A legtöbb embernek tényleg nincs szinte semmi félretett pénze?
Én sem keresem halálra magam és nem tartom magam gazdagnak, de huszonévesen van félretéve 4 millió forintom, ami legalább egy alap nyugalommal tölt el, hogy még valamilyen legeslegrosszabb esetben is meg tudnék élni bőven 1 évig bevétel nélkül. Vagy nem kell azzal sakkoznom, hogy kijöjjek a hónap végéig és úgymond nem kell néznem a költéseimet, hogy "úristen mindjárt elfogy a pénz, már csak 20 ezer forintom van összesen".
Ehhez képest olyan hihetetlen számomra, hogy valakinek nincs félretett pénze. Tök rossz lehet olyan bizonytalanságban élni, vagy én esküszöm nem is érezném magam biztonságban tartalék pénz nélkül.





Aki kevés pénzből tengődik, esetleg beteg családtagot is ápol, azt nem venném ide, mert sajnos sokan vannak, akik csoda hogy egyáltalán élnek még...
Akik az életszínvonalukat állandóan a bevételeikhez igazítják, arra viszont én azt mondom az ő dolguk, csak nekem ne panaszkodjanak, mert két kérdéssel két vállra fektetem. Utálom az ilyeneket. Nem a pénzszórás miatt, hanem a sírás miatt, holott ott lenne a kezükben a megoldás.
Valaki kiválóan érzi magát 0 ft megtakarítással, nekem az is oké.
Én nem érzem jól magam. Egyszer nulláztuk le magunkat, amikor a lakásunkat vettük. Egy évig hónapról hónapra elköltöttük, amit félre tudtunk volna tenni, mert mindig kellett valamit venni. Én rosszul éreztem így magam. Most költöztünk megint, már van egy gyerekünk, de evidens volt, hogy ezt így mégegyszer nem játszuk el. Megtakarításnak maradnia kell.
Szóval inkább felvettünk picit több hitelt, de többé nem nulláznám le magam.
Egyébként diplomások vagyunk és a baráti társaságunkban (többnyire szintén azok) nagyon sokan nem tudnak bánni a pénzzel.





Kicsit talán fura, de félre kell tennünk a sztereotípiákat.
Intelligencia, tanulmányi végzettség, pénzügyek kezelése, érzelmi intelligencia, testi igényesség, testi adottságok, sportolási készségek.
Ezek mind egymástól teljesen független dolgok. Ha valakiben ezek esetleg mind pozitívak, az nem feltétlenül azért van, mert ezek annyira hatnak egymásra.
Ismeri mindenki azt, ugye, aki:
Igénytelen, büdös egyetemi tanár (okos + igénytelen)
Piperkőc munkanélküli ci*ány (buta + igényes)
Költekező több diplomás férfi (okos + 0 pénzügyi intelligencia)
Kedves portás nénike, aki mindenkinek segít (buta + magasabb érzelmi intelligencia)
Na, soroljam még?










13# Nem mondtam, hogy 10 milliókat vettünk fel pluszban, pedig ez ott csücsül a számlánkon. Néhány millió forintról van szó, ami állampapírban ül és bármikor mozgósítható. Magasabb a kamata, mint a hitelünké, így érdemben semmit nem bukunk rajta, de van egy biztonsági tartalékunk. Mellesleg ha velünk történik valami, a gyerek a (nem túl nagy) hitelünk mellé a megtakarításainkat is megörökli és majd eldöntheti, hogy előtörleszt-e belőle, vagy sem.
A hitelünk senkinek nem szakad a nyakába. Azért vannak megtakarításaink, hogyha betegség, vagy tartós munkából kiesés van mindkettőnk részéről akár, akkor az pénzügyi szempontból semmiféle nehézséget ne okozzon.
Azt sem mondtam, hogy mindenkinek így kell csinálnia. Én így érzem jól magam.





Szerintem a nagy részének nincs. Ismerkedek férfiakkal, szinte állandó problémát jelent számomra, hogy úgy érzem, ez sokaknak még csak nem is fontos, simán előrébbvalónak gondolják a pillanatnyi igényeiket, mint a jövőt. (értsd ezalatt: cigaretta, netes fizetős játékok, drága hobbik)
Ez egy szemléletmód, meg hozott mintáktól is függ. Még csak nem is fizetésfüggő, mert én is tök keveset keresek, és mégis világ életemben tettem félre, meg már értem is el nem kis dolgokat anyagi fronton. De ez azért van, mert konkrétan mindig a jövőt nézem, és eszembe nem jutna pl. havi 100 ezret hobbira elcseszni, amíg nincs milliós fizum.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!