Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Egyéb kérdések » Lehet belőle Rendőrségi ügy?

Lehet belőle Rendőrségi ügy?

Figyelt kérdés

Sziasztok, a napokban eladtam egy telefont. Természetesen a hirdetésben leírtam, és többször is felhívtam a vevő figyelmet, a telefon hibájára. Még pedig hogy nem olvassa a sim kártyát. Mondtam, neki hogy pár erez forintos dolog. Ő pedig meg csináltatta a telefont, utána kiderült hogy a telefonnak más baja is van. Még pedig hogy le van tiltva. Nos én ennek, nem voltam tudatában. (Lent leírom, bővebben.) Nos az egésznek a lényege, hogy ő vissza akarja cserélni. De sajnos az a készülék már nincs meg amit, ő adott a telefonért. Ma felhívtam, azt az embert aki tőlem megvásárolta KP-ra a készüléket. De nem igazán akarja vissza adni...


Aki, pedig tőlem vásárolta a sim kártya hibás készüléket, neki minden áron a telefon kell vissza.



A telefont amit, ugye én meghirdettem én is egyik ismerősömtől vettem. Ő pedig egy másik emberkétől.(Ő lenne az első tulaj.) Ők ketten üzleteltek. Azonban az ismerősöm telefonja, mint kiderül előfizetéses volt és nem fizette. Azért azt is be tiltatták, az első tulaj pedig azt a telefont amit én árultam.



Aki, tőlem vette a telefont. A mai napon személyesen beszélgettünk. Azt mondta, törvény szerint köteles vagyok 5 napon belül, vissza cserélni vele a telefont. Ha esetleg nem jó...


Én mint, írtam is fent, meg próbáltam mindent! Nagyon sajnálom a vevőt is. Ténylegesen nem voltam, tudatában hogy a telefon előfizetéses és tiltva is van. (Én amikor vettem, még működött viszont később elromlott a sim része...) Ezért is árultam a telefont...


Mit tehetnék? Tényleg rendőrség is lehet belőle?



2016. dec. 7. 20:01
1 2 3
 11/21 A kérdező kommentje:
Na tessék, ezt sem tudtam. Köszönöm szépen a válaszokat mindenkitől. És a türelmeteket, nagyon sokat segítettek. Mindenkinek, megy a zöld pacsi. További szép estét, nektek!
2016. dec. 7. 21:48
 12/21 anonim ***** válasza:
#6 egyáltalán nem köteles kártalanítani.
2016. dec. 7. 21:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/21 anonim ***** válasza:

Igazad van utolsó, majd a bíróság kötelezi rá megfejelve a perköltséggel


Amúgy csalásért tehet feljelentést a vevő, szóval nem feltétlen polgári peres ügy

2016. dec. 7. 23:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/21 anonim ***** válasza:

"#6 egyáltalán nem köteles kártalanítani."


Miért, mert te azt mondod, gyógyegér?


Lapozd fel a PTK-t, asszem talán a 339. paragrafus, hogy :

AKI MÁSNAK JOGELLENESEN KÁRT OKOZ, KÖTELES AZT MEGTÉRÍTENI.

2016. dec. 7. 23:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/21 anonim ***** válasza:
Ha lopott a telefon, akkor abból bizony lehet rendőrségi ügy.
2016. dec. 8. 00:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/21 anonim ***** válasza:

Érdeklődd meg, hogy az előfizetésen mennyi a tartozás, vagy egyezzetek meg a vevőddel egy összegben, a lényeg, hogy kártalanítsd!

gondolom, nem hiányzik neked sem a cirkusz, nem?!

A sefteléssel meg állj le!!!

2016. dec. 8. 05:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/21 anonim ***** válasza:

Ja, még annyi, hogy az előfizetésben hűségidő volt-e?

Igy eladható-e a készülék?

Ezt meg kellene említeni az eredeti tulajnak!

2016. dec. 8. 06:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/21 anonim ***** válasza:
37%

"A telefont amit, ugye én meghirdettem én is egyik ismerősömtől vettem. Ő pedig egy másik emberkétől.(Ő lenne az első tulaj.) Ők ketten üzleteltek. Azonban az ismerősöm telefonja, mint kiderül előfizetéses volt és nem fizette. Azért azt is be tiltatták, az első tulaj pedig azt a telefont amit én árultam."


Nos, benne van a pakliban, hogy az első tulajtól VALÓBAN ellopták a telefont. Azt ajánlom, nagyon sürgősen kártalanítsd a vevőt (aki a letiltott telefont vette) és utána imádkozz nagyon, hogy ne jelentsen fel: akár a NAV-nál a telefonos seftelés miatt, akár a rendőrségen csalás miatt.


Egy letiltott telefon eladása (amit akár lophattak is) nem polgári peres és nem fogyasztóvédelmis ügy.

2016. dec. 8. 09:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/21 anonim ***** válasza:

De igen, amennyiben nem volt tudomása arról, hogy mi a készülék hibája (ugyanis az a tény önmagában, hogy egy telefont egy szolgáltató letiltott és én azt továbbadom NEM bűncselekmény - mint az orgazdazdaság, ami a lopott telefonok árulásának egyenes következménye) akkor ez egy sima polgári ügy.


Mint olyan köteles a kárt megtéríteni (az tök mindegy, hogy tudta-e vagy sem, hogy letiltott a telefon). Ha ezt nem teszi be lehet perelni és ott érvényesíteni a követelést (jó eséllyel sikerül is).


A NAV-nak meg ehhez végképp semmi köze.

2016. dec. 8. 10:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/21 anonim ***** válasza:
51%

#19 - még hogy a NAV-nak nincs köze hozzá?

Telefonokkal kereskedik, üzletszerűen - ez egyértelmű, akár csak az itt leírtak alapján - és nem adózik utána.

Jó, igen, tudom, használt cuccot évi 600 ezerig lehet adómentesen eladni, de aki megvesz valamit és haszonszerzés céljából továbbadja, az már üzletszerű kereskedelem és adóköteles.

2016. dec. 8. 10:15
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!