Mikor akarják megemelni a munkábajárás költségtérítésének összegét?
Kötelezően még mindig csak 9 Ft/km fizetendő.
Gondolom jobb helyeken megadják a 15 Ft-ot, de nekem zsugori a főnököm.
9 Ft/km csak szerintem kevés vagy mások szerint is?
Nem tudom milyen munkakörről van szó, de én sosem számolok semmilyen fiszem-f..szom térítéssel, hanem belekalkulálom ezt is a kért bérbe. Aztán vagy megadják, vagy nem.
Nyilván rohadtul kevés a 9 forint (ezért nem is számolok vele), de én az értelmét sem látom ennek az egésznek. Mármint így rendszer szinten. Szénné adóztatjuk a fizetéseket, ráb..szuk mindenre a 27 százalék forgalmi adót, aztán utána meg ilyen-olyan trükkökkel meg kerülőutakon mégiscsak adunk a munkáltatónak valami lehetőséget, hogy alamizsnát adjon adómentesen. Nem lenne ezerszer egyszerűbb adókat csökkenteni meg mellette eltörölni ezeket az apróságokat és majd te szépen kigazdálkodnád a béredből a munkába járás költségét, mint egy felelősségteljes, önálló felnőtt?
"Szerintem jó így, nem kell hogy még többen autózzanak. Inkább a tömegközlekedést kellene a fenntartók részéről fejleszteni, a munkáltatók részéről meg támogatni."
A tömegközlekedés sohasem lesz annyira rugalmas, mint az egyéni közlekedés.
Továbbá, a tömegközlekedés főleg azoknak jó, akik fix munkaidőben dolgoznak.Mindennap ugyanakkor kezdenek,ugyanakkor végeznek.
Viszont, akik rugalmas, kötetlen munkaidőben vannak, nekik jobb az autó.Ezek nagyobb felelősségű pozíciók.Nem igazodhatnak mindenféle menetrendhez.
Én reggelente gyakran járok uszodába, utána megyek dolgozni.Ha mindezt tömegközlekedéssel kellene megtennem, lenne vagy 10 óra, mire beérnék.
Péntekenként én kettőkor lelépek, de mondjuk szerdán meg ott vagyok 6-ig.Nem fogok menetrendekhez alkalmazkodni.
Mondjuk, az,hogy a cégek közül sokan ennyire ragaszkodnak a tömegközlekedéshez, valami szockomcsi rendszer maradvány.
Ahol én dolgozom, egyéni döntés,hogy mivel jársz.Támogatják rendesen az autós közlekedést is.Autóipari cégként, vicces is lenne, ha maguk ellen lennének.
Mint írtam, Nyugat-Európában sokkal több jóléti intézkedésre vannak kötelezve a cégek.
Például itt is lehetne bizonyos profit, forgalom felett céges bölcsőde üzemeltetésére kötelezni őket.Nyugaton ez nem várt, hanem magától értetődő.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!