Érdemes próbálkoznom az előléptetéssel?
Szerintem inkább az a kérdés, ahogy #11 a zárójelben utal is rá, hogy vajon a mostani feladataid részét képezik-e az eredeti megállapodásnak, amihez a béredet és egyéb juttatásaidat is igazították, vagy azokon felül tettek azóta a nyakadba plusz/más feladatokat az új projekttel és elmaradt a fizetésed/pozíciód hozzáigazítása a megváltozott munkakörödhöz.
Attól függően, hogy mikor kaptál utoljára emelést, akár az infláció, újév kezdete is indokolhatnak egy bértárgyalást.
Minden attól függ, hogy mennyire vagy elégedett/len a jelenlegi béreddel, mennyire érzed szükségét, indokoltnak az emelés igényét - na meg, hogy ennek mennyire tudsz a munkáltatónál érvényt szerezni.
Valószínűleg nagyobb a tárgyalási potenciálod, amíg benne vagytok a projektben és még nincs befejezve, mert a projekt közepén sokkal nehezebb téged nélkülözni, lecserélni másra.
Ha most végigcsinálod ezt a projektet, akkor könnyebben lecserélhetővé válsz két projekt között - persze még akkor is kérdés, hogy találnak-e hasonlóan képzett, megfelelő, megbízható embert, pláne nálad olcsóbban, de mindenképp több lehetőségük van két projekt között keresgélni, mint egy projekt közepén.
Az igazság az, hogy azért gondolkoztam el az emelésen, mert igazából nem egy junior szintű feladatot végzek. Úgy képzeljétek el ezt, hogy mondjuk a példa kedvéért egy repülőteret építünk. Leosztották ki mit vezet(sub projectek). Engem az egyik projecthez vettek fel juniorként segédfeladatok ellátására, mondjuk a főterminál építéséhez. Idő közben eltelik két hónap és a projectvezető azt mondja, hogy az induló hangár subprojectnek az építési munkái menedzselése az én feladatom és felelősségem, de ha valami van ők is segítenek. Jelenleg egyedül viszem a tárgyalásokat, megrendelői meetingeket, stb.. persze néha kérek segítséget, de ez szerintem a legtapasztaltabb emberrel is megtörténik.
Ui.: friss belépőként kezdtem a projecten, értelemszerűen nem járt emeléssel.
Ha eleve arra a feladatra vettek fel, amit csinálsz és ahhoz illő fizetést is kapsz, akkor nincs miért reklamálnod.
Ha segéd feladatokra vettek fel - ahhoz illő fizetéssel, aztán egyszer csak komolyabb feladatokat kapsz, de a fizetésed a korábbi alacsonyabb pozícióhoz van igazítva és ez nem változott a feladataiddal, akkor az nincs rendben, kezdj el tárgyalni az emelésről már most.
#13: Ahogy #14 is leírta, felvettek valamire, csinálod. Ezt vállaltad el. Nyilván azon lehet agonizálni, hogy egy projectmunkánál mennyire fektették le előre a határokat. De ez mindenhol így megy, kisebb- nagyobb mértékben.
Továbbra is azt mondom, felvettek valamire, amit elvállaltál. Majd ha leteszel eredményt az asztalra, akkor kérhetsz emelést. Ha ez így túlmutat a minimum elváráson, akkor az jó alkualap lesz. Majd akkor, ha van eredmény
#11
#16: Én úgy értelmeztem, hogy felvettek valamire, amit alapvetően csinálsz is. Az, hogy nem voltál leterhelve, ezért belefért, hogy plusz feladatokat kapj, nehézkes alkualap. Gondolj bele a munkáltató helyébe? Ő mit mondana erre? Ja, hogy az első hónapokban csak a munkaidő mondjuk 50%-ában dolgoztál? Ja, akkor utald vissza a fizu felét (Nyilván ez így már sarkítás természetesen, csak, hogy érezd a másik oldalt is) Projectmunkáknál elég nehézkes lehet behatárolni a feladatköröket. A leírásból én úgy érzem, hogy ez inkább "vizsgamunka", ha meg tudod oldani, akkor fognak komolyan számolni veled.
#15
Sok munkáltató előszeretettel végeztet alacsonyabb fizetésért magasabb szintű munkát, meg egy fizetésért a nyakadba tesznek még 3 másik pozíciót is, mert “úgyis bele fér az időbe” max egy kicsit túlórázol vele, amit a legtöbb munkáltató nem fizet ki.
Tök jó, hogy ez egy vizsga munka és majd a következő projektre többet fizetnek - csak pont a projekt munkáknál egyáltalán nem biztos, hogy lesz legközelebb, mert lehet hogy még a céget is megszüntetik utána.
Kérdező nyilván neked kell érezni, hogy a skálán a te konkrét helyzeted hol mozog a korrekt, alul, túlfizetés között, a céget és a főnököket is te ismered, hogy mennyire lehet velük normálisan tárgyalni.
Az se mindegy, hogy a projekt hol tart, mennyi idő van még hátra, fél-egy év a projekt teljes időtartamához viszonyítva mennyire hosszú vagy rövid táv, stb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!