Voltál már ugy hogy kakadtál a munkahelyen és azt mondtad felmondasz?
Én magán középiskolában tanítottam. Fura volt nekem, hogy azért engedjem át a diákokat, mert fizetnek. Követelni nem lehetett. Igazán akkor akadtam ki, amikor felvett az igazgató egy külföldi diákot, aki nem is tudott magyarul. Aztán elvárta, hogy adjak neki kettest, mert annyira haladt, hogy már el tudta mondani a nevét magyarul. Megmondtam a gyereknek, hogy ez nem elég, mert van tananyag, ha a többinek teljesítenie kell, akkor neki is. Na, bejött anyuci balhézni. Erre behívott a főnök, és elmondott mindenféle kielégületlen vénlánynak, hogy én hogy lealáztam a szegény gyereket. Engem elég nehéz kiakasztani, de akkor azért elbőgtem magam. Nem léptem azonnal ki, de gőzerővel elkezdtem másik állást keresni. Ezt a hangnemet én nem tűröm el senkitől. 3 hónap alatt találtam is másik, jobb állást.
Egyébként nem mennék el úgy munkahelyről, hogy még nincs másik, mert a mai világban akár 1 évig is eltarthat, hogy nem kapsz melót. Addig mit csinálsz? Pláne, hogy nekem van 2 gyerekem. Ezt egyébként sajnos eléggé ki is használják. Pl. a férjem hallotta vissza, hogy a főnöke azt mondta a többieknek, hogy ő azért jó beosztott, mert bármit eltűr, mert van 2 gyereke, és GYES-en van a neje. Na, akkor nem győztem itthon borogatni, annyira kiakadt. De ő sem mondott fel, hanem elkezdett másik helyet keresni, szerencsére talált is hamar.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!