Az ember élete nagyjából azzal telik el, hogy munkahelyen nyaldossa a hátsó fertályát olyan embereknek akiket emberileg megvet?
2
Nem lenne idegem hozzá. De én legalább belátom. Sokan nem.
Szóval képtelen vagy lenyelni, hogy vannak a világon beosztottak, akiknek van bátorsága nem nyalni (vagy urambocsá' nincs is szükségük rá, hogy nyaljanak), úgyhogy inkább megmagyarázod, hogy erről szól az élet?
Ökölszabályként elmondható, hogy amikor valaki az ÉLETről talál ki nagy igazságokat, akkor a saját életéről van szó, mert ha így elfilozofálja a problémát, akkor nem fáj annyira, meg ugye nem is kell tenni ellene semmit, ez az élet, oszjó.
4
Bocsáss meg de ezt látom. Csomó emberileg alja főnök de soha senki nem osztja ki őket így azt is gondolják nekik szabad mindent!
Azt nem mondtam, hogy minden főnök olyan, csak azt, hogy nagyon sok az idegbeteg köztük.
(Bocs, valamiért azt hittem, másik kategóriában van a kérdés.)
Attól is függ, hol és mit akarsz/tudsz dolgozni. Nekem 2 munkahelyen volt eddig összesen vagy 7 főnököm, egyik sem volt emberileg alja, pedig az egyikkel végig (évekig) rosszban is voltam. Nem általános probléma, bizonyos (földrajzi és munkahelyi) területeken sokkal több "beteg" főnök van. Persze, ez is elég nagy baj, hogyha csak pont olyan helyen, területen tudsz lakni és dolgozni.
7
Valamiért úgy fest nekem, hogy az elitebb melóhelyeken gyakrabban előfordul normális de ugyanakkor az elitebb munkahely kevesebb mint az átlag meló így az átlagra is kisebb hatással van. Mert most ugye le akarjuk szögezni mennyire általános jelenség.
9
Leírtam, hogy nem nyalok de a többség igen.
Na meg szerinted milyen más opcióik lennének? Menni az utcára koldulni?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!