Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Karrier, fizetés » Van esély arra, hogy a lent...

Van esély arra, hogy a lent említett probléma miatt, ne kelljen letöltenem a felmondási időt?

Figyelt kérdés

Sziasztok!

Első sorban érintettek tapasztalatai érdekelne, de minden segítséget szívesen fogadok.

Márciusban le jár a GYES-em ami egyet jelent azzal is, hogy vissza kell mennem dolgozni, viszont úgy jöttek ki a lépések, hogy nem tudom tovább a jelenlegi helyen folytatni. Ennek több oka is van, de a legfontosabb az az, hogy elköltöztünk és így 90 km-re vagyok a munkahelyemtől. Ez kocsival, dugó nélkül napi 2-3 óra vezetést jelentene, tömegközlekedéssel pedig akár napi 5 óra is elmenne csak azzal, hogy oda és haza érjek. Sajnos nem igazán van segítségünk, a férjem beosztása pedig nem éppen ovibarát(2 műszak, 12 órázás), így az ovijáratot is nekem kéne megoldani amivel pedig már úgy érzem szinte lehetetlen lenne letölteni a felmondási időt, eleve az ovi nem is lenne nyitva még akkor amikor nekem már el kéne indulnom. Szóval a kérdésem az lenne, hogy szerintetek van esély arra, hogy a felsorolt indokok elegek legyenek egy azonnali hatályú felmondásra, vagy lehetséges lenne egy közös megállapodás ami szerint lerövidíthető lenne a felmondási idő(akár annyira, hogy a felgyűlt szabikat kiadják és akkor kvázi szabin lennék a felmondási időmben)? Gondolom nyílván függ attól is, hogy mennyire jó fej, megértő a munkáltató, de nem tudom azon túl van-e ilyenre lehetőség?!

Köszönöm előre is a segítségeteket! :)



2023. jan. 8. 13:48
 1/6 anonim ***** válasza:
100%
Beszélj mielőbb a HR-rel, lehet nyitottak a közösre. Ha van elég szabid, azt általában kiadják rögtön egyben, ha meg nem, akkor most még be tudsz adni egy sima felmondást. Az azonnali nem opció semmiképp.
2023. jan. 8. 13:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim válasza:
100%
Persze. Nem hiszem, hogy nagyon ragaszkodnának Hozzád, ha már 3 éve nem dolgoztál náluk, s 1 hónap után úgyis elmennél. SZabit simán kiadják.
2023. jan. 8. 13:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
Szabin leszel a felmondási idő alatt, ennyi
2023. jan. 8. 14:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:

Drága Kérdező!

Ez annyira egyszerű.


Ha tudod pontosan, hogy mennyi a felmondási időd, akkor annyival előtte benyújtod a felmondásod. A felmondás közlését követő napon elindul a felmondási időd és a meghatározott időtartam elteltével letelik.

Tehát meghatározod, hogy mikor jár le napra pontosan a GYES, melyik napon kellene kezdened dolgozni.

Ha 30 nap a felmondási időd (lehet eltérő is!), akkor GYES lejárta előtti 31. napon benyújtod a felmondásod, így pont a GYES utolsó napján le is telik a 30 nap felmondási időd és aznap megszűnik a munkaviszonyod.


A problémád nem jogalap egy azonnali hatályú felmondáshoz! Ez ahhoz rém kevés.


Közös megegyezéssel egy munkaviszonyt bármikor meg lehet szüntetni. Nyilván ahhoz kell a másik fél beleegyezése is. Ez a beleegyezés a másik fél részéről ingatag lábakon áll, így ajánlom a fenti varia meglépését a munkaviszony időben történő megszüntetéséhez.

GYES alatt letelik a felmondási időd. A felhalmozott és Neked járó szabadságokat pedig a munkaviszony megszüntetéssel együtt köteles a cég készpénzben megváltani (szabadság-megváltás).

2023. jan. 9. 06:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 A kérdező kommentje:

Sziasztok!

Nagyon szépen köszönöm mindenkinek a segítséget!

Kedves utolsó válaszoló, ne haragudj ha nagyon ostobán hangzik a kérdésem, de akkor jól értem, hogy a felmondási idő és a gyes mehet egy időben? Őszintén szólva az OKJ elvégzése óta a jelenlegi a munkahelyem (lassan 7 éve), szóval a felmondás ezen formájával még távolról se nagyon találkoztam, ezért is van bizonytalanság bennem, hogy mit és hogyan is kéne!

2023. jan. 13. 21:30
 6/6 anonim ***** válasza:

"a felmondási idő és a gyes mehet egy időben"


Hogyne mehetne.


