Milyen lélekölő módon lehet a leggyorsabban jól keresni, mondjuk havi 1 millió nettó?
Feladtam már, hogy közel a 40-hez megtalálom, hogy mi az, amit tényleg annyira szeretek csinálni, hogy ingyen is csinálnám, életem végéig, stb. A sikerreceptektől is már megcsömörlöttem, mindenki tudni véli a tutit és könyvet ír róla. Hiába töltöm le ingyen, hogy még ezekért sem fizetek, 200 nettókból gyerektelen egyedülállóként sem lesz értékelhető vagyon.
Nemhogy 30-as nyugdíjas nem leszek, de jó esetben 60 felett elpörög majd magánegészségügyre vagy hirtelen halál miatt valaki jól jár.
Az alapszemélyiségem sajnos eléggé a természetközeliséghez húz, ugyanakkor a függetlenség és a szabadság iránti vágyam is annyira erős, hogy ezek mind-mind gátolnak abba, hogy multikatonaként kiteljesedjek, meg ebben a korban már késő is.
18-20 évesen még nem tudtam megmagyarázni, csak egy fura frusztráció és szorongás volt bennem, ma már az önismeretnek hála tudom, hogy sosem akartam beállni a sorba, ha valamivel ellenérzésem volt. Ez segített abban, hogy nem alapítottam családot (olyan helyről származom, ahol valószínűleg félcigány pulyák lettek volna, utána meg kihajtott volna a strici após aljamunkára osztrákba) és abban is, hogy DUPLÁN nem láttam értelmét annak, hogy igyak, éjszakázzak, bulizzak és még fizessek is ezért a testpusztító tevékenységért.
A rajongás teljes hiánya pedig abban is megakadályozott (pozitív értelemben), hogy hülyeséget csináljak, legyen az valami pénzlehúzós befektetés, szerencsejáték, nőkre való költés vagy a haverok, szomszéd, utált személyek lenyűgözni akarása anyagi javakkal, de még abban is, hogy ilyen-olyan kollekciókat a focitól a star warsig összegyűjtsek.
Sajnos abban is megakadályozott, hogy komolyabb összegeket (már ha pár millió annak számít) tegyek fel egy lapra.
Szóval kuporgathatom én a kis felhalmozott pénzecskémet, miközben elmegy mellettem az élet, azért jó lenne nagyító nélkül is látható havi jövedelemhez jutni, amiből tudnék élményekre költeni, ha már a tárgyak nem boldogítanak.
Jár valaki esetleg hasonló cipőben, futott valaki hasonlóan elcseszett életutat, illetve mik lennének azok a karrierútvonalak, amivel (a legalitás határain belül, mert ha eddig nem kerültem sittre, ez után se szeretnék) viszonylag belátható időn belül (tehát nem ilyen 4 év alap + 2 mesterképzés, aztán még + 3 év gyakorlat meg referencia) lenne belőle értékelhető bevétel?
Nem érdekel már, hogy van-e értelme, hasznos-e a társadalomnak, a lényeg, hogy jöjjön belőle a pénz és pókerarccal kibírom, ha lebeg a szemem előtt egy cél, hogy megkapom a zsét a végén.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Hát nekem az jön le, hogy te semmit nem akarsz, de remekül megindoklod magad előtt:
- házasodni ám nem csak a szülőfaluban lehet, széles-e világ, hogy ne csak purdék születhessenek
- A rajnongás, lelkesedés (szerinted pozitív) hiánya abban is megakadályozott, hogy valaha AKARJ tanulni.
- A "függetlenség és a szabadság iránti vágyam" is egy szép megfogalmazása annak, hogy kooperáció-képtelen vagy, nem tudsz emberekkel együtt dolgozni.
Sokat segítene, ha ezeket nem húdepozitív tulajdonságként magyaráznád magadnak, hanem belátnád, hogy ezek minden kontroll nélkül minden értelmes dologban meg fognak téged akadályozni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Szerintem már mindenhol többet lehet keresni 200-nál. Olyan helyeken is, ahova nem kell, vagy már nem kell végzettség. Pl. gyorséttermek, eladó, takarítás. Gyorsétteremben dolgozó ismerőseim már többet keresnek, mint sok diplomás irodai, szellemi munkás. Igaz, ott 3 műszak van.
Takarítani cégnél nem tudom, milyen, de magánban házakhoz kijárni elég jól fizet. Egyre kevesebben akarnak maguk takarítani.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
@09:48
igen van, mint példáuk ez a koma.
https://www.youtube.com/watch?v=rmVfG1j8GZo&t=
Szóval megoldható hogy kivonulsz a társadalomból és havi 20ezer Ft aktívkorúak ellátásából, meg amit az erdőbe összegyűjtöget, meg innen onnan kap, abból él.
De azért ezt a társadalomból kiszakadt életet is fel kell építeni, meg itt az lesz a munkád hogy menedzselni tudd azt, hogy ilyen egyszerű körülmények között megold valahogy hogy ne halj éhen, meg ne fagyj halálra télen.
Aztán mikor ez a sok nagy "szabadlelkű" rájön, hogy ez még sem akkora leányálom, meg nem egyszerű élet, akkor inkább visszakushad a 8 órás munkájába, és szidja tovább a munka alapú társadalmat.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ha egyedülálló vagy, nem köt ide semmi akkor a kamionozást mondanám. De ezt az összeget valószínű külföldi cégnél lehet megkeresni.
Vagy valami keresett szakmát kitanulni és abban lehet megpróbálni dolgozni vagy vállalkozni.
De a legtöbb ember, akik dolgoznak azok sem egyből máról-holnapra jutnak el egy ilyen szintre (már akinek sikerül). Lépkednek előre a szamárlétrán magasabb munkakörbe, ami több felelősséggel vagy munkával jár. Nem ez a fizetés a magyar valóság, amit felvázoltál a kérdésben az alkalmazottak körében.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!