Határozott szerződéssel kirúghatnak?
"Köszi! De arra gondolok, hogy mondjuk beleírja, hogy megtagadtam a munkát, "
Akkor beperlend. A bíróságon pedig neki kell bebizonyítania, hogy te megtagadtad a munkát. Nyilván ha nem így volt nem fogja tudni bizonyítani.
Így van. A munkáltató állít valamit, de nem tudja bizonyítani, logikus, hogy bukja a pert.
Egy példa:
Ferike láthatóan nem minden nap józan. A szondát megfújatjuk vele négyszemközt, mert nem akarjuk a többiek előtt kínos helyzetbe hozni. Elszíneződik. Ferikének repülnie kellene. De azért, hogy ne állíthasson mást, mint a valóság, behívunk két másik dolgozót is, aki előtt ismét megfújatjuk a szondát vele. Ha megteszi, egyértelmű jelöléssel látjuk el azt a szondát, amit megfújt. Állítunk ki egy jegyzőkönyvet, amit a másik két dolgozó (tanúk) aláírnak, hogy tényleg úgy, és tényleg akkor, és tényleg ott, és tényleg olyan eredménnyel zárult a munkáltató részéről az ellenőrzés. Na ennek a jegyzőkönyvnek a birtokában azonnali hatállyal repülhet a dolgozó, vagy másik opció, hogy csak figyelmeztetésben részesíted azzal, hogy egy következő alkalommal már tényleg repülni fog. A munkáltató dönti el, hogy mit kezd vele.
Ha nem hajlandó újra megfújni a szondát, akkor pedig ezt rögzítik a jegyzőkönyvbe, és ez által is lehet a dolognak következménye.
Csak ostoba munkáltató alapít jogot valótlanságra.
Ezért nem mondhatsz fel - de baromság is lenne, hiszen az új munkakör szerződésmódosítással jár - amit ha nem írsz alá akkor nem történik semmi, ergo nem tud új munkakörbe tenni. Ha felmond neked ő, mint munkaadó akkor meg ki kell fizessen.
Ebből a munkavállaló nehezen tud rosszul kijönni, marhaság felmondani ilyen helyzetben...
Kérdező, azért ritka nagy franc vagy, már megbocsáss - simán átvertél minket a palánkon.
Tudod, hogy szól a kérdésed?
"van egy 3 éves szerződésem, de most el akarnak küldeni, mert valaki mást akarnak felvenni a helyemre. "
Majd most meg ezt írod:
"És ha én akarok felmondani,...
Mert most ezek miatt munkát keresek és nyilván kell egy jó indok"
Szóval akkor most mi van???
Te akarsz felmondani, csak minket "etettél itt", hogy milyen indokkal mondhat fel a munkáltató?
Nos, azt azért elmondom, hogy ha Te mondasz fel és nem tudod alaposan megindokolni, mi az oka (törvényben le van írva, mikor mondhat fel a munkavállaló) akkor bizony fizetned kell, mint a köles!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!