Felmondtam a munkahelyemen. Most féle, hogy mi lesz?
Lehet hogy felelőtlen lépés volt, de mégis úgy érzem jól tettem!
A történet a következő:
Már 1 hónapja az megy hogy a csoport vezető, állandóan felemelte a hangját velem. Tudom hogy valami miatt nem bírt, de egy rossz szavam se volt hozzá. Végeztem a munkámat és ennyi. Szóval mindig ha hibáztam akkor fennhagnon az iroda másik végéből kiabált velem. Persze ha más valaki hibázott akkor ahhoz odament és elsúttogta neki. Én mindig elismertem ha hibáztam, de nem olyan hibák voltak, amik okot adtak volna rá hogy kiabáljon velem.
Múlthéten volt szerződés hosszabbítás, amit megkaptam. Másnap bejöttek a főnökségtől és annyit mondtak, mindenki előtt hogy valaki nagy bajt csinált, aminek olyan következményei lehetnek, hogy a dolgozók munkahelye megszűnhet, majd név szerint kértek hogy menjek velük. Vittem magammal a füzetemet, amibe már jó ideje mindent vezettem.
Kiabálva közölte velem a főnököm, hogy egy olyan ügyben adtam tájékoztatást, amibe nem lehetett volna és hogy arra bíztattam az emberkét hogy ne fizessen egy másik cégnek. Ennek nagyon következmény lesz, persze 1 hónapot jószándékból maradhatok, de leminősítenek. Elővettem a füzetem amibe fel volt jegyezve pont ez az ügy, hogy jeleztem a csoportvezetőnek, hogy le kell zárni az nap az ügyet, mert egy másik kolléga nem jól zárta le és nekem nem volt jogosultságom lezárni. Mellesleg meg bizonyos dolgokba lehetett tájékoztatni, mivel velünk kötött szerződést.Kiderült hogy mindent jól csináltam és nem az én hibám volt. Persze az kolléganőm aki hibát csinálta, pont aznap reggel mondott fel. Tőlem pedig bocsánatot se kértek, hogy meghúrcoltak.
Nagyon dühös voltam és jól kiosztottam mindenkit. Majd benyögtem hogy felmondok.
Tudom, hogy jól tettem, mert állandó rettegésbe voltam, hogy másnap mit fognak kitalálni, a szívem már 1 hónapja állandóan szúrt és zsibbadt a karom. De most örült álláskeresésbe kezdtem, mert itt vagyok spórolt pénz nélkül egy albérletben, amit ha nem tudok fizetni, akkor mennem kell.
Pár hetem van hogy melót találjak. Segítsetek, mit tegyek hogy minél hamarabb dolgozzak? Jót tesz az ha pozítivan állok a dolgokhoz? Valaki tud tanácsokat adni?
Bocsi a regélésért :)
Az a baj, hogy manapság már szabadság van. :)
Egy szabad "humán erőforrás" önállóan dönthet, hogy mikor, kinek mond fel.
Én még amikor fiatalabb voltam, csak egy rab "munkás" voltam egy diktatúrában.
Ezért én nem is egyezkedhettem a fönökeimmel, ha rámszólt valami ostobaságért, azonnal rá kellett boritanom az asztalt. Ezért aztán rendszerint könyvjutalomban részesítettek, (aki már nem értené, megkaptam a munkakönyvemet, akkor még létezett olyan is) azaz kirúgtak.
Én pedig bánatomban elmentem inni egy sört, majd betértem az első útbaeső gyár kapuján, és közöltem velük, hpgy holnaptól náluk fogok dolgozni. Ők örültek, hogy valaki ismét őket tartja alkalmasnak arra, hogy élete nagy részét náluk dolgozza le, és ezért rátettek párszáz forintot az előző béremre. Így aztán elég is lett arra, hogy az egyetlen keresetemből is eltartsam a családomat.
De az csak egy diktatúra volt, pfúúúúúj
A munkások el voltak nyomva, azóta is mindenki azt szídja.
Hiába, mi nem lehettünk szabadok. De elnézve a maiakat, nem is nagyon bánom.
Ezt muszáj volt elmondanom, tudom nem sokat segít rajtad.
Remélem megoldódik a problémád
Kedves Kérdező!
A leírásod alapján én is csak biztatni tudlak : jól tetted, hogy felmondtál!!!
