Titeket miért szoktak elutasítani egy pályázatnál?
Én már jó ideje próbálok elhelyezkedni, és eddig semmi konkrét visszajelzést nem kaptam, miért nem voltam elég jó egy pozícióra. A legtöbb infó (még interjúk után is), hogy "köszönjük, de ezúttal más jelölttel megyünk tovább a kiválasztási folyamatban".
Van itt, akinek ténylegesen elmondták, miben volt gyengébb, milyen területet kellene fejleszteni?















Most pont leírták 2 helyen is.
Logikai készség volt a gond mindkettő helyen.
Szoftverfejlesztői állások, és tudom, hogy a logikai készségem balról tart a 0-hoz, de egyfelől maga a programozás is fejleszti, másfelől sok tanulással, sggeléssel lehet ellensúlyozni, harmadrészt pedig nem akartam volna hatalmas magasságokat megjárni a szakmában.
Viszont tapasztalom, hogy a kicsit is komolyabb cégekhez (ahol például tényleg az lenne a feladat, amire felvesznek, normálisan bejelentenek és nem te vagy a supportos, architekt, business analyst, rendszerüzemeltető egy személyben) logikai teszteket is kell teljesíteni. Vagy elmondanak egy fejtörőt, vagy tesztet kell kitölteni.
Ezeken mindig el fogok hasalni. Pedig hajlandó lennék tanulni és egy coding monkey pozi egy multinál álmaim netovábbja lenne.
De már döntöttem a programozás feladása mellett.
Amúgy egyik helyen egy fejtörőt mondtak el, kb hozzá se tudtam szagolni, utána algoritmizálós feladat jött, de ejtettem 2 hibát, lefuttatni nem hagyták és még jobban összezavartak.
Másfél oldalas elutasító levél jött, alapból jó szándékkal, de néhol bántó volt. Például közölték, hogy még egy kis gyakorlás kellene - holott brutálsok gyakorlás áll már most mögöttem.
A másik helyen vegyes teszt volt és kiemelték, hogy az alapvető matematikai, logikai kérdéseknél ejtettem hibákat. A szakmai kérdéseknél viszont jól teljesítettem.
Ezeket megelőzően én is életemben csak 3 szavas sablonlevelekkel találkoztam.





Egy műsorban azt a tippet adták, hogy interjú végén kérdezzünk rá, hogy van-e valamilyen ok, ami alapján jelenleg úgy érzik, hogy nem vagyunk teljesen megfelelőek az állásra? Ha őszintén elmondja, hogy igen, nem érzem elég erősnek az angolod, úgy gondolom inkább más területre vagy való nem informatikára, akkor simán rá tudunk erősíteni ott helyben, hogy de beiratkoztam már egy angol tanfolyamra, filmeket is nézem angolul, és én igenis informatika területén szeretném kipróbálni magam mert a karantén alatt részt vettem egy kurzuson és úgy érzem nagyon sokat fejlődtem és nagyon érdekel ez a terület, akkor máris jobb benyomást keltve hagyjuk el a helyszínt.
Egyébként még sosem voltam olyan interjún, ami után telefonon vagy emailben közölték velem mi volt a gond. Úgyhogy meglepődve olvasom, hogy vannak ilyen helyek, és csodálom, hogy veszik a fáradtságot megírni.
Legtöbb után nekem sem jeleznek vissza semmit, azt sem, hogy mást választottak. Egyszer meglepődtem, mert rákérdezett a vezető, hogy egyébként milyen állásokra jelentkezek? Őszintén elmondtam, hogyha ez sajnálatos módon nem jönne össze, akkor xy munkakörben próbálkoznék még. Erre azt a választ adta, hogy valószínű arra már nem lesz szükség. Ehhez képest még egy "bocsi, de majd máskor" levelet sem kaptam. Bár a HR-es mondta, hogyha nem jelez vissza, nyugodtan érdeklődjek. És őszintén elgondolkodtam már, hogy lehet a HR-esek ezt el is várják, mert látják, hogy a pályázót érdekli az állás? Ennek egyszer még utána szeretnék járni, hogy tényleg előny-e az érdeklődés.
Közben most jutott eszembe, egyszer ismerősön keresztül tudtam meg, hogy a HR-es azt mondta neki, hogy a fiúk sokkal nagyobb előnnyel indultak azon a pozin. Ez egy gyakornoki informatikai állás volt, én pedig nő vagyok.. Mindegy, azt nem bántam annyira, szerencsére összejött más. Illetve egyszer felhívott a HR-es, hogy hogyan éreztem magam az interjún, elmondtam, hogy szerintem jó volt, erre közölte, hogy most nem jutottam tovább, de jelentkezzek egy másikra. Nem igazából értettem a kérdést, ha utána visszautasít..





#5 "Illetve egyszer felhívott a HR-es, hogy hogyan éreztem magam az interjún, elmondtam, hogy szerintem jó volt, erre közölte, hogy most nem jutottam tovább, de jelentkezzek egy másikra. Nem igazából értettem a kérdést, ha utána visszautasít.."
Saját magának volt szüksége visszacsatolásra a munkája minőségével kapcsolatban. :)





Azért mert több körös az interjú, és majd még értesítenek...
Azóta is értesítenek...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!