A fizetésem EUR-ban van és középárfolyam szerint utalják HUF-ban. Érdemes inkább EUR-ban kérnem egy devizaszámlára?
Még nem kérdeztem rá, hogy megvalósítható-e egyáltalán, mert nem vagyok biztos benne, hogy jobb lesz-e nekem tőle.
Sosem hagyok nagyobb összeget a folyószámlámon, amint valamennyi összegyűlik, már megy is vagy az Államkincstárba, vagy a K&H-ba valamelyik ETF-re, vagy egy MagNet bankos betétbe.
Így ha belegondolok, akkor annyi előnyöm lenne egy devizaszámlából, hogy nem havonta az aktuális árfolyamon váltódna át a fizetésem, hanem akár úgymond vissza tudnám tartani pár hónapig, hátha gyengül a forint
Persze csak pár hónapig, amíg fel nem gyűlik akkora összeg, hogy már ideje lenne átváltani, és befektetni valahol.
A számlavezetés költsége, ha jól olvastam, akkor nem sok, 1.3 EUR pl. a MagNet banknál.
Bár egyel több dologra kéne figyelnem, valamint azt se tudom, hogy hogyan tudnám ideálisan átváltani. Ha helyben, a MagNet bankon keresztül váltanám, akkor máris vesztenék valamennyit, mert pl. most 5 forinttal a középárfolyam alatt van a vételi árfolyam.
Csak pár példát találtam, nem értek igazán hozzá, nem látom át, szóval nagyon nagy esély van arra, hogy sok mindent kifelejtettem a számításból.
Ezért is kérem ki a véleményetek, nagyon megköszönném, ha kicsit útba tudnátok igazítani.
Maradjak a jelenlegi középárfolyamos fizetésemnél, vagy próbáljam meg elintézni, hogy közvetlenül EUR jöjjön egy devizaszámlára? Megérné? Mennyit nyerhetek/veszthetek? Érdemi a különbség? Mennyivel több időráfordítást igényelne?
Előre is köszönöm mindenkinek! :)
Nem az van hogy ok eurot kuldenek de mivel te egy forint szamlat adtal meg ezert a bank automatikusan atvaltja?
Mert akkor az a mondat teves hogy kozeparfolyam szerint utaljak.
4, mi nem érthető azon, hogy nem utalhatják EUR-ban?
Szerződésben megállapítható euroben, utalni nem lehet abban. MBN teljesen oké az átszámításra.
Ha ez egy kulfoldi ceg, akkor minden tovabbi nelkul kaphatna euroban a beret, az euros szamlajara. Pl revolut.
Feltetelezem ez valami ho jellegu kulfoldi munka. Tehat semmi nem tiltja az euros bert.
Magyarországon alkalmazottnak munkabért csak forintban lehet fizetni. Ez törvényileg így van, a "munkabért értékének védelme érdekében", mert ugye tudjuk, hogy a forint az milyen stabil valuta... :P
A szerződésben a bér meg lehet határozva Euróban, de a tényleges kifzetés csak forintban történhet. Nem világos, hogy ez így miben más, mintha tényleg Euróban utalnák, de a politikában ugye ne keressünk logikát.
Szóval amíg alkalmazott vagy, addig nem utalhatnak Euróban, csak forintban. Vállalkozóként bedolgozva már nem lenne akarálya ennek.
Egyébként az OTP-nél csak havi 77 forint a devizaszámla díja és kérhetsz hozzá kártyát is, amivel közvetlen el tudod költeni a pénzt és pl. tudsz venni EUR alapú állampapírt is.
Hmm, az OTP-nál csak 77 forint? Bár ahogy nézem azért ilyen olcsó, mert ők a pillanatban nem 379 forintot adnak egy euróért (MagNet), hanem csak 375-öt.
Szóval olcsó számlával csábítják az embereket, de közben pedig jó nagy hasznot húznak a váltásnál. Ha már 90 eurót akarsz váltani, máris többet veszítesz, mint a MagNet havi számlavezetési díja. :\
Igen, most már alkalmazottak vagyunk egy magyar fióktelepnél, és nem vagyok vezető beosztásban.
Akkor igazából a kérdés tárgytalan.
Köszönöm a segítséget mindenkinek! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!