Itt akármit csináltál volna, a főnököd mindig beléd kötött volna, előbb-utóbb megbetegedsz a folytonos idegeskedéstől és a stressztől, aztán azért rúgtak volna ki, mert betegállományban vagy...
SZÓVAL : ne búsulj azon, ami VOLT, teljes erőddel arra koncentrálj, ami előtted van, keress egy másik állást!
Ne ess kétségbe, mert amíg nem találsz egy kedvedre való munkahelyet, addig is elmehetsz árufeltöltőnek, éjszakai takarítónak, bébiszitternek, kutyasétáltatónak, stb...
Vannak olyan munkahelyek, amire mindig vesznek fel embereket, most az a lényeg, hogy ADDIG fizetni tudd az albérleted, amíg nem találsz egy jobb állást...
Az ilyen alkalmi-muszáj munkáknak az is az előnye, hogy talán pont ott kapsz egy olyan infót, ami majd egy jobb álláshoz segíthet!
1.) Most azonnal lépj be egy akármilyen, legjobban fizető munkahelyre...
2.) Közben add be a pályázataidat olyan munkahelyekre, ami a kedved szerinti és a végzettségednek megfelelő...
3.) A régi munkahelyed és a régi főnöködet meg sz.ard le magasról!... :-DDD
Attól függ, mennyi volt a fizetésed. Egyébként az ilyen dolgokat le kell szarni, amíg adják a zsét. A legrosszabb ami történhet, hogy kirúgnak. Ha ez mindig előtted van, akkor annyira nem kéne stresszelned.
De így meg, önként vállaltad hogy vége, és mivan ha nem találsz munkát? Vagy még rosszabb lesz a munka? Általában a főnökök nem normálisak, sajnos. Meg a vezető pozícióba lévő seggnyaló kétszínű hozzánemértő majmok.
De azért sok sikert!
Igazad van, hogy felmondtál. Azt rosszul tetted, hogy nincs félretett pénzed, manapság iszonyú fontos, hogy legyen az embernek mihez nyúlni ilyen helyzetben.
Most írj egy jó önéletrajzot, ha van hr-es ismerősöd, akkor kérdezd meg, mit tanácsol (hiszen ő a másik oldalról látja a dolgokat), valamint ha marketinges van, akkor őt is. Ugyanis most el kell adnod magad, ráadásul nagyon gyorsan.
Soha ne várj egy hirdetésre jelentkezéssel. Amint meglátod, már küldd is a pályázatod. Sokszor egy nap alatt már föl is vesznek valakit, ha vársz egy napot, mire elküldöd az önéletrajzod, lehet, hogy már rég betöltötték az állást.
Minden lehetséges helyre pályázz, de olyan helyre ne menj interjúra, ahol nem tudod a cég nevét. Ha felhívnak, kérdezz rá, ha ímélt írnak, a válaszban kérdezd meg. Így elkerülheted, hogy értékes órákat tölts egy mlm cég "felvételijén".
Minden ismerősöd értesítsd, hogy állást keresel éppen, és kérd meg őket, hogy ha tudnak valamiről, akkor szóljanak neked. Legjobb személyesen vagy telefonon, ímélben csak akit nem tudsz máshogy elérni. Üzenőfalakra felírhatod, hogy állást keresel, de az semmit nem számít, hiszen a legtöbben nem nagyon olvassák. De a nekik címzett ímélt igen.
És a legfontosabb: szánj rá sok időt az álláskeresésre. Napi 8 órát minimum. Hétvégén is. Ne lazíts se akkor, ha behívnak valahová, se akkor, ha úgy érzed, jól sikerült az interjú. Csak majd akkor, amikor a kezedben van a szerződésed! Ilyen módszerekkel biztosan hamar találsz munkát! Hajrá! Kezdd el most!
Köszönöm a válaszaitokat.
Nagyon pozítívan állok az új munkához és csak azzal bíztattom magam, hogy sikerülni fog.
Mindenki azt mondta hogy helyesen döntöttem és ezt én is tudom, de azért kicsit félek.
Egy fontos személy azt mondta nekem: "Ez előtt a munka előtt is volt élet és utánuk is lesz!" Totál igaza van.
Szerintem sem érdemes egy olyan cégért küzdeni, kitenni a lelkedet, aki még csak meg sem becsül, sőt semmibe vesz.
Pozitív hozzáállás. Tapasztalatom szerint azzal kezdeném az álláskeresést, hogy az ismerőseimet izzítom, hogy tudnak -e valamit.
Sok sikert!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!