Mennyire nehéz a vállalkozói élet?
Utolsó ne haragudj de részben baromság amit írsz. 15 évesen látszik, hogy vállalkozó akar lenni? Sok 18 éves se tudja mit akar az életben... És ezzel nincs is semmi baj. El kell menni tapasztalatot szerezni, és majd utána rájön mit akar. Örülök, hogy neked 16 évesen sikerült, de ne általánosítsunk. Sok vállalkozót ismerek, akiken huszon, vagy akár negyven évesen jött elő, hogy vállalkozók szeretnének lenni, és nagyon jól végzik a munkájukat.
Ellenben ismerek olyan tinédzsert is, akibe beleszált a dicsőség mert fiatalon összeszedett pár munkát. Nem megsérteni akarlak. Lehet egy 15 éves nem tudja mit akar és majd évek múlva, harminc vagy negyven évesen lesz vállalkozó. Szóval kérlek ne sugald azt, hogy azért mert tiniként nem volt "vállalkozói hajlama" nem is lesz belőle jó vállalkozó.
#1: Mert az alkalmazottak valóban rabszolgák de legtöbbször nem a vállalkozó miatt, hanem az állam miatt.
Mert az állam az, aki mindkettőn piócaként élősködik és ő nem kockáztat semmit (nem úgy mint a vállalkozó, aki ha jól is keres, de egyrészt HULLÁMZÓ a bevétele, nem úgy, mint az államnak, aki adót vet ki bármikor bármire), másrészt a jéghegy alját sosem nézi senki, amikor esetleg ő is évekig alkalmazottként kuporgatott vagy vállalkozói hitellel bekockáztatta, hogy úszik a háza meg mindene. Ráadásul az alkalmazottakat is fizetni kell, az árukészletért is felel, illetve szolgáltatás esetén is ha a láncolatban hiba keletkezik, akkor ő bukik nagyokat, miközben a kintlévőségek ugyanúgy adottak.
Az alkalmazott meg azért kap sokszor kevesebbet, mert neki ínséges időkben, hullámvölgyekben is garantálnia kell a fix bevételt. A garantált minimálbért (amit szorozz meg kettővel, mert annyit fizet utánad a vállalkozás). Akkor is, ha te táppénzre mész (és még meg kell oldania a pótlásodat), akkor is, ha szülni, majd GYES-re mész (ennyit a nőellenes propagandáról), akkor ráadásul a helyedet is fenn kell tartani, amibe a kisvállalkozások sokszor belerokkannak, a multik megoldják jobban.
Vesd össze a fix bejelentett munkát fizetett szabadsággal meg mindennel a megbízási szerződéssel. Mondjuk ingatlanos vagy KATA-s vállalkozó.
Utóbbi jóval többet is keresHET, de vannak 0-s hónapok is. És neki akkor is vannak járulékos költségei. Telefon, BKV bérlet, ha autóval jár, akkor benzin, parkolás, stb.
Úgyhogy az alkalmazottak többsége tényleg rabszolga, de a harmadik - nevető - fél mindig az állambácsi, aki a vállalkozó és az alkalmazott közé áll.
Anno Henry Ford idejében azért tudtak jól prosperáló cégek létrejönni, mert alacsonyabb adók voltak (meg az USA-ban eleve kevesebb a munkára kivetett adó) és az alkalmazottak tudtak vállalkozói szemlélettel gondolkozni, a munkáltató és a munkavállaló ÖSSZEFOGVA dolgozott, mert mindkettő tudta, hogy a másik nélkül nem menne semmire.
Most meg ellenséges a környezet, az alkalmazott a rövidtávú hasznot nézi, akár kiás egy gödröt és másnap betemeti, ha jól megfizetik, a munkáltató meg profitmaximalizációra törekszik és így kiveszik belőle az etikus magatartás.
És mindkét oldalon egyre rosszabb lesz, mert minél több etikátlan munkáltató lesz, annál kevésbé lesz versenyképes az etikus - míg nem kihal - és minél több jól fizetett vonatkerékpumpáló állás keletkezik, ahol akár EU-tól, akár naiv megbízótól jön a pénz, annál demotiváltabb lesz a fiatal generáció is, akár tanulni bármit is, vagy tisztességes, társadalmilag hasznos munkát végezni, mert csak a pénzt nézi.
És ahogy az államnál egyik oldalon azért hisztiznek, hogy büntessék meg az etikátlan vállalkozókat - természetesen adóforintokból fizetett hatóság - a másikon meg azért, hogy szakszervezetek hiányában az állambácsi álljon ki a béremelés mellett - ami ha sikerül is, inflációval párosul, tehát ugyanannyi lesz a vásárlóértéke a bérednek, csak összegszerűen lesz több, magyarul adtak a sz..rnak egy pofont.
Ez pedig tovább rontja a helyzetet.
"15 évesen látszik, hogy vállalkozó akar lenni? Sok 18 éves se tudja mit akar az életben..."
Szerintem arra célzott, hogy a vérbeli, kejlfeljancsi vállalkozó típus, aki csődök után is feláll és élete végéig csinálja az már gyerekkorban látszik. Az ilyen gyerek már 5 évesen bizniszel otthon a zsebpénzzel vagy a cukorkával, vagy valami ilyesmiben megnyilvánul a vállalkozói véna.
Mint ahogy művészetben vagy sportban is.
És utóbbi kettőhöz hasonlóan, ezt is elnyomhatják a szülők, aztán elsikkadhat a tehetség.
13-as, igen de ha pld valaki főzni szeret már egészen fiatalon, attól még nem biztos, hogy vállalkozó lesz és nyit egy saját éttermet, lehet elmegy valahova alkalmazottként szakácsnak.
De persze értem mit írsz, ám ettől még nem hiszem, hogy mindenkinél tinédzser korban jelentkezik, simán lehet, hogy később.
Az elnyomás az nagyon igaz sajnos, de nem csak a szülőktől hanem másoktól is, suliban tanároktól, osztálytársaktól.
Kérdező az alkalmazotti és vállalkozói létnek is vannak előnyei és hátrányai. Ha alkalmazott vagy be van osztva az időd, van fizetett szabadságod. Viszont nem vagy a saját magad ura, felelsz egy főnöknek. Vállalkozóként rugalmasabb az időbeosztásod, nincs főnököd, az ügyfeleknek felelsz, viszont vállalkozóként sokszor hétvégén is dolgoznod kell, nincs olyan, hogy fizetett szabadság.
Mindenkinek más a jó. De egy alkalmazottat ne nevezz rabszolgának.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!