Hogyan ne kerüljek bele a mókuskerékbe?
a legtöbb ember nem 8-tól négyig csinálja ezt, hanem legalább 5-ig 6-ig, rosszabb esetben még tovább.
Kötetlen akkor lehet ha saját vállalkozásod van de az sem azt jelenti, hogy keveset kell dolgozni.
Valami állami tanár v. önkormányzatnál ott nem kell sokat dolgozni. (ezért jól le leszek pontozva, de ez a helyzet)
Utolsó... Nem kezdelek el hosszasan megcáfolni, csak egy példát mondok, ugyanis anyukám egy kisvárosi (!) önkormányzatnál dolgozik, gépjárművek papírjainak kiállításával foglalkozik, és reggel fél8-tól, délután fél5-ig tart a munkaideje, DE általában bentmarad 6-ig, mert annyi a dolga... És nem ő ott az egyetlen.
Ennyit az állításodról.
Egy csomó mindent lehet szabadúszóként is csinálni. Én sem bírom a mókuskereket. Ahány munkahelyem volt, mindehonnan kivágtak, mert nem tudtam beilleszkedni és kikészültem a monotonitástól. Amúgy remek referenciákat kaptam, szal nem volt harag, a munkámmal is megvoltak elégedve, csak nem illettem bele az elvárásokba!
Egy idő után úgy döntöttem, hogy ez nem nekem való és azóta szabadúszóként csinálom. Most már évek óta, ugyanazok a megbízóim, meg vannak velem elégedve, mindenki szeret és remekül érzem magam.
Én amúgy tréner vagyok. 33N
Van abban valami, amit az előző írt. Én is tanár vagyok, átlag 7-től délután 1-2-ig dolgozom. Van lyukas órám, óránként szünetem. Plusz ott az őszi, téli, tavaszi, nyári szünet, amit fizetnek. Határozott idejű szerződésem van szeptembertől júniusig, de akit határozatlan időre vettek fel, az még nyári szünetben is kap fizetést, bár az kevesebb. A fizetés ugyan nem a legtöbb, de ha jó szakot választasz (pl. nyelv), tudsz otthon is korrepetálni, amivel nem kevés mellékest is össze tudsz szedni. Emellett nem olyan monoton munka, emberek között vagy, mindig történik valami :)
A másik lehetőség a saját vállalkozás, de ehhez rengeteg kezdőtőke szükséges. Amin én gondolkozom jelenleg, az a mérlegképes könyvelő. Bár keményen meg kell érte dolgozni, de hosszú távon szerintem jövedelmező, és később nyithatsz könyvelőirodát, van benne lehetőség.
Figyelj, saját vállalkozásban apum hajnali fél 2kor kel, és legtöbb esetben 4-5óráig nyomja, és ez mind fizikai munka megállás nélkül. Jah annyi a megállás, hogy szerdánként, és péntekenként együtt tudunk délben ebédelni! Borzalmas fáradt, de őt az hajtja, hogy nekünk mindent megtudjon adni, és mindenünk meglegyen. Nagyon hálás vagyok neki ezért, és még annál is jobban BÜSZKE RÁ! Nem sok ember dolgozza ki ilyen szinten a belét a családjáért....
22L
Ahogy valaki írja, a szabadúszás illetve az otthoni távmunka mindenképpen járható út.
A saját vállalkozáshoz sem kell mindenáron sok tőke. Lehet neten kereskedni, webáruházazni úgy, hogy nagykerből akkor veszel ha rendelés van. Vagy sok szabadsággal járnak a pénzügyi tanácsadó és értékesítői jellegű tevékenységek.
A beletörődős kollégának: ha neked így jó, akkor oké, de én csak tisztelni tudom azt, aki ki meri mondani, hogy igenis fontos dolog (lenne) az ÉLETMINŐSÉG is.
Ha szolgáltató jellegű a tevékenységed, akkor nincs nagy kezdőtőke. Amivel vigyázni kell, hogy magyarország (kis "m"-mel) kimondottan vállalkozásellenes. A nem élhetőségre megy. Eleinte érdemes úgy csinálni, hogy egy céggel rendelkező ismerős nevében ügyködsz, mintha a cég csinálná és ha realizálsz bevételt, akkor eseti megbízással vagy egy részmunkaidős munkaviszonnyal legálisan tudsz pénzt kivenni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!