Komolyan egy hónapot kell várnom, hogy újraszámolják a béreket?
Anno nálam is így volt, hogy majd a kövi fizunál jön a túlórai fizu, de nem jött az azt elkövető 3 hónapban sem.
Be adtam a felmondást. Még 3 hetet lehúztam ottan és kerestem egy másik állást (elég sokáig tartott mire teljesen össze szedtem magam, de nem adtam fel)
@10-es: de marha okos vagy így látatlanban :D. Semmi körülményt nem ismer senki, de jól meg van mondva a tuti.
És ha úgy túlórázott, hogy azt a kutya nem hagyta jóvá? Csomó olyan hely van, ahol nem így működik a túlóra, hogy akkor én csakúgy most bennmaradok. Sok helyen jóvá kell hagyatni.
És ha van ilyen szabályzatuk, hogy nem fizetik ki a túlórát, hanem lecsúsztathatod? Nálunk alkalmazotti állománynak például így van.
De tök őszintén mondom, nem értem mit háborogsz még mindig. Mondtam, akkor háborogj, ha nem fizetnek ki az ígért időpontban.
Mi cégünknél se úgymegy, hogy egy operátor csak úgy eltúlórázgat magaának a több pénzért aztán csak úgy kifizetik. Illetve a legtöbb helyen nem úgy megy.
Csomó körülmény nem lett közölve velünk. Csak annyi, hogy van 232 óra túlórád, ami nem az adott, hanem a következő hónapban lesz kifizetve előreláthatólag.
Szóval igen, jó lenne tudni, hogy ezek engedélyezett túlórák? Előre közölted, így lettél beosztva, jóváhagyta bárki, hogy igen, te így jöhetsz?
Órabérben vagy foglalkoztatva és az alapján vagy fizetve? Cég kifizeti a túlórát egyébként? Van erre szabályzat? Korábban hogyan járt el a cég? Azért van itt egy csomó részlet, amit nem ártana tudni. (Neked se)
14-es!
Ezt olvastad Drága Bogár? Mert én igen ->
"Pont ilyen néven van egy másik kolléga is, és az én túlórámat neki utalták. Azóta ezt megoldották, a kolléga visszafizette a cégnek a pénzt, de nekem csak egy hónap múlva fogják ideadni."
Szóval jogilag marad a 10-es válaszom a kérdezőnek...
"Ezért kell multi cégnél dolgozni hazai helyett."
Ott is vannak olyan ügyintézők, hogy néha égnek áll a hajam tőlük. Tehát ez nem cégfüggő, hanem ügyintézőfüggő dolog. Tudja a dolgát, ismeri hozzá a jogszabályokat, annak megfelelően jár el, vagy sem?
A szóban forgó ügyben a munkáltatónak azonnal intézkednie kellett volna. Még arra sem várhat, hogy az a dolgozó, akinek tévesen elutalták a kérdező bérét, visszautalja azt.
Ez a súlyos gondatlanság fogalmát kimeríti, mivel tudatában vannak a tévedésnek. Ugyanis a bér időben történő kifizetése a munkaviszonyból származó egyik lényeges kötelezettsége a munkáltatónak. Ha valamiért nem tudja kifizetni időben (ez is előfordulhat), akkor a leghamarabb köteles róla gondoskodni és késedelmi kamatot fizetni utána a dolgozónak.
Tudod az ilyesmi kivédésére vannak a hatóságok. Ott kell panaszt tenni, aztán csak ez egyszer fogja eljátszani az ilyesmit bármilyen munkáltató.
Az esetek 100 %-ában nem a főnök utal. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!