam, mostmár hazajöttünk másfél éve a honvágy miatt, hogy mi nem éltünk annyival sokkal jobban ott, mint itthon, hogy megérte volna távol a családunktól leélni az életünket.

Van különbség persze, hiszen kinn volt kocsink, itthon inkább nem vállaljuk be, de itt a fővárosban nem is fontos. Ott nem kellett folyamatosan dolgoznom, mégis tudtam félretenni, itt viszont örülök, hogy egyfolytában van munkám, és nem kell azon stresszelnem, hogy mi lesz, ha mégsem írnak velem alá új szerződést, mert találnak mást a munkámra...

Nyaralni akkor is eljártunk, viszont akkor évi egy-két út mindig arról szólt, hogy haza kellett jönni családlátogatásra, barátommal együtt meg nem is nagyon mentünk. Most együtt járunk el és mehetünk másfelé is, mert több hétvégére is hazamehetünk.

Az viszont zavar, hogy ott azért nem tudtam munkahelyet váltani, mert elég kicsi városban éltünk, nem sok lehetőség volt, itt pedig azért mert a mostaninál jobb fizut nehezen tudnék összehozni. :( szóval a munkaváltoztatásra csak akkor lenne esély, ha megint külföldre mennénk...amit azért én bevállalnék mégegyszer, mert nagy kaland!

Nagyon sok fórumon vitatják ezt az érdemes-e külföldre menni témát, az én meglátásom az, hogy annak érdemes, aki fiatal, szegény családból származik (vagy nincs család), kilátástalan az élete, nem igazán vannak barátai. Sok mindent nem lehet eladni pénzért, vagy lefordítani pénzre. Abba kell belegondolni, hogyan szakadnak meg családok, akik építenek valamit generációról generációra. A felelős családban benne van eleve a közösségben gondolkodás. Kapok valamit, hozzáteszek, építek, továbbadom idővel. És ebben minden benne van. Vér, izzadság, verejték, rengeteg munka, szeretet. Ezt fiatalként még nehéz meglátni.

Van egy másik oldala is a dolognak. Hogy ezt Te választod, az utánad levő generációk meg kapják. Ebben nagyon sok konfliktushelyzet van. Ahogy valamelyik előző írta, nem leszel más csak egy kelet-európai vendégmunkás, nem több. Ez Nyugat-Európában nem kicsit pejoratív. Ezt az örökséget a fiaidnak is kell cipelni. Ez a folyamat jól követhető már Fr vagy Németországban, a 2., 3. generációkban mérhetetlen feszültség van. (nem ritkán radikalizálódnak, mert nem tudnak rendesen beilleszkedni, mert a társadalom nem hagyja, érezteti velük a alacsonyabbrendűséget)

Meglátásom szerint nagyobb döntés ez, mint páran gondolják, és összehasonlítják a fizetést, aztán mennek. Rengeteg mindent kell a serpenyő két oldalára tenni, és csak az menjen, aki a magyar oldalra szinte semmit se tud tenni.

Nem tudom milyen szakmád van,és fiú vagy lány vagy. De ne gondold,hogy külföldön könnyebb álláshoz jutni,főleg ha nincs a szakmádban tapasztalatod,és nincs referenciád.

A fiam villanyszerelőnek tanul. Még van 1 éve hátra. Veled egyidős(20 éves) de ő a szakmáját Angliában kezdte tanulni. Angol érettségije is van. Még ilyen előnyök mellett sem talál gyakorlati helyet, sem munkát. Sokszor azért nem veszik fel, mert nincs gyakorlata vagy nincs referenciája. Neki annyival könnyebb hogy itt kint él,és mindig keresi a munkát. Reméli hogy egyszer a sok CV beküldés, interjú és telefonok után valaki csak alkalmazza.. Őszinteséget vártál, ezért is írtam le,hogy fiatal szakmunkásként kint is nehéz elindulni az életbe..

De sok szerencsét és sok-sok kitartást kívánok neked. Ahogy a fiamnak is mindig mondom. Ne adja fel.Egyszer valamikor úgyis lesz munkája..