Miért keresek szarul egy piacképes szakmában? Mit csinálok rosszul?
Lassan 3 éve vagyok a szakmában. Korábban másik területén dolgoztam a szakmának, úgyhogy ebben a pozícióban a releváns tapasztalatom nagyjából egy év. Viszont az előző munkakörömben is foglalkoztam programozással, automatizálással és most is ebből áll a munkám nagy része.
Van egy alapszakos, mérnökinformatikus diplomám és egy mesterszakos villamosmérnök végzettségem, utóbbit munka mellett szereztem már. Tudom, hogy az ipar számára ez nem sokat számít, de mindkét képzésen az évfolyamom felső 10%-ában voltam, egyenesben végeztem szép eredménnyel, mert kutatómérnök szerettem volna lenni. Doktorira végül nem mentem, abban bíztam, hogy anyagilag így jobban járok, mint 4 évig minimálbéren. Vannak régi évfolyamtársaim, barátaim, akik szintén szakmabeliek, a matematikával kapcsolatos kérdésekben engem szoktak megkeresni, mert ők inkább csak átvészelték ezeket a tárgyakat, míg engem főleg ez érdekelt.
Nehéz megítélnem a saját képességeimet a gyakorlatban, de igyekeztem figyelni arra, hogy használható, szép kódot írjak, soha nem volt rám panasz, dicsérték a munkámat a munkahelyeimen is, nemcsak a tanulmányaim során. Úgy gondolom, hogy nem vagyok rossz szakember, és nem gondolom, hogy kevés lenne a tudásom. Az elmúlt pár évben az időm nagy részét munkán kívül is azzal töltöttem, hogy jobbá váljak, önállóan is látástól vakulásig tanultam. Aminek nagy részét persze élveztem, nem is arról van szó, de úgy érzem, semmit sem értem vele. A baj az, hogy akire nálam jobban panaszkodnak és aki hozzám fordul segítségért, az is szinte a dupláját keresi nálam. A páromat látom dolgozni napközben, sokkal lazábbra veszi, mégis ő megkapta tavaly az 500-as nettót és idén még rávágtak 150-et nettóban a bérére. Örülök neki, hogy ő boldogul, de esküszöm mikor januárban hazajött a bértárgyalásról azzal, hogy megkapta a kért összeget, én meg kaptam 9000 Ft emelést összesen, elbőgtem magam.
Mit szúrok el? Miért van az, hogy nekem a 290 nettós bért tartják reálisnak a mai napig, korábban meg 200-al kezdtem az előző munkahelyemen, alig emelnek évente valamit, miközben más ugyanennyi idő tapasztalattal 600-800 ezres nettókat keres meg?
Mi a baj velem? Félnek, hogy elmegyek szülni vagy mi az isten van? Ennyire nem venném észre, hogy szar szakember vagyok? Ennyire nem akarja senki a képembe mondani? Pedig már pár embernek az orra alá dugtam a kódjaimat.
Kérdeztem már ismerősöket, ők csak annyit javasoltak, hogy próbálkozni, interjúzni kell és jobhoppinggal hamarabb összejön egy jobb bér. A felettesemmel jóban vagyunk, vele is beszéltem erről, ő azt mondta, hogy nagyon sokan mondanak be irreális összegeket a programozói fizetéseknek, pedig junior szinten ez egy teljesen átlagos bér amit kapok... Nem tudom, mit gondoljak.





Az a tapasztalatom, hogy kevés nőt érdekel a programozás, viszont akit igen, az nagyon is jó benne. Nálunk a cégnél csak egy nő van a programozók között, ő viszont tényleg keni-vágja a témát.
Anno az egyetemen a 15 fős csoportból csak ketten diplomáztunk le időben: én és az egyetlen lány, aki szintén nagyon értette a dolgokat.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!