Úgy érzem, a munkahelyem meg akar válni tőlem, mit tehetek? (Csak érzem, a viselkedésből, senki sem mondott semmit)
Figyelt kérdés
Fizikai munkát végzek, találnak helyettem ezer másikat.
Én egy ideje fontolgatom a kilápést, és új munkát, de még véletlenül sem jeleztem. Ellenben Ők gazdasági okokból valószínűleg csökkenteni fogják a létszámot.
Van olyan érzésem, hogy az egyik leszek, de ez csak megérzés. Enyhe ellenséges hangulatot és távolságtartást érzek, pedig mindenek ellenére a munkám ugyanúgy végzem el.
Rákérdezni nem akarok, egyrészt akkor felmerülhet, hogy tényleg így lenne nekik a legjobb, meg hát para is. A közvetlen főnök mindig mindent mismásol amúgy is, a tulajdonos pedig majdnem soha nem áll szóba velünk.
Mit tanácsoltok?
2022. nov. 3. 08:07
11/12 anonim válasza:
Ugyanebben a helyzetben vagyok mint te kérdező. Okt. 17-től vagyok egy cégnél de megy a mutyi rendesen. Ma már velem és az egyik új kollégámmal is szemètkedtek a főnökök teljesítmény téren pedig csináljuk a dolgunkat. A szüneteket is betartjuk minden. Akikkel kezdtünk új kollégák már nincsenek is itt gyanús hogy minket is lapátra tesznek de ezt N lehet kivédeni ez van. Én most megvárom hogy mi lesz mert tényleg most nehezebb melót találni de közben nézegetem az állásokat aktívan. Te is tedd ezt mást N igazán lehet most ebbe a gazdasági helyzetben tenni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!