Próbaidő alatti felmondás multinál hogy zajlik?
Ez az első munkahelyem multi cégnél, ez a 3. hetem, de úgy érzem, hogy nagyon mellé lőttem ezzel az állással, szeretnék felmondani minnél előbb. Előtte egy kis 10 fős irodában dolgoztam, ezért nem tudom, mi a menete a felmondásnak egy ilyen nagy cégnél. Kinek kell odaadni a felmondást? A munkaszerződésemet a cég részéről a HR igazgató írta alá. Akkor elég, ha csak a HR osztályra viszem be a papírt, és majd ők szólnak a közvetlen felettesemnek és a főosztályvezetőnek, hogy felmondtam vagy fordítva?
A nagyobb munkaeszközeimet, mint monitor, billentyűzet, dokkoló hagyhatom az asztalomon? Ezeket nekem is úgy vitték oda az IT-ról pár nappal a kezdés után. Vagy mindent pakoljak fel? Nem biztos, hogy szét tudom szedni, rengeteg kábel van összedugva. Természetesen a laptopot, mobilt, belépőkártyát, a könnyen mozdítható tárgyakat viszem magammal leadni.
Mindenképpen írásban jelezd.
Én közvetlen felettesnek és HR -nek szoktam írni.
Aztán egyikük odaadja a felmondós formanyomtatványt, hogy kitöltve aláírva adjam le.
Cégenként változó mit kell leadni, ezt el szokták mondani.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!