Amikor a nagyobb szájú munkatársak meghallják, hogy a csendesebbnek van már kocsija meg lakása, akkor miért megy egyből a kiközösítés?

Hát... irigység.

Rám is irigyek, pedig fingjuk sincs valójában mim és mennyim van. Csak annyit, hogy "van".

Szerintem is csak bemeséled magadnak. Én is a szerencsések közé tartoztam ilyen szempontból, előbb dolgoztam a szakmámban, minthogy elkezdtem volna a képzést, örököltem 22 évesen egy lakást, eljegyeztek 23 évesen, egyszerűen összejöttek a dolgok, hamar megadatott egy békés, felnőtt élet. Nem voltam kifejezetten csöndes, inkább magányos farkas, aki teszi a dolgát és nem szól másokhoz, amíg ők nem hozzá.

Általában vagy azt sem tudták, hogy létezem vagy kedveltek, sosem voltak velem szemetek azért, mert jobban álltam náluk. A többség nem is tudta rólam ezeket a dolgokat, ezek nem derülnek csak úgy ki azért... A kollégáim a mai napig nem tudják, hogy van lakásom. Másrészt meg úgy lettem emberek barátja, hogy nem is igazán erőlködtem, csak segítettem, mikor megkértek, válaszoltam, mikor kérdeztek, mentem néha, mikor hívtak és nem volt jobb dolgom. A többit leráztam magamról, pedig néha volt pár ember, akik próbáltak velem kekeckedni. De semmi extra nem volt, sem bosszúhadjárat, sem fúrás. Pedig ha valakik, akkor a nők nagyon értenek hozzá egy másik nővel szemben.

Ti hogy vívtok ki magatoknak ilyen epés ellenségeket?

Miért van az az érzésem mintha ugyan az lenne a kérdező aki a 26 évesen lakást is kiirta?

Nem tudom milyen kitalált egyetemre jártál de teljesen normális h valaki egyetem közbe dolgozik.

Az meg h valakinek lakása meg kocsija van végképp nem érdekel. De ha ez nem csak kitaláció akkor az az érzésem hogy nem kiderült hanem elkezdtél kérkedni a dologgal.

Senki se törődik az egyetemen azzal hogy van e munkád. Az egyetemisták nagy része dolgozik így nem vagy nagy szám senki szemében.

Sajnos olyan dolgokat látsz a dolgok mögött ami nincs ott. Ezt kezeltesd mert az üldözési mániád félelmetes.