Miért vannak sokan kiakadva a cégek elvárásain ha a legalapvetőbb dolgokat sem képesek megtenni érte?
Pl: elvárnak beszélt idegen nyelvet;
nem elégedettek a fizetésükkel, de a munkaidő közel felét nem is munkával töltik; stb
Én úgy érzem, hogy az emberek jó része kezd kicsit átesni most a ló túloldalára.
Egyik barátom egy multinál raktár vezető. Ott olyan állapotok vannak már, hogy a raktárosok ordibálnak vele az irodában, hogy ők márpedig nem dolgoznak 8 órát egy nap, és kész. Közben asztalra felba>*ott lábbal munkaidőben 1,5 órán keresztül hőzöngenek, hogy kb minden szar.
Aztán pislognak, hogy már kb minden cég inkább behozza az ukránokat helyettük.
Másik multinál volt nyáron, hogy felvettek egy új csajt. 1 hét után elment 2 hét tp-re. Visszament dolgozni. Utána szabit kért. Utána megint 1 hét tp. Felhívták telefonon, hogy hát ha tényleg beteg akkor maradjon otthon, de utána már vissza kell jönnie műszak szerint különben keresniük kell új embert helyette. A csaj megkérdezte, hogy de most be kéne járni minden nap? wtf
IT-s haverjaim rendszerint arra verik a f*szukat, hogy HO-ban 8ból 2-t dolgoznak. Az a vicces, amikor pályakezdők is felveszik ezt a stílust. persze értem én, hogy most kényelmes meg minden. Csak lehet kicsit cringe lesz 35 évesen is pályakezdő fizuért fifázni otthon :D
Extrém szélsőséges eset: Rámszólt a coop-ban az eladó, hogy nem látom, hogy ő most épp beszélget? lol
Kezd tényleg átmenni viccbe az egész.
Néhány embernek olyan igénye van ami még akkor is irreális lenne ha 8 helyett 16 órát dolgozna naponta.
Tapasztalatom szerint HO-ban azért kevesebb az ilyen selejt, legalábbis az én környezetben. Ha nem is dolgozza végig a 8 órát (az irodában se tenné, nincs ezzel gond) de a feladatait elvégzi. Én se dolgozok többet 6-7 óránál HO-ból, de mindig határidő előtt végzek. Ezzel szerintem nincs is gond szellemi munkánál. De az, hogy a munkaidő felét se? Ha pedig számonkérik, hogy miért nincs kész akkor jön és írja az önigazoló magyarázkodó kérdést vagy esetleg neki áll feljebb és panaszkodik itt.
Bolti eladóval ezt éltem már meg én is.
#2
Egyetértek. A thyssennél pl le kell csippantani a kártyád ha elmész mosdóba és ott le is áll a munkaidő számlálód. Ez azért elég bicskanyitogató. Nyílván nem fél nap a wc-n kell trónolni de azért ez nevetséges.
Engem az tud nagyon felidegesíteni, amikor ilyen 8 osztályos egyének hőbörögnek, hogy nincs pénz, kevés a fizu, szemét kormány stb stb.
Csak az a rész mindig kimarad, hogy valamit valamiért. Mit tud felmutatni, akinek 8 osztálya van? Javarészt semmit. A munkaerőpiacon pedig muszáj valamit felmutatni és érvenyesülni, akkor nyílik a kassza. Nem akkor, ha 3 kartondobozt arrébb raksz.
5os
Miért nem váltasz régiót? Neked kell a munka után menni, az nem fog utanad menni.
Én meg azt tapasztaltam - mondjuk közszférában - hogy hiába nyújtom a maximumot, senkit nem érdekel. A lébecolós de nyalis többre viszi.
Nem az számít mennyire vagy képzett és jó munkaerő, kapcsolatok nélkül munkát sem kapsz!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!