Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Egyéb kérdések » Visszakövetelhető-e a tévesen...

Visszakövetelhető-e a tévesen kifizetett munkabér?

Figyelt kérdés

Az eset a következő: megegyeztünk a főnökömmel (illetve Teams-ben írásban, de az nem hivatalos dokumentum formájában, csak chaten egyszerű beszélgetésben), hogy felmondok, és a felmondási időt lerövidítjük 30 napról kb 3ra (nem emlékszek már pontosan, de nagyon kevésre). Felmondást mint kitöltött dokumentumot nem adtam le (már ha van ilyen), csak pusztán a felmondási idő leteltével többet nem mentem be, és nem is kerestük egymást. Ezután még 3 hónapig kaptam tévesen a teljes fizetésem, utolsó kifizetés kb 4 hónapja lehetett. Nemrég kezdtem egy új munkahelyen, és kérték a kilépős papírokat az előző cégtől. Mivel én olyat nem kaptam kézhez sem levélben sem postán miután eljöttem, így írtam a cégnek, hogy erre szükségem lenne. Rá pár napra elküldték postán, benne azzal, hogy a felmondási idő végéig dolgoztam ott. (Ezeket csak azért írtam le, mert lehet hogy a történet szempontjából fontos. Itt most lehet még az is kérdés, hogy meddig voltam munkavállaló náluk, gondolok itt arra, hogy lehet utólag papírozták le, hogy eddig és eddig tartott a munkaviszonyom náluk. Mert én a kilépéshez semmit nem írtam alá.)

Most pedig jött egy olyan megkeresés emailben, hogy "bocsi, de adminisztrációs hiba miatt még utaltuk a fizetésed 3 hónapig, ennyivel tartozol, és kérjük vissza 15 munkanapon belül".

Ilyen esetben mi jogos és mi nem az ő részükről és az enyémről, illetve milyen lehetőségeim vannak?


2022. máj. 11. 17:36
1 2
 1/19 anonim ***** válasza:
91%
Jogos a követeles vissza kell fizetned
2022. máj. 11. 17:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 anonim ***** válasza:
26%
Ha nem adtal le hivatalos felmondast akkor sokat nem tudnak tenni. Elcsesztek. Ahhoz hogy kovetelni tudjak a bert az kene hogy bizonyitsak hogy te tenyleg felmondtal es veletlen utaltak a bered.
2022. máj. 11. 17:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/19 A kérdező kommentje:
És az bizonyításnak számít, hogy aztán többet nem voltam bent a munkahelyen és nem is dolgoztam?
2022. máj. 11. 17:56
 4/19 anonim ***** válasza:
100%
Egyértelműen jogos, nem is értem hogy nem jut eszedbe, hogy nem.
2022. máj. 11. 18:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/19 anonim ***** válasza:
100%
Igen jogosan kérik vissza a pénzt. Már azzal is igazoltad, hogy kiléptél, hogy nem dolgoztál azokon a munkanapokon. Az igazság az, hogy az első havi bérfizetésnél neked már szólnod kellett volna a cégnek, hogy visszautalod a pénzt, mert már nem jár neked a fizetés. Nem tetted meg.
2022. máj. 11. 18:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/19 anonim ***** válasza:
100%
Vissza kell utalnod, mert jogtalanul kaptad. Ha nem teszed meg, akkor be lesz hajtva máshogy.
2022. máj. 11. 18:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/19 anonim ***** válasza:
100%
Ez a tokeletes ut ahhoz hogy majd par ev mulva 5-10 milliokat akarjon a behajto rajtad behajtani a fizetesednek felet zarolva stb :) fizesd ki es orvendj h megusztad ennyivel...
2022. máj. 11. 18:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/19 anonim ***** válasza:
100%

Az, hogy nem mentél be dolgozni, ráutaló magatartásnak minősül, ha felmondtál hivatalos írásban, ha nem. (egyébként az e-mail , vagy teams is simán írásbeli bizonyíték...)


Tehát vissza kell utalnod, mert felmondás után, jogosulatlanul kaptad.

2022. máj. 11. 19:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/19 anonim ***** válasza:
100%

Azzal hogy te szoban felmondtal, majd nem is mentel be tobbet, rautalo magatartást vittel veghez, igy jogos a koveteles.


Ugyanaz amikor bejarsz dolgozni de meg nincs azonnal szerzodesed. Ha te bejarsz, a fonok hagyja, a rautalo magatartás miatt szerzodes nelkul is ervenyes a munkaviszony.

2022. máj. 12. 16:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/19 A kérdező kommentje:
És ha nincs lehetőségem visszaadni a megadott határidőn belül, olyankor mi van?
2022. máj. 12. 17:03
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!