A gazdagság lényegében azon múlik, hogy ki tud a többi embertől több pénzt "elszedni"?

"#12: Cáfolj meg! Rajta!"

Nincs mit megcáfolnom, mivel részben igazad van. De az igazságnak több aspektusa van, főleg úgy, hogy ez a kérdés elég összetett. Nem olyan egyszerű, fekete-fehér módon működik a világ, mint ahogy a te 1 bites agyad lebutítja... Mondjuk ha nem lennél 1 bites, nem írtad volna ki ezt a kérdés GYIK-on.

"ebben az esetben is a beosztottjaimtól veszem el a pénzem, mert az extraprofitot én realizálom, amit ők is megkaphatnának a tisztességes, jogos munkájukért, cserébe viszont nyomorognak és ők futják a mókuskereket helyettem (nélkülük nem is menne a cégem)"

Járjuk ezt körbe kicsit!

Ha én besétálok a cégedhez, hogy az alkalmazottja lehessek, akkor elfogadok dolgokat egy szerződés aláírásával. A törvényeket is betartjuk, adott egy kellően stabil keretrendszer ahhoz, hogy mindkettőnk érdekeit kellően védje. Akármelyikünk ha szerződést vagy törvényt szeg, bejáratott útja van a jogorvoslatnak. Mi ott megegyezünk, én rábólintok a béremre. Ha nyomorogni fogok belőle, és nem vagy hajlandó többet adni, akkor vagy tényleg annyi a piaci értékem, vagy ha nem, akkor elköszönök, hogy csá. :)

Ugye tehettem azt, hogy beárazom én magam, és sikerülhet is, főleg ha tényleg leteszem az asztalra szakmailag is és mindennapi készségekkel is, azt, ami neked jó biztonsággal elegendő a bér- és egyéb költségeim kitermelésére. Cserébe nehezebben hagylak ott, számtalan gyakorlati példa alapján még jól érezhetően magasabb bérrel kecsegtető munkakörökkel megbombázva is.

Vagy nézhetjük az alja cég szemszögéből is: nyomorban tartasz, tehát megtalálom a módját, hogy "hazahordjam a munkát" kicsit: ami csak pénzzé tehető, azt megtanulom úgy elemelni tőled, hogy ne fájjon, észre se vedd. Pl ha termelsz ilyen-olyan alkatrészeket, amik a vasboltban 10k körül mennek, én álnéven meghirdetek egyet 7500-ért, miközben van a padláson ötszáz, amit egyesével-kettesével emeltem el a selejtből úgy, hogy a spanom azonos számokat tartalmazó adminisztrációját meg is semmisítette a másik, közös barátunk, mielőtt beérkeztek volna a rendszerbe. És ebből csak annyi a nyilvánvaló, hogy szombat esténként grill, sörözés, pénzosztás van nálam, csak azt te természetesen nem látod.

Leírni is rossz egyébként, én az a típus vagyok, aki inkább az első út felé megy, vagy ha valamiért nem járható, akkor legalább egy szerencsésebb felállást keres, akár házon belül is valami lazábbat jobb pénzért, ha van rá mód. És az neked is megéri, főleg ha megneszeled, hogy becsületesen tudok üzemelni csak, mert elkezdhetsz megbízni olyasmivel, amiken neked kellett végiggyalogolnod minduntalan, és vagyok is olyan "hülye", hogy nem kezdek egy-egy svindlibe se, nagyritkán se.

Ha mókuskerék és relatív nyomor jut a legtöbb emberednek, akkor nagy lesz a fluktuáció, nem lesz elegendő, kellően rutinos embered, mindig lesz egy bizonyos hányad, aki még azt se tanulta meg, mit hol keressen. És persze a járulékos anomáliák, hogy azért akad, aki vízszintesen szereti kipakolni a béltartalmát a budin, kell legyen legalább egy, akinek elmondod, elismétli, elfelejti, meg a szokásos szappanopera, lehetőleg persze irdatlanul költséges kölcsönzött munkaerővel ki tudja honnan. Neked is el kell döntened, mik a határok, mi a jó neked. Remélhetőleg ismersz más cégtulajdonosokat, talán ültök is néha egy asztalnál, esetleg szóba is álltok egymással a szigorúan üzleti beszélgetéseken túl is... Valószínűleg össze tudod rakni, ha más nem, akkor így, segítséggel, hogy mi működik és mi nem. Az öncélúság nagyon ritkán működőképes szemlélet. Bizonyos vészhelyzetekben bizonyos emberek esetében pl nagyon is van értelme (pl vizimentő megtanulja azonnal ellökni a fuldoklót, ha őt is kinyírná, vagy a tűzoltó nem megy bele kockázatos szituációkba, hanem erősítést és biztosítást kér akkor is, ha időveszteség, mert hősködéssel, bármilyen szép is a filmekben, a kollégáit és a mentőt-kórházat is terheli, miközben neki se jó...)

A "fejétől bűzlik" elv természetesen jól illeszkedik mindenre, ami kicsit is szerveződés, tehát a cégekre is. Azt most ne vitassuk, hogy a hierarchikus felelősségmegoszlás egy jól kitalált és jól működő szerveződési rendszer, oks? Természetesen a nagyobb felelősség nagyobb hatalommal is jár, és nagyobb az esetleges hibák súlya is általában. Nem ritka a "nem egy nyelvet beszélünk" érzés se, és egyáltalán nem mondható egy-egy elszigetelt esetnek az olyan, amikor az egyszerű alkalmazott a hierarchia legalján egyenesen gonosznak érez egy-egy hirtelen meghozott, erősen kompromisszumos, tényleg csak a legkisebb rossz elérésére irányuló döntést, függetlenül attól, hogy az adott vezető egyébként mennyire alkalmas arra, hogy emberek közé eresszék. Tény, hogy rengeteg helyen indulatkezelési zavarokkal erősen terhelt, gyakorlatilag gyerekkori viselkedésmintáknál megragadt, fura emberek dolgoznak, nem ritkán sokkal nagyobb odafigyelést igénylő, felelősségteljes magatartást megkívánó pozíciókban is. A tulajdonos felelőssége közvetlen (személyesen) vagy közvetve (1db értelmes és lelkiismeretes HR-est felkutatva és jól megfizetve) gondoskodni arról, hogy a munkaerő minősége ne zuhanjon az elfogadható alá. Invesztálhat abba is, hogy kicsit gondoskodjon a lelki egészségükről, és a béreket is rendszeresen ki tudja igazítani úgy, hogy legalább ne rosszul essen. Az egy főre jutó munka mennyiségét is optimalizálhatja megfelelő automatizáció kiépítésével, és a megrendelőkkel kicsit szigorúbban is tárgyalhat, jól vállalható extrákat ígérve (és be is tartva), mindig a lehető legjobb benyomást hagyva bennük. Ahhoz, hogy ez mind belülről jöjjön, már kell egy kiadós fejlődéstörténet. :)

Te ott jössz a képbe, ahol tkp mindannyian, a magunk keretei közt természetesen: Döntsd el, mi a jó neked! Döntsd el, milyennek akarod látni a világodat! Aztán annyi a feladat, hogy tegyél érte, minden egyes nap, ha csak kis lépéseket is, de minden egyes nap! Évek múlva döbbenten nézed majd, miket írtál ide.