Hogyan változtassak az életemen?
Sziasztok!
Előre elnézést kérek a fogalmazásomért,lehet nem lesz érthető amit irok,viszont próbálkozom.
20 éves vagyok, és arra a döntésre jutottam hogy változtatni szeretnék az életemen.
A középiskolát Információs Technológusként (IT) fejeztem be.A covid teljesen elrontotta az egészet,mivel én szerettem volna tovább tanulni illetve továbbképezni magam a programozás világában,de nagyon elvette a kedvem az hogy 2 évem konkrétan elment a semmire. 2 évig otthon ültem,távoktatás volt,amit ugye nem úgy adtak le mint élőben,és nem tanultam meg semmit,nem láttam a jövőt benne.Illetve maga az oktatás is rossz volt.Mondhatni most van egy szakmám amit nem tudok felhasználni semmire,továbblépni benne meg nem szeretnék mert már nem érdekel annyira.Ahogy befejeztem a középsulit,elkezdtem dolgozni egy hajógyárban. Egy CNC gépnél voltam mint segédmunkás,úgy volt hogy megtanítják hogy kell a gépet kezelni,de annyiba maradt.6 hónap után úgy döntöttem hogy felmondok és külföldre költözöm a jobb fizetés miatt.Igy is tettem.Szerbiát otthagytam és Magyarországra költöztem egyedül,19 évesen.Magyarországon egy gyárban kezdtem dolgozni mint operátor összeszerelő.Kezdetben teljesen meg voltam elégedve a munkahelyel,nem volt nehéz annyira és szerettem ott lenni.Egy idő után a főnököm máshogy viselkedett velem,jöttek a filipinók,engem hajtottak,én kellett betanitsam őket és ha valami gond volt,ha nem haladt a sor,én kaptam a lebaszást.Elegem lett főnökömből,a gyárból és megmondtam a magamét.2 hónapnak rá,ki is rúgtak.Nem erre számitottam viszont talán jobban is jártam.Kerestem új munkát,találtam is.Ugyanúgy gyárban kezdtem dolgozni és még mindig itt dolgozok.Nincs bajom vele,megy a hajtás rendesen,főnökök normálisak,viszont kezdtem úgy érezni hogy a testem már nem birja.Igen,20 évesen nem birja a testem.Ugyanúgy összeszerelő operátor vagyok viszont nagyobb hajtás alatt.Konkrétan futni kell az alkatrészekért majd azokat összeszerelni.Fáj a vállam,a csuklóm és a hátam(egyébként birom a fizikai munkát,14 évesen már kőmüvesekkel dolgoztam,segédmunkásként).Én nem szeretném ezt csinálni.Nagyon jó a fizetés,főleg igy hogy SZJA kedvezményes vagyok.Viszont nem látom a jövőt a gyárban,váltani szeretnék.Folyamat nézem az álláshirdetéseket,keresem a szellemi munkákat de semmi értelmes.Már bele akartam vágni sok mindenbe.Mint például a dropshipping,kriptó,forex,sportfogadás és egyéb dolgok.Utolsó a forex volt de lebeszéltem magam róla.Nem tudom mit érdemes.Tanácstalan vagyok és úgy érzem hogy gyárban fogok megrohadni.Nem döntöttem el még hogy mit szeretnék csinálni.Gyors tanulok és nyitott vagyok mindenre.Ezért fordulok hozzátok,hogy akik gyárban kezdték és ki tudtak lépni a mókuskerékből,hogy csinálták? Mennyi idő volt? Mi segitett nekik? Előre nagyon szépen köszönöm a válaszokat..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!