Miért? Ez így nagyon nem igazság!

Kicsit lehet hosszú lesz, de legalább kiírom magamból.

Pár nagyon-nagyon rossz év után kicsit jobb lett anyagilag. Elvesztettünk mindenünket, és el kellett költöznünk a házból, amiért keményen megdolgoztunk. De legyen, legyintettünk, hogy nem számít. A városból is elköltöztünk, nagy-nagy szerencsével felköltöztünk pestre. Jó munkája lett a férjemnek, nagy jól keresett, és amire évek óta nem volt példa, még félre is tudtunk tenni egy kis pénzt. De persze megint bilibe lógott a kezünk, és rájöttünk, hogy ez a hely nem nekünk való, ugyanis mindkét gyerekünk asztmás, és nem tett jót nekik a pesti levegő. Egyre rosszabbul lettek, egyre több gyógyszert kellett szedniük. Tehát, megint költözés elé néztünk. Találtunk egy nagyon jó helyet, ahol jó levegő is van, és a férjemnek megint szerencséje volt, jó munkát talált. Mivel a gyerekek nem könnyen épültek fel, így én itthon maradtam, és amikor kellett ápoltam őket.

A páromnak esélye nyílott egy külföldi munkára is. Kb 1 hónap múlva lenne indulás, ha minden igaz. De a szerencsénknek úgy látszik lejárt a szavatossága, mert hétfőn elbocsájtották a férjemet.És most nem tudom, mi legyen. A kis félretett pénzünket még pestről elvitte a költözés, az itteni fizuja éppen csak megélni volt elég. Igaz, nem szűkölködtünk, viszont nem is dőzsöltünk. Kis zsonglőrködéssel elég volt. De most nincs. Nincs semmi bevétel, és ha nem lesz munka, hamarosan nem lesz semmi sem. Sajna kölcsönkérni nem tudok kitől, hisz a családomnak sincs, akik itt laknak közel. (még mi segítettünk nekik olykor) Emelt családi ,meg a gyes lesz jövő hónapban, meg a normál fizujának kb a fele, amit már kézhez kapott, azt eltettem. Most írtam meg a segélykérő papírokat az önkormányzathoz, holnap beadjuk, és ha megadnak belőle valamit, akkor pont akkor, mire elfogy a pénzünk. Az emelt csp, és gyes, pont arra elég, hogy az albérletet, meg a rezsit kifizessem, másra nem. Tehát, ha nem jön össze semmi, vagy eszünk, vagy lakunk, a kettő nem megy együtt.

Ha a férjemnek sikerül a kinti munka, akkor jövő hónapban megkérem a tulajt, hogy most had csússzunk a fizetéssel. Rugalmas emberke, és bár hónap elején más jelzem neki, hogy jöjjön a pénzért, mindig hónap végén jön, vagy átcsúsztatja a következő hónapba. Talán nem lesz gond.

De nagyon kétségbe vagyok esve. A németországi munka még nincs lepapírozva, mert aki ebben illetékes, csak hónap végén jön Magyarországra. Bár ismerős által megy oda, mégis félek, hogy mégsem lesz szerencsénk. És ha nem lesz szerencsénk, akkor mi lesz?

Hétfő óta munka után járunk, de még semmi. Tudom, hogy nem könnyű munkát találni, de muszáj, nekünk, most nagyon muszáj. Ha ki kell költöznünk az albérletből, nincs hova mennünk.

Lehet, hogy butaság, de magam hibáztatom. A gyerekek katolikus iskolába járnak, mert mint iskola nagyon jó. Tehát nem azért, mert hívő lennék. Ennek ellenére járni kell misére. Ha ez az ára a jobb sulinak, ám legyen gondoltam, és így ott vagyunk majdnem minden vasárnap. Addig-addig, hogy most körbejárt a pap házat szentelni, annak, aki kérte, hát én kértem. Talán kíváncsiságból, talán babonából, ki tudja miért. A lakás fel lett szentelve szombaton, és hétfő reggel kirúgták a férjem. Karácsony, és szilveszter között még mikor dolgoztak még dicsérgette, hogy milyen jó munkaerő, erre most meg kirúgja. Akarva, akaratlan, ez a 2 dolog összekapcsolódott bennem. Talán, hogyha nem jön a pap lakást szentelni, akkor a férjemet nem rúgják ki. Így már végképp nincs kedvem misére járkálni, de muszáj. Viszont az biztos, hogy megkérem a papot, hogy ahogy beszentelte, most úgy szentelje is ki a lakást, mert ilyen isten nem kell nekem.

Kissé hosszú lett, ezért bocsi, de nagyon el vagyok keseredve, és már ki kellett valahogy adnom magamból.