A legtöbb embernek tényleg nincs szinte semmi félretett pénze?
Én sem keresem halálra magam és nem tartom magam gazdagnak, de huszonévesen van félretéve 4 millió forintom, ami legalább egy alap nyugalommal tölt el, hogy még valamilyen legeslegrosszabb esetben is meg tudnék élni bőven 1 évig bevétel nélkül. Vagy nem kell azzal sakkoznom, hogy kijöjjek a hónap végéig és úgymond nem kell néznem a költéseimet, hogy "úristen mindjárt elfogy a pénz, már csak 20 ezer forintom van összesen".
Ehhez képest olyan hihetetlen számomra, hogy valakinek nincs félretett pénze. Tök rossz lehet olyan bizonytalanságban élni, vagy én esküszöm nem is érezném magam biztonságban tartalék pénz nélkül.




















Inkább úgy fogalmaznék, hogy nem mindenki tudja beosztani vagy teheti meg azt, hogy félre rakjon.
Ha valaki nem tudja beosztani, pedig lenne miből akkor van az amit a #3-as írt.
Ha valakinek nincs mit az megint más kérdés. Lehet, hogy volt előtte mit csak a tartalékait felélte.
Nekem most perpill 0 Ft megtakarításom van szinte, mert úgy hozta ki az élet. Be kellett fizetnem a kocsi biztosítást, új bútort kellett vennem, plusz egy temetést is ki kellett fizetnem. Majd ha egyenesbe jövök megint idővel tudok félre rakni. De most egy ideig megint minimalistán kell élnem (minimalistábban, mint amúgy). Ez van, lesz jobb is. De nem vagyok kétségbe esve, mindenkinél előfordul hogy megindul a költekezés.










Alapból ott értelmetlen ez a félretett pénz dolog, hogy nem mindegy miből, mennyit tudsz félretenni és azt sem milyen életszakaszban vagy, mire kell költened, stb.
Nekem volt 16 millió félretéve? Megnyugtató volt? Persze. Aztán vettem lakást és még így is sok hitelt kellett felvegyek hozzá, felújítást be sem tudtam igazán fejezni.
Hát megmondom őszintén, volt olyan időszak, körülbelül egy fél év, amikor konkrétan a nullán mozogtam. Bár volt mindig egy bizonyos lekötött összegem, amihez nem nyúltam hozzá, de a likvid tőkém az nulla volt. Vagy inkább mínusz mert kölcsön is kellett kérnem családon belül. Aztán azt visszafizettem, majd kellett több hónap, hogy újra azt érezzem, van valamennyi megtakarításom.
Most itt vagyok lassan 34 évesen, a megtakarításomat egy pillanat alatt bele tudnám borítani a lakásba. De már nem érdekel, mindig egy kicsit költök rá és majd egyszer készen lesz.










Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!