Te munkaviszonyban állsz még mindig a céggel, csak gyermekgondozás miatt fizetés nélküli szabadságon vagy és GYES ellátást kapsz alatta. Ez a munkaviszony még mindig fennáll, amit akkor mondasz fel, amikor akarsz. Semmi köze a munkaviszony megszüntetéshez/felmondáshoz annak, hogy van éppen munkavégzési kötelezettséged a munkáltatónál, vagy sem. Neked most éppen nincs, de ettől függetlenül akár holnap is benyújthatod a felmondásod hozzájuk.


A felmondás közlését követő napon elindul a felmondási idő és bármi történik alatta, a meghatározott idő elteltével letelik, az utolsó napjával pedig megszűnik a munkaviszonyod. Ha éppen GYES-en vagy aznap, akkor GYES alatt, ha táppénzen lennél aznap, akkor táppénz alatt, ha szabadságon lennél aznap, akkor a szabadságod alatt szünne meg a munkaviszonyod.


Fordítva már ennyire nem egyszerű. Tehát amikor a munkáltató mond fel a dolgozónak. Ilyenkor közölheti a munkáltató például keresőképtelenség alatt is a felmondást a dolgozóval, de a felmondási idő kizárólag a keresőképtelenség lejártát követő napon indulna csak el -> egyfajta védelem a dolgozónak.


De ha a dolgozó mondja fel a munkaviszonyát, akkor ilyen korlátozás nincs. A felmondás közlését követő napon elindul a felmondási idő és a 30 nap elteltével letelik, a munkaviszony pedig megszűnik. Már ha 30 nap a felmondási időd, mert ugye az MT-ben leírtaktól eltérhet a két fél a munkaszerződésen belül. Tehát azt szükséges tisztázni, hogy NEKED mennyi a felmondási időd. Mert van, akinek például 2 hónap, mert ebben egyezett meg a munkáltatóval akkor, amikor szerződést kötött vele. Ha a két fél egyezsége eltér az MT-ben leírtaktól (ahol 30 nap a felmondási idő), akkor azt a szerződésbe is bele kell írni. Ha a szerződés nem tér ki külön a felmondási időre, akkor az MT szabálya az irányadó, tehát ilyen esetben 30 nap a felmondási idő.


Ha valóban 30 nap a felmondási időd, akkor meghatározod, hogy mikor szeretnél szabadulni a cégtől, és az előtte lévő 31. napon benyújtod a felmondásod!

Ha neked lejár a GYES mondjuk június 8-án és június 09-én már nem szeretnél munkaviszonyban lenni a mostani cégeddel, akkor 08-án kell, hogy lejárjon a 30 nap. Tehát május 09-én be kell nyújtanod a felmondásod a munkáltatódhoz ahhoz, hogy június 08-a legyen a 30. nap -> munkaviszonyod utolsó napja. Június 09-én már nem fogsz munkaviszonyban állni velük.


A 30 nap felmondási idő NAPOT jelent (naptári napot), nem pedig 1 hónapként tekintünk rá, hiszen nem minden hónap 30 napos! Napra pontosan ki kell számolni, hogy mikor jár le. Más a számítás szabálya akkor, ha nem napban állapodott meg a két fél, hanem mondjuk hónapban.


A felmondás egy végtelenül egyszerű irat:

Munkáltató neve, címe

Alulírott Buga Jakab (személyes adataid), az Önöknél X. Y. napjától fennálló munkaviszonyomat a mai nappal felmondom.

Dátum, és az aláírásod.


A felmondást két egyező példányban írjuk meg (lehet kockás papíron, tollal is!), az egyik példányt - még időben - átadjuk a munkáltatónak, a másik példányon pedig DÁTUMMAL átvetetjük vele.


Az átvétel dátumának azért van jelentősége, mert minden további joghatást (tennivalót, határidőket) az határoz meg. Ugyanis, az átvételt követő napon indul el a felmondási idő. Az átvétel napja határozza meg, hogy azonnali hatályúnak minősül egy felmondás, vagy már nem. Éppen ezért nem árt az tudni igazolni.

Tehát nem a felmondási iratra vésett dátum a mérvadó, mert Te azt már akár hetekkel előbb papírra vethetted, hanem az, hogy mikor nyújtottad át azt a munkáltatónak. Az átvétel dátumával igazolható az, akár egy későbbi jogvita esetére.

A felmondásodat nem kell indokolnod (legalábbis írásban nem), ezért ne is tedd meg!


MINDIG írásban nyújtjuk be a felmondásunkat! MT előírása...

2023. jan. 14. 06:40
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!