Magyarországon, sokan azért kínlódnak a munkaerőpiacon, mert a szüleik nem egyengették az útjaikat?

A szülőnek nem konkrétan azt kellene megmondnai hogy mi legyen, mi lehet a gyerek, hanem perspektívát mutatni, hogy milyen lehetőségei vannak. Ebből óriási a hiány, mivel a most 20-30-as generáció a szociban, burokban nevelt x-esek "terméke", akiknek annyi fogalmuk volt róla hogy milyen lehetőségek vannak a kapitalizmusban, mint nekem az atomfizkáról.

Szóval ez véleményem szerint valós probléma, csak nem abban a formában ahogy felmerült a kérdés.

Szerintem fontos lenne a gyerekek megfelelő tájékoztatása a különböző szakmákról, milyen lehetőségek vannak, mik a jelenlegi megélhetőségi lehetőségek, mit takar az adott terület stb.

Sok gyerek tantárgyakban gondolkodik nem pedig munkaterületekben. Pl amit én jelenleg csinálok nem hasonlítható egy középiskolai tárgyhoz sem, de őszintén az egyetemi képzések is távol vannak tőle.

Nem hinném hogy gyerekek szakmákba való belekényszerítése jó ötlet lenne.

Lehet nálatok épp összejött de ezekből a gyerekekből szoktak azok lenni akik kiesnek egyetemből és évekig nem találják a helyüket.

Arról nem beszélve hogy amiket felsoroltál azokkal is óriási gondok vannak:

- orvosi 10 év minimum, óriási elköteleződést igényel hogy végig vigyed

- informatika: ha nem érdekel a terület akkor szenvedni fogsz keményen

- jog: sok sikert hogy találj értelmesen fizető munkahelyet

... és még sorolhatnám

Én 2006-ban gimi 4.-be azon "dolgoztam" hónapokon keresztül, milyen szakmával tudok kitörni a csóróságból. Ebben az időszakban a mérnökinfósok voltak a legrosszabban fizetett mérnökök. A mechatronika pedig egy gépészmérnöki szakirány volt. Gépész és villamosmérnök között agyaltam, végül gépész lettem.

0 ft szülői támogatásból, diákhitelből, és diákmunkából megoldottam minden költségemet. Én nem voltam hülye, mint sokan, és hamar letudtam a diák hitelt, persze ehhez jól fizető szakma is kell!

Ekkoriban rengeteg cikk meg minden is foglalkozott az idióta diplomásokkal, akiknek annyi logikája sem volt, hogy ha min összeggel fizeti a hitelét, akkor az, az éves kamatra sem elegendő. Ha jól emlékszem 1,5-2%-os kamatról volt szó.

Elvégeztem, jól keresek, jól élek, van szép pár éves házam, jó kocsim, a fizetésem min. harmada havonta megmarad.

Az adottságaim valószínűleg nincsenek meg ahhoz, hogy felső vezető legyek, de ezt elfogadom. Nem lehet mindenki igazgató!

Ha a szüleimen múlik, akkor szakmunkás leszek és soron dolgozok, mert ezt erőltették, ezért ahol lehetett hátráltattak a diploma szerzésben. Nincs bajom a szakmunkásokkal, vállalkozóként többet tudnak keresni, mint egy jó mérnök, vagy akár egy magas beosztású vezető. Részemről az előny pedig annyi, hogy van fizetett szabim, és, ha beteg vagyok, akkor kapok táppénzt, amiből meg is tudok élni!

5 saját és 2 nevelt gyerekkel expert vagyok a témában, és szerintem nagyon-nagyon sokat számít, hogy a szülő mit ad át a gyerekének, mennyit foglalkozik vele. És ez minden életkorra vonatkozik, egészen a felnőttkorig és azon túl is.

Sok gyerek sorsa már ott van megpecsételve, hogy csecsemőkorban a szülő nem foglalkozik vele rendesen, nem beszél hozzá eleget, nem mond neki mesét, nem énekel neki (!), nem kelti fel a figyelmét. Nem tanítja meg figyelni, fókuszálni, tanulni. => Ezzel kb be is fejezhetném a mondanivalómat, mert 3 éves korig szerintem eldől a gyerek sorsa 70%-ban…

… de utána jön az iskola. És ha a szülő nem tanítja meg a gyereket tanulni, tisztességesen dolgozni; valamint nem dicséri, nem biztatja, nem bátorítja a gyerekét; illetve nem támogatja a sportját (vagy nem is sportoltatja), nem iratja be tanfolyamokra vagy táborokba, nem ad neki tanácsot, nem viszi be a munkahelyére stb. az a gyerek teljesen egyedül marad.

most 20-30-as generáció a szociban, burokban nevelt x-esek "terméke", akiknek annyi fogalmuk volt róla hogy milyen lehetőségek vannak a kapitalizmusban, mint nekem az atomfizkáról.

Hű, ezt nagyon másképp látom. Én akkor nőttem fel. Napi szinten találkoztam a barátaim családjával, pontosan tudtuk, kinek mit dolgoznak a szülei. Tudtuk, hogy kinek kell éjszaka és hétvégén is dolgozni, hogy kinek kell mellette mást is vállalni, kinek futja a munkájából ynaralásra, nyaralóra. Kinek kényelmes, tiszta a munkája, stb.

Amikor a lányom áll pályaválasztás előtt, akkor gondoltuk végig, hogy neki semmi ilyen tapasztalata nincs. Egyszerűen a mai fiatalok alig tudnak valamit a szakmákról, hivatásokról.

"Egyszerűen a mai fiatalok alig tudnak valamit a szakmákról, hivatásokról."

Ez talán annak is köszönhető, hogy a munka világa, annak egy jelentős része átcsoportosult a digitális térbe. És ugyan van internet, de közvetlen az ember (gyerek) ezekkel nem találkozik. Talán még a pedagógusok sincsenek tisztában, hogy milyen munkakörök vannak egy multinál, tech cégnél, vagy csak egy innovatív startupnál. És akkor rá is kanyarudhatunk az oktatás minőségi kérdésére, ami már egy másik téma, attól függetlenül szorosan összefügg.

Nem egyengettek. Sőt butácskák a szüleim, nem igen látnak túl azon, amiben vannak.

Mindig kilógtam a családból.

Idővel pedig megalapoztam elképzeléseimet a képességeimnek megfelelően.

Régen kinevettek az "álmaim" miatt, melyek megvalosultak... mára pedig próbálják a hátsó felem felé tartani a nyelvüket, ami taszít.

Az, hogy ki mire viszi az életben teljesen egyén függő.

A környezeti hatások pedig ugyan hathatnak rá, az más kérdés, hogy milyen irányba.

De pl olyanokat is ismerek, akiket vezetgettek merre menjenek, ám egy része nem is szereti, amit csinál. Másik része pedig idősebb fejjel ellenszegült és teljesen másba kezdtek, amik jobban illenek a motoros képességeikhez is.

Sok aspektus létezik. A világ nem fekete fehér.

Tanulni, kitanulni pedig bármit bármikor lehet.

Értelmes ember pedig tudja: halálunkig tanulunk csak más-más formákban.