Munkahelyi kavarás!?
Elnézést tudom h nem a legjobb kategória de remélem ti tudtok segíteni.Először is kezdeném azzal h nagyon érzékeny lelkű vagyok..20 éves vagyok, nyári gyakorlaton vagyok(OKJ)boltban, 2 másik 17 éves lánnyal,az egyik aranyos, a másik csak a szemembe, de néha a hátam mögött látom h mosolyog rajtam -.-
Arról van szó, hogy ez a lány a főnök helyettesnek( a főnök nincs a héten) azt mondta h ki vagyok akadva h meddig tart a gyakorlat, ezt mondtam neki, közben nem ezt mondtam, hanem h úgy volt h augusztus közeépig fog tartani, erre kiakadtunk az osztállyal és utána néztünk a jogszabálynak, ami minket igazolt, nekünk lett igazunk.
A szemembe azért megy a jóopofi egyébként
Tudom h ez annyira semmi ügynek tűnik és nagyobb gondjaim is lesznek, de sosem bírtam a kavarást és am sem vagyok az a nagy veszekedős-magamért kiállós lány sajnos
Mikor mentem volna el odahívott a helyettes h ezt mondta és h igaza e, mondtam h nem de ki tudja h elhitte e
Szinte minden munkahelyen van legalább egy kavarógép.
Üdv a valóvilágban.
A helyettes korrekt volt H megkérdezett, szerintem ennél többet nem érdemes foglalkozni vele.
h-val rövidíteni szoktam, szerintem világos, bocsi ha neked nem -.-
Amúgy nem fogok vele foglalkozni úgy döntöttem, elvégre bármit is mondanék még azt is tovább kombinálhatja
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!