Hol lehet a csomagom? Megérkezhet még? (Aliexpress) Többi lent!
Már megírtam neked a múltkor is, hogy a csomagot útnak indították - hajóval.
Amíg a csomag úton van 2 célállomás között addig semmiféle adat nem érkezik róla.
Főleg, hogy a kínai posta addig trackelte a csomagot, amíg fel nem pakolták a konténert. Utána már a magyar posta dolga, akik viszont legközelebb akkor fognak vele foglalkozni, hogyha beérkezett az országba. Már pedig az a szerencsétlen csomag először valahova máshova fog érkezni (Németországba, Hollandiába), ahol lepakolják a hajót, onnan még vonattal vagy teherautóval hozzák át MO-ra.
Tehát 30 nap csak a hajóút +2/3 nap a rakodási idő induláskor és érkezéskor.
Min. egy hét amíg a nyugati kikötőből MO-ra vergődik a csomag
Min. egy hét, amit a magyar posta eltököl vele.
És akkor erre bárhol, bármikor bármilyen csúszás rájöhet.
A csomag természetesen megjöhet egyszer - valószínűleg meg is fog. A kérdés csak az, hogy mikor.
Kettes! Írták, hogy aliexpressen rendelte. Ott a pénzt csak a akkor kapja meg az eladó, ha a vevő visszaigazolta, hogy megkapta a terméket, vagy letelt a 60 nap. Ha közben jelzed az alinak, hogy nem kapta me a terméket és az eladó nem tudja igazolni, hogy te megkaptad, akkor visszaadják a pénzt.Az alit ne keverd a vaterával.
Kérdező, várni tudsz, ha kezd letelni a 60 napod, akkor az aliexpressen disputét kell nyitni és vagy visszakapod a pénzt, vagy az eladó küld másikat.
Nekem már mind a kettőre volt példa.
Sajnos a disputét azzal kell intéztetned, aki rendelte neked.
# 6/
De igen, idióta vagy, ugyanis itt egy Aliexpress rendelésről van szó (gondolom gőzöd sincs róla, hogy mi az), nem pedig egy magyar lehúzós előre utalásról.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!